Egy gyönyörű barátság kezdete?
Nem tudjuk, hogy Trump mit akar kezdeni az izraeli-palesztin konfliktussal. Valószínűleg ő sem: nincs semmi tapasztalata ezen a területen.
Az viszont biztos, hogy Izraellel sokkal nyájasabban viselkedik, mint elődje. Trump ejtette az amerikai politikában eddig szentségként kezelt kétállami megoldást. Ami azt jelenti, hogy az izraeli politika mozgástere megnövekedett. Még akkor is, ha Trump nem támogatja a települések bővítését a Területeken és elhalasztotta a követség Jeruzsálembe költöztetését.
Nem tudhatjuk azonban, hogy ez az egyszerű, de nagyszerű megoldásokat kedvelő ember hogyan reagál majd, ha egy napon belátja, hogy béke nem lesz sem így, sem úgy – sem egy, sem két állammal. Ez ma még kiszámíthatatlan.
*
Donald Trump amerikai elnök a Benjamin Netanjahu izraeli kormányfővel Washingtonban tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére mind a kétállami, mind az egyállami megoldást elfogadhatónak tartja, ha elvezet a békéhez.
Az amerikai elnök egyúttal Izraelt a telepespolitikájában önmérsékletre, a palesztinokat pedig az Izrael elleni vélelmezett gyűlöletük visszafogására szólította fel. (A “vélelmezett” szó az MTI tudósítójától származik, az eredeti beszédben nem szerepel. Szombat szerk.)
Trump leszögezte, hogy Izraelnek óriási biztonsági kihívásokkal, köztük az iráni fenyegetéssel kell szembenéznie, s a zsidó államot szerinte a nemzetközi szervezetek “nagyon inkorrektül” kezelik. Kifejezetten visszautasította az ENSZ szerinte “nem korrekt és egyoldalú” lépéseit Izraellel kapcsolatban.
Az amerikai elnök azt ígérte, hogy nagyszerű béketervet terjesztenek majd elő, s hozzátette, hogy bár az Egyesült Államok nagyon serényen fog dolgozni egy ilyen terv kimunkálásán, a feladat elsősorban az érintett feleké. “Mindkét félnek kompromisszumokat kell tennie” – hangsúlyozta.
Leszögezte, hogy “az Egyesült Államok a békét szorgalmazza”, és “az igazi békemegállapodás” híve.
A korábbi tárgyalásokon felmerültek szerint a kétállami megoldás Izrael mellett a független Palesztina megteremtéséhez vezetne, míg az egyállami változat szerint a két nép ugyanabban az országban élne, de teljes egyenrangúságban.
Netanjahu a sajtótájékoztatón az Egyesült Államok és Izrael közös értékrendjét hangsúlyozta, s hangsúlyosan mondott köszönetet Trumpnak Izrael támogatásáért. Leszögezte, hogy a két ország értékrendjére a radikális iszlamista terror jelenti a legnagyobb fenyegetést.
Kérdésekre válaszolva Trump kitért az amerikai nagykövetség esetleges Jeruzsálembe helyezésére is. Mint elmondta, nagyon szeretné a nagykövetséget Tel-Aviv helyett Jeruzsálemben látni, de “nagy elővigyázatossággal” kezeli az ügyet.
Netanjahutól a kétállami megoldást firtatták, mire az izraeli kormányfő leszögezte: nem klisékben kell gondolkodni – mint például a kétállami megoldás kliséje -, hanem a lényegre kell összpontosítani. Szerinte pedig a lényeg nem a telepítéspolitika, hanem az, hogy a palesztinok nem ismerik el a zsidó állam létét. Hozzátette: minden béketárgyalás előfeltétele, hogy a palesztinok elismerjék Izrael államiságát, és Izrael biztonsági okokból fenntarthassa az ellenőrzést a Jordán folyó nyugati partján fekvő palesztin terület, Ciszjordánia felett.
