Elhozza-e az új magyar-zsidó identitást egy új narratíva?

A Szombat.org hasábjain a Sorsok Háza ügye körül kibontakozó Radnóti–Gadó-vitában véleményem szerint több kérdést is tisztázni érdemes.

1. „A 19. századi neológia abban a szellemben fogant, hogy a zsidók a magyar nemzet részei, illetve, hogy tudomány és vallás összeegyeztethetők. Az előbbit összetörte a 20. század, az utóbbin túlhaladt az idő.” – írja Gadó János abban a szeptember 16-i elemzésében, amelyben Köves Slomó és Schmidt Mária egymásra találásának számos aspektusát – véleményem szerint – rendkívül alaposan és érthető formában tárgyalja. A gondolatmenet számos pontjával egyetértek, de néhány ponton vitatkoznom kell vele. Legalábbis a bemutatott képet árnyalnám.

Ez vonatkozik az előbb idézett két mondatra is. Nem kétséges, hogy a huszadik század traumái megváltoztatták a magyar zsidóság identitását. Mégis tudománytalan az a sarkos állítás, amely szerint „összetört” volna az a gondolat, hogy a zsidók a magyar nemzet részei lennének. A hasonlóan sarkos állítások sajnos Köves Slomó narratíváira is jellemzőek: „Ennek a folyamatnak rémisztő végpontja a Holokauszt, (…) a magyar zsidóság egészének, nem csak felmérhetetlen fizikai és mentális fájdalom volt az antiszemitizmus és annak véres betetőzése, a Holokauszt, hanem egy százéves folyamat megkérdőjeleződése, egész identitástudatuk, ön- és világképük talajvesztése.”[i]

Ezzel szemben a magyar(országi) zsidósága a holokauszt után éppúgy egy széles skálán oszlott el, ahogy a 19. században vagy a 20. század első évtizedeiben. Természetesen egyéni és családi szinten nagy mozgások voltak ezen a skálán a történelem viharaiban, és nem kétséges, hogy a zsidó történelem messze legnagyobb vihara a holokauszt volt. Igen, valóban voltak egyének, akiknek „összetört” a magyarsága 1944-ben. Mások épp a szélsőséges magyarosodás útját választották, amikor visszatértek Auschwitzból vagy a munkaszolgálatból. Voltak, akik magyar-zsidókból átvedlettek magyarországi vagy magyar származású zsidóvá; mások nem. Azok, akik 1948, 1956 és 1990 után is Magyarországon maradtak, nagyon nagy arányban továbbra is magyar-zsidónak (vagy épp zsidó származású magyarnak) tartják magukat.

Annak, hogy ennek nem a 19. századi romantikus nacionalizmus nyelvezetével adnak hangot, sok oka van. Az okok közt a holokauszt traumája kétségtelenül az egyik. Egy másik ok a közbeszéd általános stílusának a megváltozása. Egy harmadik ok a közbeszéden belül a nacionalista kilengések megváltozott megítélése a huszadik század szélsőséges nacionalizmusai következtében. És még egy szempont: vajon a 19. századi romantikus nacionalista hang a korabeli sajtóban vagy a rabbik publikált beszédeiben mennyiben volt reprezentatív az egész korabeli magyar(országi) zsidóságra nézve? Nem lehetséges, hogy csupán a politikai-kommunikációs kontextus követelte meg a zsidóság képviselőitől – neológoktól és ortodoxoktól egyaránt – a patetikus hangot a nyilvános megszólalásaikban? Ilyen értelemben ma paradox módon éppen Köves Slomó a képviselője annak, ami az ő narratívájában a neológia sajátja: a megfelelési kényszer a külső politikai nyomásnak.[ii]

Viszont ami a mai magyar zsidóság nagy részét, a szekuláris és neológ zsidókat illeti (a kis számú cionistát, ortodoxokat és ortodoxiába hajlókat nem számítva): köszönik szépen, de továbbra is jól megvannak a kettős identitással. Az már két további diskurzus tárgya, hogy mit is jelent, mit is jelentsen a 21. században a magyar identitás, ill. mit is jelent, mit is jelentsen a 21. században a zsidó identitás. Az a tény, hogy a magyar zsidók nagy számban érdeklődnek mindkét diskurzus iránt, bizonyítja, hogy igényt tartanak a kettős identitásra. A magyar neológia – beleértve a rabbikart és a megújuló OR-ZSE-t – aktív szerepet kell, hogy vállaljon mindkét diskurzusban.

