Egy antiszemita a mások antiszemitizmusa ellen

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Az 5-ös számú párttagkönyvével büszkélkedő kormánypárti újságíró méretes cikkben leckézteti Franciaország budapesti nagykövetét a kormánypárti napilap hasábjain.

Sarah Halimi és Kobili Traoré

Az ürügy: francia bírósági szakértők immár harmadízben is beszámíthatatlannak nyilvánították egy barbár antiszemita gyilkosság elkövetőjét. 2017. április 4-én egy Kobili Traoré nevű, sokszorosan visszaeső bűnöző behatolt szomszédja, a 65 éves zsidó Sarah Halimi lakásába, súlyosan bántalmazta az asszonyt, majd kihajította a harmadik emeleti erkélyről. (Az ügyről a Szombat is többször írt.)

Hosszadalmas, durván vádaskodó hangnemű cikkében a szerző azt állítja, hogy Franciaországban a sajtó részéről „igyekeztek elhallgatni, eltussolni a dolgot” (ami nem igaz), hogy elmaradt az általános felháborodás (ami részben valóban igaz, csak a zsidó közösség háborodott fel).

Valóban aggasztó jelenségeket a szerző gátlástalanul eltúloz: „Egymást érik az antiszemita gyűlölet-bűncselekmények, nyílt utcán támadják meg és fenyegetik a zsidókat.”

Ilyenek esetek valóban előfordultak (a Szombat ezekről is számos alkalommal írt), de a fenti szövegből az sejlik, hogy az utcára kimerészkedő zsidók óhatatlanul támadások áldozatai lesznek. Itt még nem tartunk.

A szerző feladata világos: a nagykövet fejére kell olvasnia, hogy Franciaországban tombol az antiszemitizmus, a „kézivezérelt, aljas, velejéig rothadt, hazug és becstelen sajtó” hallgat, a kormány pedig nem hogy igyekezne ezt megfékezni, hanem cinkos módon bátorítja a muszlim és szélsőbaloldali forrásból táplálkozó gyűlöletet.

Míg ellenben Magyarországon „soha nem látott reneszánszát éli a zsidó kultúra, …a lehető legnagyobb biztonságban élnek a zsidók, ahol egyszerűen nincsenek antiszemita támadások és atrocitások”.

Amennyire aggasztóak ezek a nyugati jelenségek, annyira világos a szerző szándéka: csak azt tartja feladatának, hogy az antiszemitizmust ürügyül használva élhetetlennek bélyegezze a nyugati demokráciákat és példamutató, remek helynek Orbán Viktor Magyarországát.

Ha ez valóban így lenne, a menekülő francia zsidók Magyarország felé vennék az irányt.

A szerző a valóban létező és aggasztó franciaországi (németországi, stb.) jelenségeket apokaliptikus méretűvé nagyítja, a magyarországi viszonylagos nyugalmat pedig paradicsomi állapotokká stilizálja.

Mindez már magában is elfogadhatatlan, de mindannyiunk számára világos, hogy mi itt a legnagyobb botrány: a szerző maga is sok éven keresztül öntötte az olajat a magyarországi antiszemitizmus, cigánygyűlölet, stb. tüzére. Botrányai egymást érték, hírük eljutott a nemzetközi sajtóba, majd az amerikai külügyminisztériumba is, amely éves jelentésének Magyarországról szóló részében külön kiemelte személyét. Neve összeforrott a gátlástalan, gyakran útszéli stílusú uszítással. Egynémely kijelentése –mikor pl. szadista, fehérterrorista módszereket javasolt a kormányt bíráló egyes zsidókkal szemben – emblematikussá vált. (Később próbálta ettől a kijelentéstől elhatárolni magát, s az inkriminált cikk már nem található a neten.)

Mi motivál egy ilyen szerzőt, hogy bírálja a franciaországi antiszemitizmust?

Nos, röviden: a szerző a 20. századi, hagyományos antiszemitizmust űzi (vagy űzte), most pedig a 21. századi antiszemitizmust bírálja, amihez valóban nem sok köze van.

A szerző ettől nem lesz hitelesebb személyiség, de az a tény, hogy antiszemitából hirtelen az antiszemitizmus bírálójává vált, mégiscsak figyelemre méltó.

