David Pressman antiszemitának tartja a magyar kormány új plakátkampányát

Tegnap este nyílt meg a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál. A megnyitón Karácsony Gergely főpolgármester, Kenessei Marcell fesztiváligazgató, Jakov Hadas-Handelsmann izraeli és Julia Gross német nagykövet mellett beszédet mondott David Pressman, az Egyesült Államok nagykövete, aki éles bírálatot fogalmazott meg a magyar kormánnyal szemben.

“Tisztelt Karácsony főpolgármester úr, nagykövettársak, Kenesei Marcell úr, barátok, kollégák: jó estét kívánok.

Ma este a 12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál megnyitóját ünnepeljük. Az elkövetkező napokban ezreknek lesz lehetőségük arra, hogy osztozzanak a több tucat filmes és alkotó által létrehozott történetekben.

Nem kétséges, hogy láthatunk majd nagy örömökről és szörnyű bánatokról szóló filmeket. Lesznek történetek a szerelemről, az életről és a boldogságról. Történetek a halálról, a kétségbeesésről és a pusztulásról. Történetek a családról, a hazáról, a vallásról, a világról, amelyben ma élünk, vagy amely a múltban és a még eljövendő jövőben játszódik.

Miközben azért gyűlünk össze, hogy megünnepeljük a zsidó kultúra gazdag ellenálló képességét, és együtt nézzünk filmeket, amelyek célja a szórakoztatás és a tanítás, addig ezt a légkőrt sajnos a bizonytalanság és nyugtalanság övezi. Azt hiszem, mindenki tisztában van azzal, hogy az idei fesztivál megrendítő hátterét az Izrael elleni terrortámadás és annak következményei adják.

A Hamász által október 7-én Izrael ellen elkövetett brutális terrortámadás még sokáig visszhangozni fog a történelemben a meggyilkolt ártatlanok, az elveszett életek és a folyamatos emberveszteségek hatása miatt, időkön átívelően, minden egyes elvesztett élet számtalan másikat is érintve.

Az október 7-i támadás egy tagadhatatlan rémtett volt és hatalmas antiszemita hullámot gerjesztett a világ számos városában. Ezért ma este az antiszemitizmusról szeretnék beszélni. De nem csak arról. Mivel most egy filmfesztiválon gyűlünk össze, hogy a történetmesélőket ünnepeljük, ezért a saját magunk által elmesélt antiszemitizmusról szóló történetekről is szeretnék beszélni.

Magyarországon egyes tisztviselők egy olyan országot szeretnek láttatni, ahol nem tolerálják az antiszemitizmust, ahol a zsidókat nem támadják meg az utcán, és amely biztonságos hely a számukra. Ugyanezek a tisztviselők ugyanakkor egy másik történetet is mesélnek majd. Olyan óriásplakátokat helyeznek ki, amelyeken egy vigyorgó, Magyarország felett uralkodó zsidó milliárdos látható, és a plakát arra figyelmeztet, hogy “ne hagyjuk, hogy Soros nevessen utoljára”. Vagy más plakátokon ugyanez a milliárdos bábzsinórral irányítja a politikusokat. Egy legutóbbi plakáton ugyanennek a milliárdosnak a fia látható, amint az Európai Bizottság elnöke mögött bukkan fel, árnyékként.

Nem kell sárga csillagot tűznünk ezekre a plakátokra ahhoz, hogy megértsük a megjelenésük kontextusát és a képek mögött rejlő jelentést. Nem kell filmkritikusnak lenni ahhoz, hogy megértsük az egyik történetet, amelyet ezek a plakátok — ebben az országban és ebben a kontextusban — közvetítenek.

Az antiszemitizmust nem a zsidók fizikai biztonsága határozza meg. Ez egy groteszk módon alacsony mérce, ez minden kormány legalapvetőbb felelőssége, minden polgáráért. De tény, hogy bárhol, ahol az antiszemitizmus megengedett, vagy néha még bátorítják is, a zsidók nincsenek biztonságban. Egyesek összemossák a fizikai biztonságot az általában vett biztonsággal, de a kettő nem ugyanaz.
Minden nap történetekkel bombáznak minket. Történetekkel, amelyeket mi magunknak mesélünk és történetekkel, amelyeket mások mesélnek nekünk. Rajtunk múlik, hogy van-e szívünk és bátorságunk megérteni, mely történetek igazak, és melyek nem. Bátornak kell lennünk ahhoz, hogy felemeljük a szavunkat, még akkor is, ha ez politikailag nem célszerű.

