Egy teljes élet – Simon Peresz (1923-2016)

A gyásznál is nagyobb lehet ámulatunk, ha végigtekintünk Simon Peresz életművén. 

Simon Peresz volt az utolsó mohikán a „nagy öregek” nemzedékéből, akik még ott voltak az államalapításnál – tehát idősebbek voltak, mint Izrael Állam – és az első perctől aktívan közreműködtek a fiatal ország politikai életében.

1923-ban született Lengyelországban, apja 1932-ben alijázott, családja két év múlva követte. Wiszniew városában maradt rokonait a nácik 1941-ben – a város teljes zsidó lakosságával együtt – a helyi zsinagógába hajtották és rájuk gyújtották az épületet.

Peresz lengyelországi otthonában vallásos szellemben nevelkedett, de az akkori Palesztinában baloldali szellemiségű iskolákba került, s így az akkor domináns baloldali politikai mozgalmakhoz kapcsolódott. Haláláig a baloldal politikusa maradt és a baloldal vízióit osztotta békéről, haladásról, népek testvériségéről, virágzó együttműködésről. Erről szóló könyve, „Az új Közel-Kelet” ma már a nagy utópiák sorába tartozik. Mindezen eszmék híve maradt akkor is, amikor 2000-ben – a békefolyamat összeomlása és a gyilkos intifáda kirobbanása után – ezek kivihetetlennek bizonyultak.

Simon Peresz forradalmi korszakban élt: az újszülött államban természetesen nem voltak érvényesek a politikai karrier szokásos szabályai: minden tehetséges ember „tarsolyában hordta a marsallbotot”. Peresz 29 évesen már a védelmi minisztérium helyettes igazgatója. 66 éven át tartó politikusi pályafutása során kétszer volt miniszterelnök, kétszer ideiglenes kormányfő, tizenkét kormányban töltött be miniszteri tisztséget, a Kneszetben pedig 1959-től 2007-ig folyamatosan volt számára fenntartott széke, s ettől csak azért vált meg, hogy az államfői széket elfoglalja.

Kulcsszerepe volt a fiatal állam védelmi erőinek kiépítésében: noha nem volt katona, a hadsereg számára történő külföldi – elsősorban francia – fegyvervásárlásokat ő intézte nagy hatékonysággal. Izrael atomprogramját a mai napig titok övezi, de a hírek szerint az 1950-1960 táján úgyszintén francia segítséggel kiépült izraeli atomerő körül is nagy hatékonysággal látta el az „anyagbeszerzői” feladatokat.

Az ország önvédelme iránti elkötelezettsége mindazonáltal soha nem ingatta meg a békébe vetett hitét: amint remény mutatkozott a palesztinokkal való tárgyalásokra, ő volt az első, aki nekiállt ezeket a valóságban is kivitelezni. Tette ezt olykor önfejűen, amivel kivívta baloldali politikustársai rosszallását, olykor haragját.

Természetesen ott volt a helye Camp David-i tárgyalásokon és a Fehér Ház zöld gyepén, amikor ünnepélyesen aláírták az izraeli-palesztin megállapodást. Csalódással vette tudomásul, hogy békeműve darabjaira hullott, de soha nem beszélt bosszúról, megtorlásról – élete végéig híve maradt a – mára mind reménytelenebbnek látszó – arab-izraeli békének.

Halála után az izraeli médiában politikai oldaltól függetlenül méltatták “Izrael utolsó alapító atyjának” életművét a politikusok és más közéleti szereplők.

A megszólalók kiemelték Peresz mindig a jövőbe tekintő világnézetét, hogy idős korában is a technológiai újítások és változások foglalkoztatták, és hangsúlyozták, hogy emellett a palesztinokkal való megbékélés ügye érdekelte hasonló mértékben egészen hosszú élete végéig.

Naftali Bennet oktatási miniszter utasította az iskolákat, hogy szerdán Pereszről való megemlékezéssel kezdjék a tanítást, délelőttre rendkívüli kormányülést hívtak össze az emlékére, majd összeül a péntek délelőttre kitűzött temetés ügyeit intéző kormánybizottság, amely a családdal közösen meghatározza a szertartás részleteit.

Reuven Rivlin államelnök ukrajnai utazását megszakítva tért vissza Izraelbe, ahol a Peresz gyászszertartását Jichák Rabin egykori miniszterelnök 1995-ös temetéséhez hasonlítják, amelyre az egész világról Jeruzsálembe sereglettek az akkori vezetők.

Barack Obama amerikai elnök telefonon részvétét nyilvánította a családnak, és bejelentette, hogy személyesen kíván részt venni Peresz temetésén.

Reggel sajtótájékoztatót tartottak a Tel-Aviv melletti Siba kórházban, ahol az orvosok nevében veje és családi orvosa, Rafi Valden közölte, hogy Peresznek élete utolsó két hetében, agyvérzése után nem voltak fájdalmai, s korábban mindvégig igen aktív életet élt, dolgozott is, és külföldi rendezvényeken szólalt fel.

A sajtótájékoztatón fia, Hemi Peresz a család nevében köszönetet mondott a kórház személyzetének az utolsó hetekben nyújtott áldozatos munkájukért. Peresz végakaratának megfelelően egy rászorulónak adományozták szemének kötőhártyáját, de ezt a nyolcvan évesnél idősebb szervadományozók szabályai szerint csak ideiglenesen használják fel.