Egyiptom: polgárháborús helyzet

Írta: atv.hu/szombat - Rovat: Politika

Intifádára szólított fel a Muzulmán Testvériség Egyiptomban, miután a hadsereg megölte az iszlamista szervezet legalább 42 tagját. Az ideiglenes egyiptomi államfő közleményében sajnálatosnak nevezte az incidenst, de azt állította, hogy a tüntetők megpróbálták megostromolni az Elnöki Testőrség laktanyáját. Közben a hatalomátvétel jelképévé vált az a 17 éves fiú, akit feldühödött iszlamisták megvertek és ledobtak egy épület tetejéről.

Egyiptom

Hétfő reggel egy „terrorista csoport” megrohamozta az egyiptomi Köztársasági Gárda egyik épületét – közölte a hadsereg, nem sokkal azután, hogy a Muzulmán Testvériség mozgalom a tüntetőit ért sortűzről számolt be ugyanonnan. A hadsereg szerint az ostromban meghalt egy gárdista, további 40 pedig megsebesült. Korábban a Muzulmán Testvériség szóvivője közölte, hogy a mozgalom számos hívét megölték Kairóban, amikor ülősztrájkoló tüntetőik közé lőttek annál a laktanyánál, ahol a megbuktatott Mohamed Murszi elnököt tartják fogva. A muzulmán testvérek szerint 53 ember vesztette életét, köztük gyerekek – állításuk szerint a hadsereg a hajnali imádkozás alatt „rohanta le” őket. Az Egészségügyi Minisztérium szerint 42 ember vesztette életét és több százan megsérültek.

Egyiptom ideiglenes államfője, Adli Manszúr együttérzését fejezte ki a hétfői zavargások halálos áldozatai miatt, önmérsékletre szólított fel és bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Manszúr beszédében a hadsereg beszámolóinak adott hitelt, melyek szerint ostromkísérlet történt a kairói Köztársasági Gárda egyik laktanyája ellen. Az ideiglenes elnök arra kérte a lakosságot, hogy maradjanak távol a katonai, valamint az egyéb, fontos létesítményektől.

Intifádát hirdettek

20130708-mohamed-murszi-levaltott-elnok-tamogatoi12

Mohamed Murszi leváltott elnök támogatói

A Muzulmán Testvériség pártja, a Szabadság és Igazság Pártja azzal vádolja a hadsereget, hogy tankokkal „ellopta a forradalmat”. Az iszlamista párt arra sürgeti a lakosságot, hogy lázadjon föl a hatalommal szemben, és azt kéri a nemzetközi közösségtől, hogy avatkozzon be, megelőzve azt, hogy Egyiptomból egy „új Szíria” alakuljon ki.

Az egyiptomi hadsereg attól tart, hogy a támadások egy terrorhullám kezdetét jelzik, mert a Muzulmán Testvériség intifádát hirdetetett Murszi volt elnök visszatérését követelve.

 

Gyerekgyilkosság

Eközben tinédzsereken álltak bosszút a Muzulmán Testvériség hívei Mohamed Murszi elnök megbuktatásáért. Alexandriában az iszlamista lincselők egy hatemeletes ház tetejére kergettek három tinédzser fiút, akiket azzal gyanúsítottak, hogy köveket dobáltak az utcán tüntetőkre. Amikor a fiúknak már nem volt hova menekülniük, a dzsihádisták elkapták és lelökdösték őket a tetőről. Egy 17 éves fiatal szörnyethalt a zuhanásban.

A brutális gyerekgyilkosság hatalmas felháborodást váltott ki Egyiptomban, és olyanokat is az új vezetés oldalára állított, akik korábban nem értettek egyet a Murszi ellenes tüntetésekkel.

teto

„Ma jöttem ki először, mert láttam a lincselést, amit éppen ezen a helyen követtek el. Nem akarom, hogy a hatalom olyan iszlamisták kezében legyen, akik gyerekeket gyilkolnak” – mondta egy alexandriai tüntető.

 

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]