Minden jó történetmesélő elmondja, hogy a történetek nem mindig egyértelműek. Néha nem csak egyetlen egyértelmű jelentésük van; gyakran egyszerre több üzenetet hordoznak. És néha a történetek elmesélésének módja arra törekszik, hogy a hangsúlyt egyik üzenetről a másikra helyezze át, hogy átkeretezze az eseményeket, hogy különböző dimenziókat hangsúlyozzon, sőt, hogy egy új narratíva bemutatásával megváltoztassa magáról a múltról alkotott alapvető felfogásunkat.

Az, hogy átírják vagy rehabilitálják a népirtásban önként részt vevő magyar tisztviselők és vezetők szelektív történetét, és nem hajlandók elítélni azokat, akik támogatják ezeket a tetteket, a történelem megváltoztatása. De ez több mint történetmesélés, ez a történetmesélés művészetének a szándékos és határozott revizionizmus eszközévé való formálása, ami maga is az antiszemitizmus egyik formája.

Az, hogy izraeli focicsapatok Magyarországon játszanak a hazai bizonytalanság idején, gyönyörű és csodálatos dolog, és ezt ünnepelni kell. Köszönjük. Büszkén és határozottan kiállni Izrael mellett politikai kérdésekben, és többoldalú fórumokon megszavazni a védelmét, csodálatos dolog – és ezt is ünnepelni kell. Köszönjük. De az, hogy elismerjük az e döntések mögött meghúzódó pozitív indítékokat, nem teszi semmissé a kormánytisztviselők revizionizmusát, vagy nem menti fel őket azoknak a plakátoknak a felelőssége alól, amelyeket kiragasztanak, újra és újra veszélyes szóképeket oltva a politikájukba.

A biztonságos utcai sétától a betört ablakokon és a vandalizmuson át a brutális támadásokig vezető út rövid és veszélyes. Nem szabad várnunk a vérontásra, mielőtt elítéljük az antiszemitizmust, amely a történelem tanúsága szerint oly gyakran odavezet.
Nem mindig könnyű ez, de amikor egy olyan veszedelmes dologgal foglalkozunk, mint az antiszemitizmus, veszélyes megengedni, hogy a politikai haszonszerzés az emberi tisztesség útjába álljon.

Vannak olyan kérdések, amelyeknek túl kell lépniük a politikán. Nem engedhetjük meg senkinek, hogy megváltoztassa a múlt történetét, hogy könnyebben igazolja tetteit a jelenben, vakon, a közös jövőnkre gyakorolt kiszámítható hatása nélkül.

És ez az a pont, ahol az ilyen filmfesztiválok fontos szerepet játszhatnak. Az itt bemutatott filmek széles és sokszínű skáláját mutatják be annak, hogy mit képvisel a zsidóság Izraeltől kezdve Magyarországon át az Egyesült Államokig. Azok a nézők, akik csatlakoznak hozzánk a fesztiválon, és megnézik ezeket a filmeket, látni fogják a zsidó emberek életének és hagyományaiknak gazdagságát és sokszínűségét.

Látni fogják, hogy a zsidókat – mint egyetlen más csoportot sem – nem lehet monolitnak tekinteni. Különféle prioritásokkal rendelkeznek, eltérő körülmények között élnek és néha még értékeik is különbözőek. Egyetlen rabbi sem beszélhet minden zsidó nevében, egyetlen magánember sem beszélhet minden zsidó nevében, egyetlen kormány sem beszélhet minden zsidó ember nevében. De éppen ez a zsidókra jellemző sokszínűség az, ami az erőnket adja. Nincs egyetlen személy, aki minden zsidó ember nevében beszélhet, ugyanakkor mindannyian felemelhetjük a szavunkat a zsidó emberekért.

Miközben tehát a 12. éves ZsiFi fesztivált ünnepeljük – amely nagykorúvá vált és a következő évben Bat Mitzvah-ja előtt áll -, Magyarország transzatlanti szövetséghez való csatlakozásának 25. évfordulójával, Izrael fennállásának 75. évfordulójával és Budapest városának 150. évfordulójával együtt ünnepeljük a zsidó népet is és várjuk az új, reménnyel és szeretettel teli történeteket.

Kedves Marcell, tisztelt kollégák és vendégek: köszönöm, hogy itt lehetek ma önökkel, és kellemes időtöltést kívánok a fesztiválon” – zárta David Pressman beszédét, mely a nagykövetség honlapján jelent meg.

Kapcsolódó cikk:

“Magyarországon zéró toleranciát alkalmazunk az antiszemitizmussal szemben”