Biden: Az antiszemitizmus rákos daganat

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A demokrata elnökjelölt egy zsidó lapnak írt szerkesztőségi cikkében, a Pittsburghi Tree of Life zsinagóga elleni gyilkos merénylet második évfordulóján úgy fogalmazott, hogy minden erejével Izrael biztonságára törekedne.

Joe Biden (fotó: Wikipedia)

2018. október 28-án egy fegyveres férfi a szombat déli ima idején „minden zsidónak meg kell halnia” kiáltással tört a zsinagógába, majd AR-15-ös karabélyból és két kézifegyverből tüzet nyitott az ott imádkozókra. Az incidensnek 11 halálos áldozata volt és hatan megsebesültek. Azután az épület harmadik szintjén elbarikádozta magát. A merénylő és a helyszínre érkező négy rendőr megsérült a tűzpárbajban, majd a férfi megadta magát.

„Az antiszemitizmus egy rákos daganat, amely az elmúlt négy évben veszélyesen felgerjesztette a gyűlöletet és súlyos bűncselekmények okozója lett” – mondta Biden a merénylet második évfordulóján.

A pittsburghi áldozatok emlékére állított “sírok” a zsinagóga mellett

Ynetnews – Bassa László

[popup][/popup]