* * *

2. „A 19. századi neológia abban a szellemben fogant, hogy a zsidók a magyar nemzet részei, illetve, hogy tudomány és vallás összeegyeztethetők. Az előbbit összetörte a 20. század, az utóbbin túlhaladt az idő.” Vajon a tudomány és a vallás összeegyeztethetőségét túlhaladta az idő? Gadó János példái Radnóti Zoltán reakciójára adott válaszában a következők: a bibliakritika, a történelemtudomány (őstörténet) és a biológiai evolúció.

Emlékeztetőül: az Országos Rabbiképző Intézetet 1877-ben alapították. Julius Wellhausen klasszikus műve, amely forradalmasította a bibliakritikát, a Prolegomena, 1883-ban jelent meg, és néhány éven belül már ismerték Magyarországon. 1886-ban Kardos Albert fordításában magyarul is megjelentek szövegek Wellhausentől. De a bibliakritika Spinozáig vezethető vissza, sőt a Rabbiképzőben (is) gyakran idézték a középkori Abraham ibn-Ezra néhány bibliakritikainak tartott megjegyzését. Tehát ha a bibliakritika miatt ma már nem lenne összeegyeztethető a tudomány a vallással, akkor soha nem is voltak összeegyeztethetők, legalábbis a neológia és a Rabbiképző elmúlt másfélszáz évében. Tegyük hozzá, hogy a bibliatudomány messze nem csak a bibliakritikáról szól, Bacher és Blau éppúgy megtalálták a „kóser” kutatási területeket, ahogy azt ma is bárki megteheti, aki utánanéz a kortárs bibliatudománynak.

Hasonló mondható el a 19. században virágkorát élő történelemtudományról és a biológiai evolúcióról is. (Charles Darwin fő művét, a Fajok eredetét már 1859-ben megjelentette.) Azonban – szerencsére – a tudomány és a vallás viszonya sokkal komplexebb kérdés, mint a fundamentalista vallás és a „fundamentalista” tudomány egymásnak ütköztetése. Nem kell messzebb menni, mint a jó öreg Maimonides, aki a Tévelygők útmutatója II. könyvének 25. fejezetében amellett érvel, hogy ha ellentmondást vélünk felfedezni a tudomány igazsága és a Biblia kinyilatkoztatott igazsága között, akkor nem a tudomány téved, hanem a Bibliát értelmeztük rosszul. Mások természetesen más állásponton vannak ebben a kérdésben, akár a duplex veritas averroista nézetéig is eljuthatunk.[iii] Sőt, Thomas Kuhn után a posztmodern korban az „tudományos igazság” fogalmánál is elbizonytalanodhatunk egy kicsit. Bármilyen eredményre is jutunk azonban, a neológia a 21. században is bátran felvállalhatja – és az OR-ZSE-n felvállaljuk – azt a feladatot, hogy a vallást és a tudományt egyszerre műveljük.

* * *

3. A harmadik pont, amelyben a Gadó Jánosénál árnyaltabb képet festenék, az a „messiásváró hevület” mint Köves Slomó fő motivációja. Gadó János így foglalja össze nézeteltérését Radnóti Zoltánnal: „Én leírom, hogy a lubavicsi rabbikat messiási küldetés hajtja, és ez sarkallja őket intézményes terjeszkedésre. Radnóti ezt a hátteret ignorálja és racionális magyarázatot óhajt a Chabad intézményrendszer és a Messiás közötti közvetlen kapcsolatra.” – Egyetértek Gadó János összefoglalásával is, és Radnóti Zoltán kritikájával is.

Hadd támaszkodjak ugyanarra a (nyilván itt-ott sántító) párhuzamra, amelyet a szociológus Gadó János is sikerrel használ a gondolatmenete során: a kommunista mozgalmakra, ill. rezsimekre. Ezekben a mozgalmakban, ill. rezsimekben a „messianisztikus” (pontosabban szólva: utópisztikus) cél, illetve az ezt megfogalmazó ideológia csupán egyik komponense volt a történéseknek. Ne legyünk naivak: egyéni ambíciók, beteg lelkületek, elfojtott vágyak, máskor csupán egy egészséges érvényesülési szándék vagy éppen egy (indokolt vagy indokolatlan) túlélési stratégia… mind-mind hozzájárultak a folyamatokhoz. Ki őszintén, más kevésbé őszintén hitt abban az ideológiában, amit hangoztatott. A következő generáció nem csupán egy ideológiába nőtt bele, hanem egy világba, egy mechanizmusba is, a maga érvényesülési (vagy éppen túlélési) stratégiáival. Schmidt Mária-féle (ál)naivitás lenne azt állítani, hogy a folyamatok mögött kizárólag a hangoztatott ideológia állna.

