Elhunyt Randolph L. Braham, a magyar holokauszt legismertebb kutatója

A Mazsihisz elnökének facebook oldalán megjelent november 25-e esti hír szerint elhunyt az utóbbi hetekben betegeskedő Randolph L. Braham, a magyar holokauszt legismertebb kutatója. Történész volt, politológus, a New York City University nyugalmazott professzora. Hatvannál több könyvet írt, illetve szerkesztett; legismertebb munkája a témában alapműnek számító A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon. Erdélyi magyar zsidó volt, a vészkorszak túlélője, aki az átéltek hatására ennek a 20. századot meghatározó traumának szentelte kutatói életét. Utolsó éveiben élesen bírálta a magyar kormány emlékezetpolitikáját, a Horthy-reneszánszot, a vészkorszakkal kapcsolatos magyar felelősséget érintő önmentegető magyar politikai eszméket és gyakorlatot. Búcsúzunk Braham professzortól, barátainak Randy-től.

Észak-erdélyi szegény zsidó családban, Ábrahám Lajos és Katz Eszter fiaként született. Kevéssel születése után a család Bukarestből visszaköltözött korábbi lakhelyükre Désre. Ott telt gyermekkora, az általános iskolát és a gimnáziumot is Désen végezte. Iskolás éveiben délutánonként egy műbútorasztalos műhelyében dolgozott. 1943. október elején behívták munkaszolgálatra. Ezredével 1944 márciusában a szovjet frontra került. Decemberben néhány társával együtt megszökött és egy magyar tanyán rejtőzött. 1945 januárjában rövid időre szovjet fogságba került, ahonnan egy szovjet zsidó tiszt a zsidó foglyokat elengedte.

Miután 1945-ben befejezte a gimnáziumot, egy marosvásárhelyi ismerősével Budapesten át eljutott az ausztriai, majd a németországi amerikai megszállási övezetbe. Mivel több nyugati nyelven is beszélt, a menekültek ügyeit intéző egyik szervezetnél sikerült álláshoz jutnia. Felvették a müncheni Maximilian Egyetemre, ahol közel két évig tanult, többek között politológiával foglalkozott.

1948 januárjában külföldi egyetemi hallgatóként érkezett az Egyesült Államokba és ott folytatta tanulmányait. Közben egyik rokona üzletében, a szünidőben pedig nagybátyja szállodájában dolgozott. 1949-ben doktorált a City University of New York (CUNY) City College-ben, 1952-ben szintén New Yorkban PhD-fokozatot szerzett. 1956-tól nyugdíjba vonulásáig, 1992-ig a CUNY-n összehasonlító politikatudományt tanított, illetve a New York-i Rosenthal Intézet igazgatója volt.

Elmondása szerint tizenöt közeli rokona közül tizenhárman pusztultak el a holokauszt idején. Ő maga – a fronton munkaszolgálatot teljesítő zsidó férfiak nagy többségéhez hasonlóan – a koncentrációs tábort elkerülte. Több rokona még az 1920-as években kivándorolt az Egyesült Államokba, és ez a körülmény is közrejátszott abban, hogy 1945 után új hazájának ne Izraelt válassza (mint azt sok sorstársa tette), hanem az Egyesült Államokat, ahová gyermekkora óta vágyódott.

1954-ben megnősült. Németországban született felesége 1946-ban Olaszországból érkezett az Egyesült Államokba, ahol vegyészmérnöki képesítést szerzett, de sokáig számítógépes mérnökként dolgozott. Két fiuk közül az idősebbik, Steven közgazdász diplomát szerzett; a fiatalabbik, Robert zenetudománnyal foglalkozott, majd egy internetes újság főszerkesztője lett.

Tudományos tevékenységének középpontjában a közép-európai, elsősorban a magyarországi holokauszt kutatása áll. Nem sokkal a PhD megszerzése után fogott hozzá a holokauszt történetének kutatásához, bekapcsolódott az akkoriban létesült jeruzsálemi Jad Vasem ilyen irányú munkájába. Az 1950-es évek végétől több ország, köztük Magyarország és Izrael levéltárainak erre vonatkozó anyagát tanulmányozta át.

Legismertebb, fő művének tekinthető munkája a kétkötetes The Politics of Genocide: The Holocaust in Hungary című könyve, New York,1981), ezt idehaza A magyar Holocaust címen 1988-ban adták ki. A bővített, átdolgozott változat az Egyesült Államokban 1994-ben, Magyarországon 1997-ben jelent meg, ekkor már az eredeti cím fordításával: A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon. „…A magyar zsidóság a háború alatt egyharmaddal több embert vesztett, mint az Egyesült Államok hadereje a második világháború minden hadszínterén együttvéve. A kétkötetes elbeszélésben ez a statisztika változik példátlan rémtörténetté”.

Munkásságát itthon többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2011) kitüntetésekkel ismerték el. Az utóbbi kitüntetést 2014-ben visszaküldte, mert úgy ítélte meg, hogy a magyar kormány “a Horthy-korszak tisztára mosására” törekszik, s később is élesen bírálta a magyar kormány emlékezetpolitikáját – idézi fel életútját a Wikipedia.