Dél-Afrika: a zsidó Fokváros

A dél-afrikai nagyváros zsidó közössége öntudatos és remekül szervezett.

Zsidók kezdettől fogva részesei voltak Afrika déli csücske feltárásának. Zsidó térképészek is tagjai voltak  a portugál Vasco Da Gama legénységének, amikor 1497-ben első európaiként körülhajózta a Jóreménység fokát. Telepesek mégis jóval később, 1652-ben érkeztek Fokföldre a Holland Kelet-Indiai Társaság megbízásából, hogy állomást létesítsenek, ahol a Távol-Kelettel kereskedő flottájuk friss élelmet tudott felvenni és hajókait meg tudták javítani. Bár a társaságnak mindig is voltak zsidó részvényesei és igazgatói, kizárólag protestánsokat alkalmazott. A legkorábbi feljegyzés zsidók jelenlétéről 1669-ből származik, amikor két férfi a munka reményében kikeresztelkedett. A vallásszabadságot a britek vezették be, miután 1790-ben megszállták Fokföldet. Az első minjánra azonban még harom évtizedet kellett várni, az 1841. évi Jom Kippurig. Nagyjából ebben az időszakban kezdtek el a gyémant- és aranylelőhelyek hallatán nagyobb számban angol, és német zsidók beutazni, akiket később a cári Oroszország pogromjai elől menekülő litván zsidók követtek. Ez utóbbiak leszármazottai képezik az ország mai nyolcvanezresre becsült zsidóságának a gerincét.

A repülőtéri információs standon böngészva a túrista hamar rábukkan a múzeumokat, bálna-megfigyelést és borkóstolókat kínáló prospektusok között a „Zsidó Fokváros” címűre is, mely részletes ötleteket ad az érdeklődőnek. „Valóban, nálunk sok a nevezetesség” magyarázza Gwynne Robins, a Dél-Afrikai Zsidó Képviseleti Testület Fokvárosi Tanácsának igazgató-helyettese. „Bár a legtöbb zsidó manapság Johannesburgban él,

tizenhatezer tagot számláló közösségünk

valószínűleg a legjobban szervezett, ami többek között a látnivalókban is megnyilvánul.” Majd nem titkolt büszkeséggel folytatja: „Az Izraelből bevándoroltakon kívül gyakorlatilag minden itt élő zsidóról van tudomásunk, kongregációnk egységes. Ránk alig jellemző a sokhelyütt tapasztalható széthúzás. Tíz-tizenöt százalékunk neológ, a döntő többség ortodox, habár az ortodoxia könnyed, mondhatni dél-afrikai változatát követjük: kóser háztartást vezetünk, a sabatot szigorúan megtartjuk, de ettől még minden lelkiismeret-furdalás nélkül kimegyünk a szombat délutáni rögbi-meccsre is.”

Bár folyamatos az alija és a más országokba történő emigráció, a múlt század nyolcvanas éveitől kezdve sokan költöznek ide Izraelből, Zimbabweból és más szub-szaharai államból. Van itt egy kis szefárd csoport is, a háborút túlélt rodosz-szigeti zsidók és utódaik. Ez a mini-közösség erősen összetart. Egymás szomszédságában laknak, saját zsinagógájuk van. Mind a mai napig ápolják a magukkal hozott kultúrájukat, így a ladinó nyelvet is.

Mint Dél-Afrikában általában, Fokváros zsidósága is kiválóan szervezett. A közösség világi ügyeivel a Dél-Afrikai Zsidó Képviseleti Testület Fokvárosi Tanácsa foglalkozik. Ők fogják össze az itteni izraelita gyülekezetek, szervezetek és intézmények többségét,

71 tagszervezetük van.

A testület védi a zsidó polgárok emberi jogait, felhívja a figyelmet antiszemita megnyilvánulásokra, rendezvényeket szervez a zsidó kultúra gyarapítása és fenntartása érdekében. Fontos feladatuknak tartják a vallásközi kapcsolatok ápolását is. Amellett, hogy hazájuk lelkes hívei, sokan cionista érzelmeket is táplálnak. A tanács számos izraeli projektben vesz részt és biztosít anyagi támogatást. Kétévente kongresszuson vitatják meg az aktuális témákat, választanak vezetőséget és határozzák meg stratégiájukat.

