Cesarani, a zsidó önazonosság kutatója (1956-2015)

David Cesarani ötvennyolc évesen távozott. Egykori kollégája, Márton László író, újságíró idézi fel alakját, pályáját.

Éppen egy nemzedék választott el bennünket, de harminc egynéhány éve egymásra találtunk. Egy rövid-életű angol folyóirat munkatársai voltunk mindketten, amely David generációjának nagy kérdéseire keresett válaszokat: lehet-e európai, világi zsidóként élni, és ha igen hogyan? A világi, nem a vallási keret elutasítását, hanem kitágítását jelentette; az önazonosság újrafogalmazását.

A vitából természetesen nem maradhatott ki Izrael és a diaszpóra viszonya. Az önazonosság meghatározása számtalan, sokszor ellentétes vélemény kifejtésére adott alkalmat, az Izraelhez való viszonyban meglehetősen egyöntetű álláspont  alakult ki. Röviden: Izrael léte semmilyen formában nem kérdőjelezhető meg, Izrael politikája azonban elsősorban polgáraira tartozik. A világ más tájain élő zsidóknak egyáltalán nem kötelessége az izraeli kormány szócsöveként propagandaszólamokat hangoztatni. Ő is ezt tette, sokszor, kemény szavakkal állt ki a két-állami megoldás mellett.

David Cesarani ugyan egyetemi pályafutása során eltávolodott a politikától, de ifjúkori elveihez hű maradt. Így, határozottan ellenezte az angol egyetemi közegben – sajnos – egyre népszerűbb bojkottot, ezt keresetlen szavakkal hülyeségnek minősítette.

Életműve a zsidó önazonosság és a holokauszt elmélyült kutatásában és elemzésében csúcsosodott ki. Vagy tíz éve ismét egymásra találtunk. Mindketten Koestler monográfián dolgoztunk. Davidnek, hadicselt alkalmazva, sikerült betörnie a féltve őrzött Koestler hagyatékba, és Koestler a hontalan elme (Koestler, the homeless mind) címmel monográfiát tett közzé. Kutatók között nem mindennapi önzetlenséggel megosztotta velem eredményeit. Ő szinte mindent feltárt Koestler rendkívül ellentmondásos viszonyáról a zsidósághoz. Anyagának részleges felhasználásával módot adott nekem, hogy hozzátéve a magyar-zsidó vonatkozásokat, publikáljam Koestler monográfiámat (Koestler, a lázadó).

Holokauszt kutatóként hozzájárult ahhoz, hogy David Irving, a holokauszt tagadó szekta egyik vezéralakja pert veszítsen, és súlyos kártérítésre ítéljék, majd, hogy angliai veresége után Ausztriában börtönbe kerüljön. Ezért ugyan sok angol kartársa bírálta, de ő rendíthetetlenül vállalta véleményét: a holokauszt tagadás rágalmazással és uszítással egyenlő, ezért nem akadémiai vitát, hanem dutyit érdemel.

Kiadásra vár Becoming Eichmann című könyve. Ebben is, vállalva a megmondó ember hálátlan, de sokszor szükséges szerepét, ízekre szedi Hannah Arendt referenciának számító tézisét Eichmann banalitásáról. Alapos kutatásra építve kimutatja, Eichmann nem volt közönséges bürokrata, ellenkezőleg a – többek között Bibó által leírt – fasiszta alkat, aki éppen azért csatlakozott a nácikhoz, hogy gyilkos ösztöneit kiélhesse.

Korán, alkotó energiával tele ment el. Hiányozni fog.