Bocsánatot kért az evangélikus lelkész, amiért a zsidókat tette felelőssé a holokausztért

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész egyik prédikációjában a zsidókat tette felelőssé a holokausztért. A Magyar Evangélikus Egyház vezetése az ügy nyomán, a prédikációt meghallgatva, bizonyára arra intette a lelkészt, hogy a nyilvánosság előtt kell elnézést kérnie. 

Egyben jelezte, hogy a relativizáció minden formáját elutasítja.

„Az érdi templomban 2024. augusztus 4-én elmondott prédikációmból sajátos módon kiemeltek részleteket, amelyeket úgy lehetett értelmezni, mintha a holokauszt a Jézus korabeli zsidó vezetők megnyilatkozása miatt Isten büntetése lett volna. Ettől az értelmezéstől elhatárolódom” – közölte egy, csütörtökön megjelent állásfoglalásában Labossa Péter Mihály.

A lelkipásztor egy hétvégi prédikációjában azt fejtegette, hogy a holokausztot a zsidóság tulajdonképpen magának köszönheti. Pontosabban annak, hogy a zsidók elárulták Jézus Krisztust, emiatt pedig Isten nem akadályozta meg a holokausztot – írja a Népszava.hu.

Mint ismeretes, Fabiny Tamás püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnöke megvizsgálta az elhangzottakat, így bizonyára azt is jelezte a lelkésznek, hogy mondatai vállalhatatlanok és bocsánatkéréssel tartozik a nyilvánosság előtt.

[popup][/popup]