Létrejöttének sajátos története van. Egy 1902-ben bevezetett törvény igyekezett a zsidó bevándorlást megakadályozni többek között azzal, hogy a letelepedni szándékozótól megkövetelte legalább egy európai nyelv ismeretét. A beutazók nagy része Litvániából érkezett, anyanyelvük a jiddis volt, amit a hatóságok nem fogadtak el. Egy Morris Alexander nevű fiatal ügyvéd nem kis erőfeszítések árán rávette Fokföld különböző – széthúzásra hajlamos – zsidó gyülekezeti vezetőit az egységes fellépésre a gyarmati főügyésznél, aki a nagy nyomás hatására végül kénytelen volt a jiddist, mint európai nyelvet elismerni. E siker hatására alapították meg a Fokföldi Zsidó Képviseleti Testületet. A nemzeti szintű érdekképviselet csak évekkel később jött létre azután, hogy a britek 1910-ben Dél-Afrikai Unió néven egyesítették a terület gyarmatait.

A 176 éves Fokvárosi Héber Kongregáció

az ország legrégebbi zsidó gyülekezete. Az 1849-ben felavatott első súljukat, a Tikvat Izraelt (Izrael Reményét), ami a Jóreménység Fokára utal, hamar kinőtték, ezért már 1905-ben felépítették tőszomszédságában az 1400 férőhelyes Kerti zsinagógát (Gardens Shul) . A Tikvat Izrael ma múzeum, gazdag gyűjteménnyel, melyet maga Nelson Mandela nyitott meg 2000-ben. A város tizenkét ortodox súlja mellett két konzervatív zsinagóga is működik, van néhány chabad és egy szefárd imaház is.

A dél-afrikai társadalom sem mentes az antiszemitizmustól, a zsidó-ellenes megnyilvánulások mégis minimálisak – habár ebben nem egységes a vélemeny. Egy biztos: a poszt-apartheid Dél-Afrikában súlyosan büntetnek mindenféle rasszista megnyilvánulást. A kormány és a széles közvélemény nem szimpatizál Izrael politikájával, ami a jogszabályok ellenére időnként átcsap antiszemitizmusba. Ezt a hangulatot elsősorban az országban működő izrael-ellenes lobbista csoportok szítják, ami ellen a tanács több alkalommal felszólalt, többek között parlamenti bizottságok ülésein is. Mindazonáltal,

zsidó férfiak gond nélkül hordhatják az utcán a kipájukat,

a zsidó intézmények biztonságban vannak. „Néhány éve volt egy feltűnést keltő incidens a zsidó temetőben, amikor az oda beosztott munkások megrongáltak néhány sírkövet” meséli a Szombatnak Robins asszony. „Mint kiderült, nem zsidó-ellenes érzelmek vezették őket, hanem így követeltek magasabb fizetést. A sírköveket megjavították, a városi tanács bocsánatot kért, a tiltakozó melósokat pedig megbüntették. Hogy megkapták-e a béremlést, azt nem tudom.”

Persze is itt fegyveres biztonsági szolgálat védi a zsidó intézményeket. A hitközség központjába is csak szigorú ellenőrzés és kikérdezés után juthat be az ember. Ha ezzel nem számol, bizony elkésik a találkozóról. A részben Izraelben kiképzett Közösségi Biztonsági Szervezet épületeken kívül évente mintegy 600 rendezvényt biztosít. Emellett

24 órás orvosi ügyelettel és két mentővel is rendelkezik.

Szolgáltatásai a közösség tagjai számára ingyenesek.

A városnak több héber oktatási intézménye van, a zsidó gyerekek több mint nyolcvan százaléka ezekben tanul. A legismertebb a hetven éves múltra visszatekintő intézmény-csoport, a liberális Egyesült Herzlia Iskolák. Bölcsödéből, óvodából, több iskola-előkészítőből, néhány általános iskolából és gimnáziumból áll. Mintegy 2000 diákja világi és vallásos oktatásban vehet részt. Ezzel szemben a kis létszámú Phyllis Jowell iskola szigorúan frúm tanrenddel rendelkezik. Alapításával kívánta a közösség vonzóvá tenni Fokvárost a rabbiknak, akik gyermekeik részére szigorúan vallásos oktatást igényelnek. Hasonló célt követ a mindössze osztálynyi felső tagozatos diákot oktató ortodox Cape Town Torah High School. De nem csak a fiatalokra van gondja a fokföldi zsidóságnak, hanem az idősekre is. A remekül felszerelt Highlands House 220 koros embernek ad otthont. Orvosi ellátáson kívül rehabilitációt, számos kulturális programot is biztosít és természetesen saját zsinagógával rendelkezik.