Mutatis mutandis, ugyanezt állítom a Chabad világáról is, amelyben Köves Slomó tizenéves korától kezdve szocializálódott. Radnóti Zoltán – talán szerencsétlen megfogalmazásban – ugyanezzel a kritikával illeti Gadó János gondolatmenetét. Véleményem szerint a Chabad-jelenség mögött egy sokkal komplexebb folyamat van, amelynek csupán egyik komponense és „ideológiai vetülete” a haszidizmusra jellemző „rajongó” istenhit, valamint az általános zsidó messiásvárásnak a kortárs Chabad Lubavicsi haszidizmuson belül megjelenő speciális és extrém formája. Hogy mi mindenből áll ez a komplex jelenség – politikai és gazdasági hálózatok, a közösségen belüli értékrendszerből adódó társadalmi érvényesülési stratégiák, a halákha és premodern etikai normák modern korra való alkalmazása… –, azt valószínűleg egy szociológus sokkal jobban fel tudná tárni, mint egy nyelvész-hebraista. De tartok tőle, hogy mindannyian együttvéve a hozzászólásainkkal csupán kapargatjuk a felszínét ennek a rendkívül izgalmas és mély tudományos kérdésnek.

* * *

4. Véleményem szerint a történetnek egy másik aspektusa is nagyon izgalmas. Ez pedig az, hogy a történészvégzettségű Köves Slomó milyen történelmi narratívákat hoz létre. Ő maga is elismeri azt, amit mindannyian tudunk: a történelem újragondolása a jelenbeli identitásunkat határozza meg. Az EMIH kokárdás zsidó kisfiút ábrázoló kampányáról ezt írta 2014-ben: „Olyan kérdés ez, amelyhez mind a zsidó, mind a magyar identitás 150 éve megszokott alaptéziseit kell újragondolnunk. Olyan kérdés, amelyhez érdemi, mélyreható diskurzusra lenne szükség.” Valamint: „az EMIH célja a kampánnyal (…) éppen az, hogy diskurzust generáljon, érdemi vitát kezdeményezzen arról, hogyan tud megférni egymással a 21. században a zsidó és a magyar identitás.”[iv] Tehát Köves Slomó nem árul zsákbamacskát: a történelemről való gondolkodás számára (is) eszköz saját identitásának a megalkotásához.

Emlékszünk, amikor az egykori status quo ante örököseként próbálta pozicionálni önmagát, legalábbis a magyar nyelvű kommunikációjában. Egyik célját nem sikerült elérni, hiszen a Rumbach utcai zsinagóga – a közhiedelemmel ellentétben – jogilag soha nem volt status quo, hanem a neológ Pesti Izraelita Hitközség tulajdonában állt. A másik célját elérte: ellentétben a reformokkal, az EMIH-et történelmi gyökerekkel rendelkező egyházként sikerült elismertetnie.

Köves Slomó egy másik érdekes kísérlete a történelmi narratíva alkotására a 2014-es „hungarikum-vita” volt a Szombat.org hasábjain, amelyből fentebb már többször is idéztem. Schweitzer Józseffel és Schweitzer Gáborral igyekeztünk cáfolni azt a tételét, amely szerint a neológia nem más, mint megfelelési kényszer a külső politikai nyomásnak.[v] A neológia ún. újításai „csak kozmetikai változtatások (…) a vallási szokásokon, a zsinagógák belsejét a keresztény templomok mintájára alakítani, a feltűnő vallási öltözködésen változtatni és bizonyítani, hogy a magyar zsidóság mindenek előtt magyar”. A cikk retorikai csavarja szerint Heisler András egyik nyilatkozata a neológia megszűnését jelentette volna – magyarul: csatlakozzon mindenki a Chabadhoz, aki a Mazsihisz-elnökhöz hasonlóan elutasítja az „alattvalói áhítatot”?

