Csak aki kimondja az igazat…

…az indulhat el a gyógyulás útján.

A Menetelés az Életért mozgalomról

„A nagyapám részt vett háromezer magyar zsidó nő legyilkolásában, akiket hosszú menetelés után a Balti tengerbe hajtottak” – mondja egy huszonéves fiatal német lány, aki tíz kortársával áll egy színpadon, arccal a közönségnek. Nem valami előadás ez, hanem tényleges vallomás: a fiatalok egymás után summázzák nagyszüleik bűneit tényszerűen, néhány mondatban. Utolsóként egy magyar fiú szólal meg: „A nagyapám vasutas volt, részt vett a magyar zsidók deportálásában, és amikor felfedezett egy bujkáló zsidót, dühödten kikergette a rejtekhelyéről. Élete végéig gyűlölettel beszélt a zsidókról, soha nem bánta meg, amit tett, így hát helyette én kérek bocsánatot.”

Mindez április 26-án zajlott le, a Kossuth téren, a Parlament oldalában felállított színpadon. A katartikus elemekben bővelkedő, táncos jelentekkel tarkított megemlékezésen Konrád György is felszólalt.

A „Menetelés az Életért” mozgalom (nem tévesztendő össze az Élet Menetével) célkitűzése a bűnbánat gyakorlása a hitleri hatalom éveiben elkövetett rémtettekért – ezen a legszemélyesebb módon. Alapítója Jobst Bittner evangélikus lelkész Tübingen városából. A város patinás, nagyhírű egyetemének padjaiból annak idején prominens nácik egész sora került ki –magyarázza a lelkész. Ez a város büszkeségét egyszerre a város szégyenévé is tette.

A magyarországi zsidók a múltért folytatott ádáz küzdelemben mindig a német példát hozzák fel a többségi társadalommal és az államhatalommal szemben: bezzeg a német társadalom bátran szembenézett múltjával és elismeri felelősségét a náci népirtásért!

Ami kétségtelen tény, ha a nyilvánosság szféráját tekintjük. A családokban és a kisközösségekben ugyanakkor ez a szembenézés javarészt elmaradt: a németek tudják, hogy a Wehrmacht, az SS miféle bűnöket követett el, de az már túl fájdalmas lett volna, ha ezt a múltfeltárást a családjukban is elvégezik.

A mozgalom honlapja így ír erről:

Németországban a náci múlttal való társadalmi szembenézés az egész világ számára példaértékű, azonban a legszemélyesebb szinten, a családok szintjén erre a megtisztulásra mindeddig nem került sor. A tübingeni TOS evangéliumi közösség az 1990-es évek végén kezdett gyülekezetalapító munkába városukban. Ez azonban újra és újra falakba ütközött.
Rájöttek, hogy az ébredés akadálya a családi múltjaikban húzódó sötét titok, a nagyapák nemzedékének részvétele a náci népirtás borzalmaiban. A közösség tagjai megtudták, hogy egyikük nagyapja Ukrajnában hajtott végre tömegmészárlásokat, a másik Auschwitz felépítésének volt technikai felelőse, a harmadik a debreceni deportálást irányította, a negyedik több ezer, nagyobbrészt magyar zsidó asszonyt hajtott a Balti tengerig, ahol a jeges vízbe vezényelték őket.  (Ezt az iszonyatot 15-en élték túl). Ezekből a felismerésekből lelkiismereti és hitéleti megtisztulás következett.
A terhelő múlt beismerését bűnbánat és bocsánatkérés követte. A helyi németországi utak tovább szélesedtek, az egykori német megszállás alatt álló, illetve német oldalon harcoló országokba: Lengyelországba, Litvániába, Ukrajnába, Lettországba.

A felelősségvállalásnak ez a szintje Magyarországon gyakorlatilag még ismeretlen.

A legszemélyesebb bűnbánaton túl mozgalmuk az áldozatokkal való legszemélyesebb azonosulást is megpróbálja felvállalni oly módon, hogy végigjárja a halálmenetek útját szerte Európában. Ezt tették Magyarországon (fordított irányban) is az elmúlt napokban Soprontól Budapestig.

A mélyen keresztény Jobst Bittner rövid interjúban magyarázta el, mit tekint küldetésének:

Úgy tűnik nekem, hogy az Önök kezdeményezése a bűnökkel való személyes szembenézésre még Németországban is egyedülálló.

Valóban, sok olyan egyházi közösség van, amely szereti a zsidókat és Izraelt, de kevés olyan, amely a múltról is képes beszélni – különösen, ha saját felmenőikről van szó. E téren csak az utóbbi néhány évben ment végbe érezhető változás .

Nem az Önök közössége az egyetlen tehát, amely ezen az úton jár?

Mi vagyunk a kezdeményezők, de a mozgalom erőteljesen terjed Németországban. Sok helyen tartanak előadásokat „A hallgatás leple” címmel, s ezeken számos lelkipásztor vesz részt. Ugyanezzel a címmel könyvet is írtam, s a szemináriumokon ezt erősen használják azzal a céllal, hogy a múltat a saját családjukban is képesek legyenek feldolgozni.

Én úgy tudtam, hogy Németországban a múltfeldolgozás 1968 után vette kezdetét országos méretekben.

A múltfeldolgozás inkább a 80-as években kezdődött. Ennek egyik fontos eseménye volt a Holocaust című amerikai tévésorozat. Látható tehát, hogy mindez inkább a média területén zajlott: a televízióban, a sajtóban, könyvekben – tehát össztársadalmi szinten. A családokban ugyanakkor ez egyáltalán nem volt jellemző. A változás e téren 5-6 éve vette kezdetét. Az újságok ezt úgy fogalmazzák meg, hogy az unokák tárják fel a nagyszülők történetét és ők kezdenek róla beszélni. Úgy gondolom, ez összefügg azzal is, hogy a nagyszülők nemzedékének már nem sok ideje van hátra. Ezek a nagyszülők a gyerekeiknek nem bírtak beszélni azokról a bűnökről, amiket – aktív vagy passzív módon – elkövettek, de az unokák és néha a dédunokák nemzedékének igen. Utóbbiak azok, akik le akarják dönteni a hallgatás falát. Ők képesek beszélni a családjuk történetéről.

Hogyan indult el ez a mozgalom?

2000-ben kezdődött az egész. Ez a város történetével függ össze: Tübingen náci város volt, egyeteméről sok SS háborús bűnös került ki. Ennek feldolgozása során kerültek szembe sokan saját családjuk történetével. Ezért indítottuk a Menetelés az Életért mozgalmat 2007-ben, hogy a Tübingen környékén zajlott halálmenetek útvonalát bejárjuk. Ez aztán egyre szélesedett és eddig már 220 települést jártunk be.

Hogyan fogadták a kezdeményezést. Nem tapasztaltak vonakodást, ellenállást?

Sokféle reakciót tapasztaltunk. Egyes német családokban, ahol van mit takargatni, valóban vonakodnak a múltjukról beszélni, s erre törekvőket fészekbe piszkítóknak, árulóknak nevezik. De sokan támogatnak bennünket, mert az őszinte vallomás a családoknak gyógyulást hoz. Ilyesmit tapasztaltunk menetelésünk során Lengyelországban, Litvániában, Ukrajnában és most Magyarországon. Aki először képes a család múltjáról beszélni, az utána úgy érzi, hogy fény költözött a szívébe. Mert csak aki kimondja az igazat, az indulhat el a gyógyulás útján.