Brooklyn: csúcson a zsidók elleni erőszak

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Brooklyn, New York egyik városrésze, az Izraelen kívüli legnépesebb zsidó település. Három nagy zsidónegyede az északi részén található Williamsburg (jelentős haszid népességgel), a középen elhelyezkedő Crown Heights, és a délebbre fekvő Borough (Boro) Park.

Biztonsági kamera felvétele idős zsidók bántalmazásáról

A statisztikák szerint az ortodox zsidók elleni támadások száma az utóbbi időben egyértelműen emelkedik. Az esetek elsöprő többségében testi sértésről van szó. Az antiszemita gyűlölet bűncselekmények száma a 2017 évi 17-ről 2018-ban 33-ra nőtt, 2019 első felében pedig már 19 ilyen eseményt jelentettek a New York-i rendőrség (NYPD) bűnüldözési részlegének. Már régóta a zsidó személyek számítanak az első számú célpontnak, bár a legelterjedtebb incidens, a horogkereszt mázolás is gyűlöletcselekménynek számít.

Általános a vélemény, hogy a tényleges incidensek száma felülmúlja a bejelentettekét. Az egyik sértett ismerőseitől négy olyan esetről értesült, amit nem jelentettek. David Neiderman rabbi, a United Jewish Organizations of Williamsburg korábbi ügyvezető igazgatója szerint a közösséget érintő antiszemita inzultusok gyakran nem jutnak el a hatóságokig, mert a bejelentés sok időt vesz igénybe, vagy vallási parancsokba ütközik. „Nehéz rávenni valakit arra, hogy panaszt tegyen… Tudom, hogy több a sérelem.”

Az elkövetőt később Farrukh Afzal néven azonosították, aki Allah kiáltások közepette ütlegelte áldozatát

Valóban, véletlen egybeesésnek tűnik az, hogy csupán májusban egy asszony egy zsidó nő hagyományos parókáját próbálta letépni, aztán két haszid férfit támadtak meg Williamsburgban, és gázolási kísérletet is jelentettek. Mégis ezeket jó esetben az igazságügyi osztály emberjogi részlegén kellene kivizsgálni. Az áldozatok külsejük alapján azonosíthatók, például inkább vallásos, mint szekuláris zsidók, továbbá a biztonsági kamerák felvételei alapján a támadók többnyire feketék és latinók. Az esetek többségében nem fedezhető fel kapcsolat neonáci, alt-right, dzsihadista, BDS mozgalmi, vagy egyéb hagyományos zsidóellenes viselkedéssel.

A mostani erőszakhullám másik sajátossága az, hogy senki sem tudja megnevezni a kiváltó okot. „Ha meg tudnánk mondani, mi is történik valójában, a hullámot könnyebb lenne megfékezni” – nyilatkozza Mark Molinari, a NYPD gyűlölet bűncselekményeket vizsgáló részlegének nyomozója.

„Indokolatlan erőszak ez” – mondja David Pollack rabbi, a New York’s Jewish Community Relations Council közügyekkel és biztonsággal foglalkozó igazgatója. „Ez különbözteti meg a korábbi ügyektől: a testi sértés áldozatai ortodox zsidók – minden ok nélkül.” A korábbi csúcsok érthetőbbek voltak, így például az öt évvel ezelőtti “knockout game”, amikor tizenévesek rajtaütésszerű támadásokat hajtottak végre, filmeztek le és tettek közzé közösségi média oldalakon. 19 ilyen, zsidók ellen irányuló esetet sikerült azonosítani.

Barry Spitzer on Twitter

I’m horrified by this unprovoked vicious assault on an elderly member of our community. Justice needs to be served swiftly and fully. Thank you @BPShomrim and @NYPD66Pct for the quick response. https://t.co/ET9ReklotR

A nehézséget az okozta, hogy egy 2000-ben New York államban hozott törvény szerint gyűlöletcselekménynek minősül az, „ami részben vagy teljes egészében a személy identitása ellen irányul” – amit nehéz alkalmazni, amikor a fiatalok látszólag összefüggéstelenül, kaotikusan hajtanak végre erőszakos cselekményeket. Akadtak korábban antiszemita incidensek, mint az 1991-es Crown Heights-i, fekete és zsidó brooklyn-iek közötti zavargások idején, de azóta a két etnikum kapcsolata lényegesen javult. Eli Cohen, a Crown Heights Jewish Community Council ügyvezető igazgatója szerint, hogy „a fekete vezetők őszintén elítélték az ilyen akciókat, és ma már szó sincs a két közösség szembenállásáról.”

A közös nevező: minden akció zsidók ellen irányult. Egy fiatal férfi felrúgja a gyerekkocsit; egy másik zsidó intézményekben gyújtogat, a harmadik zsúfolt Chabad központ bejárati ablakát töri be, s a kint várakozó autón menekül el a helyszínről. Molinari: 360 esetben 360 egymástól igen különböző, 12–65 év közötti, de főleg 30-as, 40-es éveiben járó elkövető. És korábban szinte egyikük sem követett el gyűlölet indíttatású bűncselekményt.

