Elegáns úr – egy kis náci múlttal

Lehet egy háborús bűn relatív? Hol ér véget az igazság, hol kezdődik a hazugság és mi homályosítja el a politikusok és választók tisztánlátását?

Ruth Beckermann készített egy tényfeltáró dokumentumfilmet Kurt Waldheim egykori ENSZ főtitkár, majd osztrák köztársasági elnök Csipkerózsika-álmáról, egy célszerű amnéziáról; leginkább arról, hogy lehetséges-e bűntelenül átszenderegni a második világháborút. Mert jó pár dolog megkérdőjelezhető abból, amit a politikus az önéletrajzában állított, vagy elhallgatott.

Egy bécsi választási politikai-operettet látunk 1986-ból, amely aktuális, sőt tanulságos ma is.

A dokumentálva demonstráló rendező ekkor maga is a „Waldheim – nem! Waldheim – nem!” –jelszavakat kiabáló és transzparenseket lóbáló ellenzéki aktivisták csapatával próbálta megakadályozni Kurt Waldheim elnökké választását. Kamerájával lelkesen filmezett: több mint 30 év után az archív filmtekercseket a korabeli televíziós felvételekkel összevetve nemzetközi dimenzióba vetítette és több nézőpontból értelmezte az osztrák politika mély bugyrait. Akkor került ugyanis napvilágra (miért csak akkor?), hogy a megválasztandó elnök 2-3 háborús évet elbagatellizált az életrajzában.

Beckermann rögzítette Waldheim arcát, kezét, kézmozdulatait, gesztusait, álságos mosolyát, kendőzetlen arroganciáját, magyarázkodásait a kérdéses évekről, gyaníthatóan náci múltjáról.

A dokufilm „főszereplője” kétségtelenül Kurt Waldheim, de mellette nem kevésbé fontosak más politikusok, valamint a bécsi választópolgárok sem, akik a választási életképeket bemutató felvételeken egymásnak feszülnek. Van, akit olyan antiszemita hagymáz mozgat, mint elődeit 1938-ban a Heldenplatzon, Hitler bevonulásakor.

Támogatói antiszemita frázisokkal védik a politikust, akinek populista retorikájából a család – kereszténység – gazdasági prosperitás szentháromsága bontakozik ki, boldog (láz)álomként, leöntve néhány kiló osztrák nemzeti öntudattal. Ám vannak, akik szerint Waldheim annyira hiteltelen, hogy használt falovat sem vennének tőle: a tüntetők pedig éppen egy üzenetekkel teleaggatott faló körül csoportosulnak, az SA Reiterbund-ra téve finom célzásokat. És különben is: Kurt Waldheim személye Ausztria állatorvosi lova, amely személyes és kollektív sebeket (bűnöket) hordoz.

Rágalom lett volna, hogy az egykori ENSZ-főtitkár háborús bűnös?

Dióhéjban egy fényes politikusi karrier: Waldheim 1970–1971-ben állandó ENSZ-képviselő, 1965–1968 és 1970–1971-ben az ENSZ Világűr Bizottságának elnöke,1972-81-ben ENSZ-főtitkár, 1986-1992 között pedig Ausztria köztársasági elnöke.

1986-ban azonban a patinás pályaívre árnyék vetült: köztársasági elnökké választása sokakat felháborított. Jogosan; az ellene felhozott vád súlyos volt: többen is bizonyították, hogy a náci érában a zsidók deportálásában jóval komolyabb szerepe volt, mint amit valaha beismert.

Neve szerepelt az SA lovassági alakulatában, önéletrajza hiányzó éveire váratlanul fényt derített a kampány során néhány feltárt dokumentum segítségével Alfred Worm osztrák újságíró. Waldheim tagadott.

Csak vádak és rágalmak vagy leleplezés (lelepleződés) az, amit látunk? A kérdés akkor is ott lebegett a levegőben, a megvádolt politikust mégis megválasztották köztársasági elnöknek, de a korabeli tévéfelvételek és Beckermann filmtekercsei rávilágítanak hiteltelenségére. A rendező narrátorként hol objektíven, hol szubjektíven emlékezik, de a lényeg, hogy az áldozat mítosza több olvasatban is porrá törik a filmben.

Waldheim önigazolást keres: szerinte rágalom, hogy az SA lovasosztagában szolgált, és az is rágalom, hogy aktív résztvevője lett volna a deportálásoknak. Kortársaihoz hasonlóan kényszer hatására lett a náci szervezetek tagja; sőt, ő maga is áldozat volt; ahogy hazája Ausztria is. És máris itt van Ausztria rózsaszínre mázolt önképe, (egyszerűsítő, de nem egyszerű képlet); miszerint az egész ország a náci Németország áldozata lett volna.

Ám Ausztria nemcsak áldozat volt, hanem aktív tettes(társ) is: bizonyítja ezt pl. az 1945 után lefolytatott számtalan eljárás háborús bűnösök ellen.

De mégis: hogyan lehetséges egy ilyen csillogó pálya egy olyan politikus esetében, akit azzal vádolnak, hogy (mellesleg) náci háborús bűnös?

Waldheim náci múltját bizonyították is, meg nem is.

A Zsidó Világkongresszus tényfeltárásai alapján előélete minden volt, csak nem szalonképes: három héttel az Anschluss után tagja lett a Német Nemzetiszocialista Diákszövetségnek, és nem sokkal az SA lovassági egység tagjai között találni. Önéletrajza elakad 1942 tájékán, amikor a keleti fronton megsebesült, és állítólag befejezte katonai szolgálatát, hogy tanulmányaiba temetkezzen. A valóság azonban a „szokványos” náci tiszt karrierútja: hírszerzőként dolgozott a Balkánon Alexander Löhr tábornok parancsnoksága alatt és szerepet vállalhatott a görög és jugoszláv zsidók deportálásában és a partizánok elleni harcokban. Bár furcsa, hogy ENSZ főtitkársága idején ezek a részletek miért nem kerültek napfényre; ezt az elnök jó érzékkel fel is veti a képkockákon.

Kurt Waldheim ellentmondásos és megosztó figura volt, kínosan ügyelt jó hírnevére. Köztársasági elnöksége alatt azonban Ausztria elszigetelődött: az USA területére, ahol bíróság előtt próbálták leleplezni, többé be nem tehette a lábát. Emberileg talán többet nyert volna egy őszinte vallomással. Talán hazája is jobban járt volna, amely külpolitikai síkon nem sokat profitált Waldheim elnökségéből.

A Jó estét, Mr. Waldheim! 2018-ban elnyerte a Berlinale legjobb dokumentumfilmjének járó díjat, és az Osztrák Filmdíjat is.

 

Jó estét, Mr. Waldheim!

/Waldheims Walzer/ osztrák dokumentumfilm, 93 perc, 2018

Szereplők: Kurt Waldheim

Rendező: Ruth Beckermann

Vágó:Dieter Pichler