Fokvárosban se szeri, se száma a zsidó kulturális emlékeknek és intézményeknek: könytár, emlékházak, szobrok. A már említett zsidó múzeum a Dél-afrikai diaszpóra származásával és a társadalomban betöltött szerepével foglalkozik. Egyik tárlójában olvasható Mandela kézírásos bejegyzése, amit szinte minden, az országban élő zsidó ismer: „Tapasztalatom szerint

a zsidók más fehér emberekhez képest sokkal nyitottabbak

faji és politikai kérdésekben talán azért, mert történetük során maguk is előítéletek áldozatai voltak.” A múzeum alagsorában egy kis litván stetlben bolyonghat az ide látogató. A szomszédságban nyílt meg az ország első Holokauszt központja, melynek célja a sóá emlékének fenntartása mellett a szélesebb értelemben vett rasszizmus elleni küzdelem. Itt ismerkedhetünk meg a szegedi Moshe y Herczl történetével, aki munkaszolgálatos volt, felszabadulása után partizánként harcolt, majd Palesztinába és Fokvárosba került, ahonnan visszatért Jeruzsálembe.

A testület munkája, a szolgáltatások és intézmények fenntartása komoly összegeket emészt fel, amihez adományokra van utalva. A két évtizedes múltra visszatekintő Egyesült Zsidó Terviroda alapgondolata, hogy a tagszervezetek ne egyenként keressék fel a potenciális szponzorokat, hanem egy központ tartsa velük a kapcsolatot, amely azután a közösen megfogalmazott szabályok szerint a lehető leghatékonyabban gazdálkodik a befolyt összegekkel. „Három águnk van” magyarázza Barry Levitt igazgató. „A Jewish Care Cape feladata karitatív tevékenységek finanszírozásának megszervezése, pl. fogyatékos gyerekek, idősek és szegények megsegítése.

A második az Egyesült Zsidó Pénzalap, amely a közösségi életet hivatott anyagilag támogatni. Ide rengeteg tevékenység tartozik az oktatástól a temetőkön át egészen a sportig. Összesen 27 tagszervezet anyagi ügyeit intézzük. A harmadik ág a United Israel Appeal-hez kapcsolódik és így a Keren Hayesodot valamint az alijázott dél-afrikaiakat támogatja.” Az éves költségvetést nem árulta el, viszont azt igen, hogy a pénz sohsem elegendő. Éppen ezért, a befolyt pénzek igazságos szétosztása komoly feladat. Az Elosztási Bizottság, mely egy sor elismert üzletemberből áll, a pénzügyi év elején megvizsgálja a tagszervezetek anyagi helyzetét és a beadott terveket. Ezután egyenként bírálja el a kérvényeket – esetenként gazdálkodási tanácsokat is ad – és állítja össze a terviroda saját büdzséjét. Levitt úr és csapata csak ezután keresi fel a várható adományozókat. Vagyis nem a kapott pénzt osztják el, hanem a tervben szereplő összeget igyekeznek megszerezni. Ehhez egyenként keresik fel a közösség tagjait, akik

általában szívesen adakoznak.

Zsidó cégek nem szoktak hozzájárulást átutalni, tulajdonosaik magánemberként viszont annál inkább. Előre nem látott kiadások anyagi fedezésére néhány évvel ezelőtt létrehozták az el nem költött összegekből a David Suzmann alapítványt. „Eddig még szerencsére nem kellett hozzányúlnunk”, összegzi Levitt úr.

A közösségi élet egyik fénypontja az Astra mágánkezdeményezés, amely szellemi fogyatékos zsidó embereknek kínál munkát és méltóságteljes életet. Műhelyében gyönyörű emléktárgyakat készítenek, a Coffee Time kóser tejes kávézóban pedig kedves mosollyal és „A guten tóg!” köszöntéssel ők szolgálnak fel. A hangulatos találkozóhelyen a vendégnek kell kitöltenie egy kis megrendelőlapot. Kisvártatva érkezik is a gőzölgő rooibos tea néhány kichlach kíséretében, miközben az emberek felszabadultan tereferélnek. A fokvárosiak méltán büszkék a világhírű Dr. Christiaan Bernhard által elvégzett első sikeres szívátültetésre. „Az semmi!” jelenti ki kávéját iszogatva Jonathan, hetvenes éveiben járó nyugdíjas. „Páciense, Louis Washansky zsidó volt!”