Brit zsidó vezető: a globális antiszemitizmus 1945 óta nem látott méreteket öltött

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Jonathan Goldstein, a Jewish Leadership Council nevű brit zsidó szervezet vezetője állt a Jeremy Corbyn elleni harc élén. Goldstein szerint a különböző zsidó csoportok világszerte egymással torzsalkodnak, nemfogják fel a fenyegető veszedelmet. Holott a világ zsidóságának egységesen kellene fellépnie.

Jonathan Goldstein az “Ami sok az sok” tüntetésen, 2018 márciusában, Londonban (fotó: (Marc Morris/Jewish News)

Goldsteinnek komoly szerepe volt a brit Munkáspárt antiszemitizmusának feltárásában. Ez pedig nem elhanyagolható oka volt annak, hogy Jeremy Corbyn pártja súlyos vereséget szenvedett a decemberi parlamenti választásokon.

Goldstein most arra hívja fel a figyelmet, hogy a klasszikus antiszemitizmus és az anticionizmus kombinációja a világ zsidóságának jövőjét fenyegeti. Úgy látja, hogy a zsidó vezetők már hosszú ideje nem törődnek kellően az antiszemitizmussal, és az anticionizmussal kapcsolatban sem találják a megfelelő hangnemet. A világszerte működő rengeteg zsidó szervezet különféle nézeteket hangoztat, pedig összehangoltan és egyetértésben kellene tevékenykedniük. „Nem mozgósítjuk erőforrásainkat egy olyan járvány ellenében, amely bármely pillanatban elszabadulhat… A múlt hónapban két, egymással versengő Holokauszt megemlékezés zajlott Jeruzsálemben és Auschwitzban a világ vezetőinek részvételével. és mi elszalasztottuk a lehetőséget: egységesebben kellett volna fellépnünk, egy határozottabb üzenetet megfogalmaznunk.”

Az antiszemita incidensek száma az Egyesült Királyságban a 2019. év során minden eddiginél magasabb, 1.805 volt, 7%-kal haladta meg az előző évit, és négy éve növekszik.

Goldstein egyik vezetője és vezérszónoka volt a 2018 márciusában a brit parlament előtt a Labour párt antiszemitizmusa ellen rendezett “Enough is enough” (ami sok, az sok) tüntetésnek. Most felhívta a figyelmet annak veszélyére, hogy Corbyn súlyos vereségét követően sokan azt hihetik, hogy „megnyertük a csatát”. Közben a választásokon aratott győzelem csak azt mutatta meg, hogy „a britekbe még szorult némi tisztesség”, és „Nagy-Britannia még megfelelő lakhely a zsidók számára”, közben azonban a környezet változik. „Az antiszemitizmus egyre inkább elfogadottá válik a társadalomban.”

Az “Osztag”: Alexandria Ocasio-Cortez, Rashida Tlaib, Ilhan Omar . Ayanna Pressley

Goldstein szerint Amerikában tanulhatnának abból, hogy Corbyn miként emelkedett föl a hatalomba a Munkáspártban. Ezt az embert húsz éve még marginális figurának látta mindenki, míg véletlenek sorozatán keresztül nem lett az ellenzék vezére. „Mi lesz a zsidókkal húsz év múlva, ha az ’Osztag’ (a Demokrata Párt radikális, anticionizmussal kacérkodó négy képviselőnője) ugyanilyen véletlenek során kezébe kaparintja a párt vezetését?”

Nem szabad ezt a veszélyt ignorálni – figyelmeztet Goldstein – már túlságosan hosszú ideje tesszük ezt. Nem vettünk tudomást az anticionista veszélyről, amely ma már virágzik a nyugati egyetemeken. Nem vettünk tudomást arról, hogy a saját közösségünk fiataljai eltávolodtak Izraeltől. Legfőbb ideje ezt felfogni és ezzel szembeszállni.

A Times of Israel cikke nyomán Bassa László

Címkék:anticionizmus, antiszemitizmus, Jeremy Corbyn, Jonathan Goldstein

[popup][/popup]