Dzsihad és népirtás

Mire képes az „Iraki és Levantei Iszlám Állam”?

 

Emberek egy csoportját teherautókra rakják. A városon keresztül egy erdei tisztásra hajtanak velük, leszállítják őket, és puskatussal kergetik az előre megásott tömegsír felé. Őrök kényszerítik, hogy szardínia módjára helyezkedjenek el a gödörben. Azután egyenként végeznek velük.

Ez, a náci Einsatzgruppen 1941-es szovjet területen elkövetett akcióira emlékeztető tömeggyilkosság, amelynek mintegy 30 személy esett áldozatul, a múlt héten játszódott le Irakban.

Miközben a gázai harcokról és azok áldozatairól a média a legnagyobb részletességgel tudósít, az ISIS (Iraki és Levantei Iszlám Állam angol rövidítése) által végrehajtott kivégzések számáról mit sem tudni. Az Iszlám Állam olyannyira militáns, hogy az atrocitásokról videófelvételeket készítenek – zenei aláfestéssel (!). Az áldozatok polgári ruhás személyek, akik feltehetően az iraki hadseregből dezertáltak. Haláluk azonban nem harci cselekményekkel kapcsolatos: bűnük az, hogy síita muzulmánok. Az ENSZ 1948-ban elfogadott konvenciója a népirtás bűncselekményének megelőzéséről és büntetéséről világosan leszögezi, hogy egy vallási csoport ellen irányuló általános vagy részleges gyilkosság genocídiumnak minősül.

Amikor az Iszlám Állam arra figyelmeztet, hogy a keresztényeknek „csak a kardot tudják felajánlani”, a fenyegetést ajánlatos komolyan venni. Ennek nyomán több mint 35 ezer keresztény menekült el Moszulból. A fenyegetettség teljesen valós. Az emberek ok nélkül nem hagyják hátra otthonukat, értékeiket, adják fel korábbi életüket. Az ISIS által képviselt vallási intolerancia olyan méreteket öltött, hogy az általuk ellenőrzött területeken élők a legrosszabbra készülhetnek. De a fenyegetés itt nem áll meg. Amikor az ISIS hívei nemrég Hollandiában rendeztek felvonulást és a „Halál a zsidókra!” jelszót skandálták, nyilvánvaló volt, hogy azt is komolyan gondolják.

Korábban gyakran követtük el azt a hibát, hogy a konfliktust összemostuk a genocídiummal. Annak idején a szövetségesek minden erejükkel a nácizmus megsemmisítésére törekedtek, az eközben zajló Holocaustról nem vettek tudomást, holott a népirtás ténye nyilvánvaló volt. Ha a népirtáshoz vezető ideológiát ideológiájára komolyan veszik, korábban kerülhetett volna sor életmentő akciókra. Amikor a tuszikat lemészárolták Ruandában, azt „polgárháborúnak” és „törzsi villongásnak” nevezték, gondosan elkerülve a „genocídium” minősítést. Nem szabad elkövetnünk ezt a hibát az Iszlám Állammal kapcsolatban. Hatalmi harcok és erőszakos cselekmények gyakran történnek a genocídiummal egyazon időben, de a kettő nem ugyanaz. A különbség csak az ideológia feltárásával és a szándékok elemzésével mutatható ki. Mostanra elegendő betekintést nyerhettünk az Iszlám Állam ideológiájába; tudjuk, hogy kizárólagos hatalomra törnek, és annak megvalósítása érdekében a gyilkos eszközöktől sem riadnak vissza – olyan embercsoportok kiiktatásától, akiket nem tartanak méltónak arra, hogy az új világrendbe beilleszkedjenek.

Tévedésbe ne essünk: az ISIS által képviselt genocídium megkezdődött, és a lehetséges áldozatok érzik a fenyegető veszélyt, de erőtlenek. A síita muszlimok Irakban a népesség többségét alkotják. De ha a polgári kormányzat és a hadsereg képtelenek megvédeni őket – márpedig ez a helyzet – akkor katasztrofális arányú vérfürdő bekövetkezése várható.

Canon Andrew White tiszteletes, a bagdadi St. George templom lelkésze, az egyetlen anglikán pap Irakban, a következőket írja:

„Minden nap arra gondolunk, hogy a válság már nem lehet súlyosabb. És közben a helyzet napról-napra rosszabbodik. Híveink közül már sokan elmenekültek, vagy távozni szándékoznak… Az emberek rettegésben élnek.”

Andrew bátor személyiség, aki még a domináns vallási irányzatok harcai közepette is megőrizte optimizmusát. Meggyőződése volt, hogy a béke a legképtelenebb helyzetekben is megőrizhető. Több mint tíz éve fáradhatatlanul munkálkodik a párbeszéd folytatásán. Ha már ő is ennyire kétségbeesett, akkor szinte alig maradt remény.

Ne feledjük el, figyelmünket mostanság Gáza köti le. Közben az Iszlám Állam fényes nappal, és lelkifurdalás nélkül követ el véres atrocitásokat. Ha egyszer megindult, nehéz lesz megállítani, és ki tudja, hová vezet.

Az Iszlám Állam szemünk előtt ismételten bizonyítja, hogy mire képes a népirtás területén.

Zsidóknak, keresztényeknek és muszlimoknak közös üzenetben kell a hallgatásba burkolózó, és a közel-keleti válságtól kimerült világ figyelmét felhívni a veszélyre. Ha az Al-Kaida legyűréséhez tíz évre volt szükség, most egy még félelmetesebb ellenség megfékezéséhez kell mozgósítanunk erőinket.