Előfizetni a Szombatra: kiállás, ellenállás

Írta: Szombat szerkesztősége - Rovat: Belpolitika, Kultúra-Művészetek, Politika

Minden vég valami újnak a kezdete. Ez a mostani is egy ilyen pillanat.

Miután a Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) megszállta az állampárti reflexeket idéző Magyar Művészeti Akadémia, a folyóiratok támogatását felére csökkentették. Ellehetetlenülés fenyeget számos, a rendszerváltás után indult, szabad szellemű lapot.

Ezen lapok sorában a Szombatot is sújtja a támogatásmegvonás, mely egyetlen fillért sem kapott idén az NKA-tól. A válság azonban mozgósítja a kreativitást, serkenti az ellenállókedvet.

Nem hagyjuk magunkat,

és arra biztatjuk a kultúra és a zsidóság iránt elkötelezett polgártársainkat, ők se hagyják, hogy a rombolni és uralkodni vágyók elhallgattathassák a független, kritikus magyar zsidó sajtót. Ugyanerre biztatjuk mindazokat, akik elveszíthetik más, kedves folyóirataikat.

Ez a válság felhívja a figyelmet arra, hogy egyre inkább szüksége van a kultúrának és a civil közösségeknek

a személyes elköteleződésre, a személyes felelősségvállalásra: az adakozásra.

donation

Évek óta beszélünk és írunk róla: nem elég az állami vagy külföldi támogatás, a hazai zsidó élet se nélkülözheti az öntudatos magánszemélyek részvételét saját intézményeink, szervezeteink, kiadványaink fenntartásában. Nem nélkülözhetik a komoly állami támogatásban részesülő nagy zsidó szervezetek sem, és különösen a kisebb, független – bizonytalanabb és nehezebben tervezhető költségvetésű – civilszervezetek és kiadványok sem.

Van már a magyar társadalomnak, a magyar zsidó társadalomnak is olyan része, melynek nem okoz gondot évi néhány ezer forintos tagdíj vagy előfizetési díj, van olyan rétege is, mely ennél jelentősebb támogatásban is tudna részesíteni számára fontos kezdeményezéseket.

A válság hozzájárulhat, hogy ennek nyilvánvaló szükségessége tudatosodjon.

A magyar civil társadalom, s benne a magyar zsidó civiltársadalom a menekültválság idején is megmutatta, képes a segítségnyújtásra, képes az adakozásra, képes a személyes részvételre, ha ki kell fejeznie szolidaritását.

Egy lap, illetve a szabad, kritikus szellem ellehetetlenítésére irányuló kísérlet is válsághelyzet.

Volt már részünk több mint negyedszázados működésünk során krízisekben, előfordult már, hogy segítséget kellett kérnünk olvasóinktól.

A mostani válság alkalmával többet kérünk.

Miközben arra biztatjuk a zsidó közösség, kultúra, a szabad sajtó és a kritikai gondolkodás híveit, gyakorolják a civil ellenállás gesztusát egy éves előfizetéssel, esetleg az előfizetési díj feletti összeggel is támogatva a Szombatot, és támogassanak bennünket 1%-os adófelajánlásaikkal is –

arra is biztatnánk minden olvasónkat, tűnődjenek el fenti sorainkon, beszélgessenek erről családjukkal, barátaikkal, legyenek kezdeti részesei egy gondolkodásmód megváltoztatásának.

Legyenek, legyetek részesei a civil kezdeményezésnek, mely a vészkorszak után méltán járó állami támogatások mellett saját lábára igyekszik állítani az élő, kortárs magyar zsidó közösséget és kultúrát! Legyetek részesei egy szemléletmód megváltoztatásának, civil polgári és zsidó öntudatunk megerősödésének!

[popup][/popup]