Brit zsidók a Zöld Pártnak: egyszerre nem lehet a zsidóknál és az antiszemitáknál is jónak lenni

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Green Party of England and Wales irányelveket fogadott el, többek között az antiszemitizmus meghatározásáról. A lépést a szigetország zsidó szervezetei élesen elutasítják. 

Zöld párti felvonulás Londonban (Fotó: Alan Stanton / Flickr)

A párt évi, őszi konferenciáján elfogadott dokumentum – fogalmazói szerint – összhangban áll mind a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) antiszemitizmus meghatározásával, mind pedig a Jeruzsálemi Nyilatkozat az Antiszemitizmusról című dokumentummal.

Csakhogy utóbbit „alternatívaként” fogalmazták meg az IHRA definíciójával szemben annak bírálói, akik szerint ez „indokolatlan hangsúlyt” helyez az Izraellel kapcsolatos antiszemitizmusra.

A beterjesztésben hangsúlyozták, hogy „az nincs ellentmondásban más politikai állásfoglalásokkal, például a BDS mozgalommal, a szólásszabadsággal, és nem akadályozza bármely nemzetállam jogos kritikáját.” A brit zöldek hivatalosan támogatják az Izrael ellen irányuló BDS (bojkott, tőkekivonás, szankciók) mozgalmat.

A Left Foot Forward baloldali internetes csatorna jelentése szerint a határozati javaslatot beterjesztő Joshua Alston ezt nyilatkozta: „A lépés az antiszemitizmus és a globális szélsőjobb elleni harc élvonalába emel bennünket, ugyanakkor védelmet jelent Palesztina melletti politikánk számára.”

A javaslat elfogadását követően a londoni közgyűlés részvevője, a zöld párti Zack Polanski nyilatkozott: „Ez egy olyan meghatározás, ami segít az antiszemitizmus megértésében, és megakadályozza az antiszemitizmussal történő hamis vádaskodásokat.”

Amanda Bowman, a Board of Deputies of British Jews alelnöke élesen bírálta a különböző – egymásnak ellentmondó – definíciók összebékítésére irányuló kísérletet, mint aminek a zsidók látják a kárát. Szerinte a Board of Deputies álláspontja világos, amikor az IHRA meghatározását tartja egyedül elfogadhatónak. „A zöld párt egyszerre kíván tetszeni a zsidó közösségek többségének, ugyanakkor azt igyekszik elfogadtatni, hogy Izrael kritikája semmilyen körülmények között sem nevezhető antiszemitizmusnak. Pedig egy fenékkel két lovat nem lehet megülni.”

Algemeiner – Bassa László

Címkék:antiszemitizmus, Brit Zöld párt, Brit zsidók

[popup][/popup]