De hova állnak az amerikai zsidók?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

„Nem Mr. Trump, az amerikai zsidók nem hagyják el a Demokrata Pártot” – indul a Washington Post idén márciusban cikke, melynek szerzője amellett érvel, hogy az amerikai zsidók továbbra is alapvetően liberáis beállítottságúak.

Amerikai zsidók tiltakoznak Trump elnök bevándorlási politikája ellen 2018-ban New Yorkban (Fotó: (Ben Sales/JTA)

Az amerikai Demokrata Párt, nemzedékeken át a diszkrimináció ellen küzdő amerikai zsidóság politikai otthona, hamarosan el fogja veszteni zsidó szavazóit – legalábbis erre figyelmeztetett az utóbbi időben számos elemző. Jóslataikat többek közt a radikális, moszlim, palesztin-párti demokrata képviselők (Ilhan Omar, Rashida Tlaib) megjelenésével indokolják, valamint azzal, hogy a párt vezetése egyáltalán nem akarja ezeket az „Izrael-kritikus” hangokat elhallgattatni. Donald Trump erősen Izrael-párti politikája viszont a republikánusok irányába vonzza őket – vélekednek az inkább neokonzervatív irányba húzó szerzők.

Előrejelzésük szerint a Demokrata Párt abba az irányba halad, amerre a brit Munkáspárt, ahol radikális baloldali elemek kaparintottak kezükbe a vezetést, és Jeremy Corbynnal az élen egyáltalán nem hallgattatják el az antikapitalista, nyugatellenes, anticionista szólamokat. A brit zsidók pedig menekülnek az elvadult baloldali közegből.

Michael Tesler, a Washington Post publicistája statisztikákkal igyekszik cáfolni ezeket a jóslatokat. Adatai – legalábbis a közelmúltig bezárólag – nem mutatnak ki jelentős elmozdulást a zsidók politikai szimpátiáit illetően.

Ezek szerint 1994 és 2016 között tartósan fennmaradt a 75% – 25 % arány, amely az amerikai zsidók politikai szimpátiáit illeti: háromnegyed részük tehát a Demokrata Párttal rokonszenvezik.

A Never Again zsidó szervezet aktvistája az illegális bevándorlók fogvatartása ellen tiltakozik Bostonban

Az amerikai zsidóknak alig több mint egyharmada (38%) támogatta az Iránnal kötött nukleáris megállapodás felmondását 2018-ban, ami a Trump kormány lépése volt, és amit az Európai Unió helytelenített. Ezzel az amerikai többség ellenében foglalnak állást, mert a katolikusok 60%-a, a protestánsoknak pedig 68%-a támogatta az elnököt ebben a kérdésben.

Az amerikai zsidók 52%-a pártolta országuk követségének áthelyezését Jeruzsálembe, ami meglepően csekély arány, ha az amerikai protestánsok 70%-os arányát tekintjük.

A zsidók hagyományosan liberális álláspontot foglalnak el a bevándorlás kérdésében – noha itt latin-amerikai és nem iszlám bevándorlókról van szó. Kevesebb, mint egyharmaduk (30%) támogatja a mexikói határon építendő, 25 milliárd dollárt felemésztő fal gondolatát, szemben a katolikusok 47 és a protestánsok 56%-ával.

A szerző 2018-as Gallup adatokra hivatkozva azt írja, hogy az amerikai zsidók 70%-a elégedetlen Trump elnök teljesítményével. Általában 60%-uk nem támogatja Trumpot, a 30 év alatti zsidó kérdezettek csoportjában pedig ez az arány 63%. Nincs tehát szó a zsidók „migrációjáról” a Republikánus Párt irányába – vonja le a következtetést a szerző.

 

[popup][/popup]