Mindezek fényében különösen izgalmasak számomra az elmúlt hetek fejleményei: nem csupán az „érdekes” történeti narratívákkal előálló Schmidt Mária és Köves Slomó találkozása, de a budavári középkori zsinagóga „újraavatása” is. Idézem az Egység c. Chabad-folyóirat legfrissebb számát:[vi] „A Táncsics Mihály utcai középkori imaház újranyitásával ez a zsinagóga lesz a hazai Altneuschul, vagyis a híres prágai zsinagóga »alteregója«, vagyis a magyar »régi-új« zsinagóga. Mivel az imaház eredeti berendezése a több, mint fél évezred forgatagában nem maradt fent, ezért az EMIH új bútorokat készíttet, melyeket a népszerű Somlai Tibor belsőépítész tervezett meg. Somlai a Tóra-szekrény, bima, székek és paraván megtervezésekor ötvözte a gótikát és a zsidó szimbólumvilágot, melyek összességében jól harmonizálnak a középkori miliővel, mégis modern benyomást keltenek a minimalista, funkcionalitásra törekvő tömör tölgyből készített tárgyak. Az átalakított tér mintegy 70 fő befogadására lesz alkalmas, ám már most tervek készülnek a további lehetséges bővítésekre is.”

Mit olvasunk itt, bár nem Köves Slomó tollából, de a Chabad vezető kommunikációs csatornájában? Adva volt a magyarországi zsidó történelem egyik régészeti lelete, amelyet eddig úgy mutattak be, ahogy azt a muzeológiai normák megkövetelik: minél hűebben a feltárt állapotához. Héraklionban a knósszoszi palota, de még részben az óbudai Aquincumi Múzeum is őrzi a száz-százötven évvel ezelőtti felfogást, amely újraépítette modern anyagok segítségével a feltételezett régi állapotot. Ezt a felfogást azonban a régészet és a muzeológia már rég meghaladta, tehát a budavári zsinagóga átépítésével a Chabad megszűnteti a magyarországi zsidó történelem egyik eredeti állapotában megőrzött emlékét. Helyette viszont megkonstruálja a magyar „Altneuschul”-t, amely ilyen formában történelmi csúsztatás, ugyanis Budapesten egy középkort idéző modern alkotást lát a látogató, míg a prágai Régi-új zsinagóga a történelem évszázadai során folyamatosan működésben volt, és jelenlegi állapota ennek a folyamatnak a hiteles lenyomata.

Összefoglalva: kísérjük figyelemmel Köves Slomó és a Chabad történelmi narratíváit, legyen szó akár a status quo ante irányzatról, akár a holokausztról, akár a budavári zsinagógáról. Higgyük el, rendkívül tanulságos lesz!

A szerző nyelvész-hebraista, az OR-ZSE rektorhelyettese

Jegyzetek

[i] Köves Slomó: A belső antiszemita. Népszava, 2007. december 18. Elérhető a Chabad saját honlapján is, a „Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 8. kötet: Antológia a Judaizmus témáiból” c. tananyag egyik forrásaként (http://zsido.com/fejezetek/koves-slomo-a-belso-antiszemita/), vagyis része a magyar Chabad oktatási kánonjának. NB: Nem állítom, hogy ezt az állítást sokan mások nem fogalmazták volna meg.

[ii] Köves Slomó: Vége szakadna egy hungarikumnak? Szombat.org, 2014. március 12. https://www.szombat.org/politika/vege-szakadna-egy-hungarikumnak.

[iii] Vajda György, az Országos Rabbiképző Intézet háború előtti tanítványa publikált Isaac Albalagról. Ld. Georges Vajda. Isaac Albalag, averroïste juif, traducteur et annotateur d’Al-Ghazâli (J. Vrin: Paris, 1960).

[iv] Köves Slomó: A hungarikumokról még egyszer. Szombat.org, 2014. március 19. https://www.szombat.org/politika/a-hungarikumrol-meg-egyszer.

[v] Köves Slomó: Vége szakadna egy hungarikumnak? Szombat.org, 2014. március 12. https://www.szombat.org/politika/vege-szakadna-egy-hungarikumnak.

[vi] Cseh Viktor: A középkor és a 21. század határán: Évszázadok zsidó lenyomatai a Budai Várnegyedben. Egység, 109. szám, 2018. augusztus [valójában szeptemberben postázták], pp. 24–26. Idézet a 26. oldalon.