Betört zsinagóga ablak Crown Heights városrészben

Mindenkinek megvan a maga magyarázata. Neiderman szerint a társadalom szörnyű állapotban van, és ilyenkor a másság képviselője a célpont. A szatmári haszidok közül sokan elmebetegségnek vagy a fiatalkorú bűnözés terjedésének tulajdonítják a mai helyzetet. Egy williamsburgi üzletember szerint, amikor egy gyerek rossz kedvében van, az első áldozat a zsidó lesz… „A haszid jó célpont. Nem üt vissza, nem fut el.” De sokan annak tulajdonítják, hogy a NYC városvezetés korábban komolyan vette a zsidó közösség panaszait.

***

A szatmári zsidó befelé forduló típus. „Az ittenieket a vallási ügyek, a házasság és a család, a pénzkereset érdekli elsősorban. Számukra a vallásközi kapcsolatok vagy segítő programok nem sokat mondanak” –mondja egy williamsburgi. Másikuk szerint tudatában vannak, hogy a galutban élnek, és szenvedniük kell. De nem adják meg magukat, a helyi polgárőrség 100 tagú és a helyi WhatsApp jóvoltából a közösség tudomására jutnak az incidensek.

A zsidók elleni erőszak elterjedt magyarázata a zsidókat teszik felelőssé a dzsentrifikációért. „A haszid negyedek mindig átmeneti jellegűek voltak” – jegyzi meg Pollack. Williamsburg és Crown Heights képviseli Brooklyn átmeneti arculatát; ezek az elmúlt húsz év során keresett és egyre drágább negyedek lettek. A zsidó közösségi média foglalkozik a kérdéssel, és tény, hogy a brooklyni társadalmi megosztottság, különösen a zsidó negyedekben, szítja a feszültséget. Ám amennyiben az emelkedő lakásárak okozzák a zaklatást és incidenseket, az elkövetők nem sokban különböznek a száz év előttiektől, akik bármilyen kellemetlenségért – legyen az a bubópestis vagy a vagyonosabbak beköltözése – a zsidó szomszédokat tették felelőssé.

Tüntetés az erőszak ellen

Ugyancsak felületes magyarázat kínálkozik azzal kapcsolatban, ahogyan a kormányzat kezeli a bűnözést. Bill de Blasio, New York jelenlegi főpolgármester hivatalba lépése óta a rendőrség általában tartózkodik az enyhébb esetekben történő őrizetbe vételtől, mint kisebb kihágások vagy közterületen történő marijuana fogyasztás. A polgárok szemében a hatóság tekintélye olyan mélyre süllyedt, hogy most olyan cselekményeket követnek el, amiket korábban nem mertek volna.

A különböző bűntények nyilvántartását a 90-es évek elején vezették be New Yorkban. Azóta a gyilkosságok és autólopások száma 90%-kal csökkent. Ezzel szemben a gyűlölet indíttatású bűnesetek száma stagnál, évente valamivel 300– 400 között ingadozik, az általános bűnözési rátától függetlenül. Molinari szerint „nem követi az általános bűnözés vonalát. A kaotikus 90-es években az elsődleges hajtóerő a drogháború volt, és a rendőrség komoly szerepet játszott ezek megfékezésében. A gyűlölettől viszont lehetetlen megszabadulni. Nem lehet valakiből kiverni a másik ember iránti gyűlöletet.”

***

Végül az is magyarázat a gyűlöletbűnözés tetőzésére, hogy nincsen semmilyen csúcs. Az ortodox zsidókat mindig is zaklatták és verték New Yorkban. Az antiszemitizmus érzékelése annak függvénye is, hogy milyen erős az éberség, hány esetet jelentenek, milyen aktív a közösségi média, és mennyire elterjedt a biztonsági kamerák alkalmazása a zsidó városnegyedekben. Ezek a szatmáriak félig misztikus felfogását a zsidó létformáról hangsúlyozzák. Ahogy a williamsburgi közösség egyik tagja mondta: „a száműzetésben szenvedsz”, és ez New York esetében is igaz, még akkor is, ha talán a legbiztonságosabb és legboldogabb száműzetés a zsidó történelemben.

Az is tény, hogy az ortodox zsidók zaklatásának és fizikai veszélyeztetettségének fokát a New Yorkiak és a többi zsidó alig veszi tudomásul. Könnyen lehet, hogy nem 2018 volt az évtized legrosszabb éve, ami az erőszakos cselekmények számának növekedését illeti. Az utolsó emelkedés még mindig alatta marad annak, ami a „knockout game” rövid ideje alatt következett be.

Barry Sugar, Crown Heights béli közösségi aktivista, aki a városrészben az elmúlt 15 év során bekövetkezett antiszemita incidenseket gyűjtötte össze, úgy véli, hogy helytelen volna a mostani eseményeket valami új jelenségként kezelni. „Nem az elmúlt két évről van itt szó. Az elmúlt 10 év alatt jutottunk el idáig.”

A Tabletmag cikke nyomán Bassa László

 

Címkék:Brooklyn, bűnözés, New York, zsidóellenes erőszak

[popup][/popup]