Boris Johnson zsidó és moszlim dédszülei

Írta: Lázár György - Rovat: Politika

Egy Litvániából származó zsidó egyetemi tanár és egy török politikus is található a brit miniszterelnök felmenői között.

Boris Johnson (forrás: Wikipedia)

A Szombat is írt arról, hogy a nemrég nagyarányú választási győzelmet arató brit miniszterelnök, Boris Johnson kijelentette: „Az antiszemitizmus támadás a brit életforma és a brit identitás ellen. Zsidó polgártársaink nélkül a mi nemzetünk kevesebbet érne.”

A magyar média azt már nem jelentette, hogy a Tory miniszterelnök maga is – kis részben – zsidó származású.

Boris Johnson családfája igencsak bonyolult és talán meghökkentő is.

A viszonylag fiatal, 55 éves brit miniszterelnök New Yorkban született angol szülők gyermekeként.  Amerikai állampolgár is volt, majd felnőttként, 2016-ban, lemondott amerikai állampolgárságáról hogy megkötések nélkül részt vehessen az Egyesült Királyság politikai életében.

Ötéves volt, amikor szüleivel visszatért Angliába.

Édesapja Stanley Johnson akkoriban a Columbia Egyetemen tanult. Később közgazdászként és konzervatív politikusként vált ismertté. Édesanyja, Charlotte Offlow Fawcett néven látta meg a napvilágot; Oxfordon végzett és festőművész. Stanley Johnson volt az első férje, ebből a házasságából született Boris is, de miután 1979-ben elváltak, az asszony hozzáment az amerikai Nicholas Wahl történész professzorhoz. Felesége volt annak haláláig.

Boris Johnson most 77 éves özvegy édesanyjának egyik nagyapja zsidó származású. Elias Avery Lowe Litvániában született, zsidó származású, amerikai professzor volt. Paleográfusként írástörténettel foglalkozott és Oxfordban is tanított. Felesége, Helen Tracy Lowe-Porter pedig Thomas Mann fordításaival vált ismertté és protestáns családból származott. Lowe professzor Németországban és Angliában élte le életének nagyobb részét.

Elias Avery Lowe (forrás: Wikipedia)

És hogy még bonyolultabb legyen a kép, Boris másik dédnagyapja, apai ágon neves muzulmán politikus volt. Ali Kemalnak hívták és ismert török újságíró valamint az Ottomán Birodalom politikusa volt. Fejből idézte a Koránt.

Akkor tulajdonképpen milyen vallású is Boris Johnson?

Ali Kemal Ali Kemal (forrás: Wikipedia)

Az újszülött Borist még New York-ban katolikusnak keresztelték. Az angol katolikusok lelkesen jelentették, hogy Johnson az első angol miniszterelnök, aki katolikusnak született. Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnök manapság ugyancsak katolikus, de ő csak azután tért át a hitre miután elhagyta a Downing Street-et.

Boris ennek éppen ellenkezőjét tette. Már felnőttként hagyta ott a katolikus egyházat, és most protestánsnak, az Anglikán Egyház követőjének mondja magát – de azért jó politikusként felkereste Benedek pápát is.

Izraelben meghatottan beszélt zsidó gyökereiről és gondosan ügyelt arra, hogy fotóriporterek hada vegye körül, amikor a Siratófalnál imádkozott. „Szenvedélyes cionistának” tartja magát. Londonban viszont, ha muszlim környéken kampányol, ottomán dédnagyapjáról beszél, és arról hogy milyen mélyen tiszteli a muszlim vallást. A burkát viszont ki nem állhatja.

2015-ben arról kérdezték, hogyan gyakorolja a hitét, amikor soha nem vesz részt istentiszteleten. Boris azzal vágta ki magát, hogy valóban túlzás lenne azt mondani, hogy látványosan gyakorolja kereszténységét, de „sokat gondol” a vallási tanításokra.

Boris zsidó dédapja sem volt vallásos, nem gyakorolta a zsidó hitet, de lelkesen támogatta a cionista mozgalmat és „mindig is szolidáris volt a zsidó néppel”. Élete végén viszont a katolikus vallás mellett tett hitet és Németországban hunyt el.

Címkék:Ali Kemal, Boris Johnson, Elias Avery Lowe

[popup][/popup]