Az antiszemitizmus terén Európa igen nagy sebességgel változik: Nyugat-Európában a 21. századi, baloldali-iszlám gyökerű zsidógyűlölet erősödik, Kelet-Közép-Európában a 20. századi, jobboldali, nacionalista zsidógyűlölet visszahúzódik. (Egyelőre még nem az emberek fejében, csak a politikában.) 2014 után figyelhető meg ez a tendencia mind erősebben. Lásd pl. a Jobbik nagy fordulatát, melynek végén újévi üdvözletet küldtek a zsidó hitközségnek; K-Európa kormányainak hirtelen fellángoló Izrael-barát politikáját; vagy a – hagyományosan antiszemita hírben álló – ukránok döntését, akik zsidó származású elnököt választottak országuk élére.

Ennek a nagy horderejű változásnak az okait itt nem lehet behatóan elemezni. Röviden meg kell említeni a Holokauszt-emlékezet és az önvizsgálat kultúráját, valamint azt a tényt, hogy a mai európai nemzetek erősen középosztályosodtak, nincsenek akkora nyomorgó és frusztrált tömegeik, mint a két világháború között. A frusztrált és ezért szélsőséges ideológiákra fogékony tömegek sokkal inkább az iszlám bevándorlók köréből kerülnek ki.

Ez a tendencia jól látható és sodor magával szinte mindenkit.

A bevezetőben említett cikk korántsem egyedülálló: Sarah Halimi barbár meggyilkolását széles körben pertraktálta a honi jobboldali sajtó – mint a nyugati demokráciák rothadásának és a migránsveszélynek a bizonyítékát, persze. Még a leghírhedtebb magyar szélsőjobboldali honlap is beszámolt arról, hogy Traoré megúszta a tárgyalást, és a portál – hagyományaival ellentétben – nem is örvendezett az idős zsidó asszony halála fölött.

Zavarba ejtő ugyanakkor, hogy Sarah Halimi nevére rákeresve magyar baloldali honlapok nevével nem találkozunk. A történet olyannyira az Orbán-kormány narratívájába illik, (moszlim vallású migráns megöl egy senki sem ártó idős, zsidó asszonyt), hogy a baloldal egyszerűen nem tudott a történettel mit kezdeni. Így inkább nem írt róla[1], ami súlyos hiba. A honi zsidó közösséget ugyanis erősen foglalkoztatta az ügy, amiről minden zsidó honlap beszámolt.

Az Orbán-kormány propagandájának középpontjában a migránsveszély áll, az ezzel való szüntelen ijesztgetés tartja a kormány bűvkörében a magyar közönség számottevő részét. Ez a kommunikáció olyan sikeres, hogy a migráció témájával a baloldal semmit nem tud kezdeni. „Migráncsozás” – mondja rá megvetően, ami azt jelenti, hogy az egészet csak kitalálták, valójában nem is létezik.

Pedig a probléma nagyon is létezik. Az iszlám-baloldali gyökerekből táplálkozó, 21. századi antiszemitizmus ma Nyugat-Európában a zsidóellenesség domináns formája. Az elmúlt tíz év barbár antiszemita gyilkosságait Franciaországban és Belgiumban moszlim hátterű bevándorlók (vagy leszármazottaik) követték el.

Az a baloldal, amely csak a 20. századi antiszemitizmust képes érzékelni, a 21. századit nem, olyan, mint a várvédők, akik bátran védik a várkaput, miközben az ablakokat tárva-nyitva hagyják. Jeremy Corbyn Munkáspártja a példa, hogy ebben a dogmatikus elvakultságban a végsőkig konzekvensek tudnak lenni, teljesen elvadítva maguktól az egykor hozzájuk lojális zsidó szavazókat.

Miféle világ az, ahol egy durva antiszemita gyilkosságról egy antiszemita újságíró megemlékezik, a baloldali sajtó pedig hallgat?

 

[1] Lehet persze, hogy a Google mestereinek sikerül egy-két vonatkozó anyagot elővarázsolni, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a honi jobboldal széltében-hosszában tárgyalta a témát, baloldali média vonatkozó cikkei pedig nagyítóval kell keresni.

támogatás

Címkék:20. századi antiszemitizmus, 21. századi antiszemitizmus, Kobili Traoré, Sarah Halimi