Netanjahu közölte, hogy más arab országokat is bevonna a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokba. Donald Trump ehhez hozzátette: az új palesztin-izraeli békekezdeményezés kidolgozásában a tervek szerint más országok is részt vesznek.
Iránról szólva Donald Trump azt hangsúlyozta: soha nem engedi meg, hogy a perzsa államnak atomfegyvere legyen. Benjámin Netanjahu üdvözölte ezt a megközelítést, s miután azt állította, hogy Irán a térségben a terrorizmus fő támogatója, így fogalmazott: “vissza tudjuk fogni Irán agresszióját és veszélyességét”.
Az egyik újságíró megkérdezte Trump elnöktől, hogy hogyan kommentálja az Egyesült Államokban szerinte elszaporodó antiszemita megjegyzéseket, incidenseket. Trump először rámutatott a sajtóértekezleten jelen lévő, zsidó vallásra áttért lányára és a vejére, aki ortodox zsidó vallású, majd leszögezte, hogy tőle távol áll az antiszemitizmus, s minden tőle telhetőt meg is tesz majd “a régóta megbúvó rasszizmus ellen”. Hozzátette: “azt gondolom, hogy sok jó dolog fog történni, sok szeretetet látnak majd”.
*
Izraelben egy új, rendkívül kedvező korszak kezdetének vélik a Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök washingtoni sajtótájékoztatóján elhangzottakat és a tájékoztató hangvételét.
Az izraeli televízióban megszólaltatott szakértők egyhangúlag gyökeres és pozitív változást jeleztek előre a Fehér Ház Izraellel és Benjámin Netanjahuval szembeni politikájában a sajtótájékoztató alapján.
Külön hangsúlyozták az új amerikai elnök rendkívül barátságos viselkedését és hangvételét, akárcsak személyes elkötelezettségét a közel-keleti béke iránt.
A sajtótájékoztató legfontosabb pillanataként Donald Trumpnak azt a kijelentését értékelték, amely szerint a “felek maguk döntsék el”, hogy “egy vagy két állam” biztosítja a békét. A szakértők szerint ez alapvető változást jelent Washington eddigi politikájához képest, amely a palesztin-izraeli konfliktus kétállami megoldását, vagyis egy önálló, független palesztin állam létrehozását sürgette.
Az izraeli jobboldali politikusok egybehangzóan üdvözölték a fordulatot. A telepeseket támogató Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) pártot vezető Naftali Bennet már néhány perccel a sajtótájékoztató után Twitter-üzenetet tett közzé: “Huszonnégy év után ma levonják a palesztin zászlót, és az izraeli zászló kerül a helyére. Támogatom a vezetői képességeket és bátorságot mutató miniszterelnököt, aki megerősítette Izrael biztonságát.”
“Trump és Netanjahu esti sajtótájékoztatója egy új politikai korszak előfutára és a regionális megoldás gondolatának kezdete”- írta üzenetében a Likud párthoz tartozó Cipi Hotoveli külügyminiszter-helyettes.
Gilád Erdán belbiztonsági miniszter szerint is igen fontos nap ez Izrael számára. “Üdvözlöm az Izrael álláspontját a lehető legjobb módon megjelenítő miniszterelnököt. Szavai bizonyítják, hogy új korszakhoz értünk” – írta bejegyzésében.
A tízes tévében megszólaló, a centrista Tnua pártot vezető Cipi Livni is elismerte Trump Izrael számára kedvező szavait. “Az elnök a békéről beszélt, s örömmel tölt el, hogy az üzleti alku kifejezést használta. Azt mondta, hogy ez számára fontos, s nem azt mondta, hogy tegyetek, amit akartok”- vélekedett Livni.
Az elsőként megszólaló politikusok közül csak a baloldali liberális Merec pártot vezető Zahava Galon fanyalgott. Ő azt üzente, hogy “bármit is mondott Trump, Izraelnek a kétállami megoldás az érdeke”, mivel – indoklása szerint – a megszállásnak nem létezhet másféle megoldása.