Bernie Sanders, a „demokratikus szocialista”

Aki az igazságos társadalomról álmodik.

Valódi vízválasztó volt, amikor Barack Obama személyében afroamerikai származású politikus lett Amerika elnöke 2008-ban. Nem kisebb szenzáció, hogy Hillary Clinton, aki a Demokrata Párt első számú elnökjelöltjének számít, erős kihívóra talált egy olyan politikus személyében, aki „demokrata szocialistának” vallja magát és zsidó származású.

Bernie Sanders apja a század elején született Dél-Lengyelországban, és a húszas évek elején vándorolt ki Amerikába; anyja lengyel, ill. orosz zsidó szülők gyermekeként már az USA-ban látta meg a napvilágot. Sanders Brooklynban született 1941-ben, ott járt általános iskolába, délutánonként pedig Talmud-Tórára; bármicvója 1954-ben volt. A Brooklyn College (1959–60) után a Chicagói Egyetemre került, ahol politikatudományi tanulmányokat folytatott és ebből szerzett diplomát 1964-ben. Ezekre az évekre úgy emlékszik vissza, hogy az oktatás unalmas és érdektelen, a környezet viszont rendkívül ingergazdag volt.

Valóban, a hatvanas évek első fele a polgárjogi küzdelmek jegyében telt Amerikában, és különösen Chicagóban. A kollégiumban a színes bőrű diákok szegregációja elleni fellépés ülősztrájk formáját öltötte, amelynek az ifjú Sanders egyik kezdeményezője volt. 1963-ban részt vett a washingtoni menetben, amikor elhangzott Martin Luther King híres szózata: Van egy álmom.

Sanders a polgárjogi mozgalmak szószólójaként lépett fel, ellenezte a vietnámi háborút, ugyanakkor támogatta a veteránok segélyezését. Tanulmányai végeztével dolgozott tanítóként, pszichiáter segédjeként, volt ács, és filmesként forgatókönyvíró. A nagyvárosnál jobban vonzotta a vidéki élet, és 1968-ban Vermont államban telepedett le. A hetvenes években baloldali programokkal fellépő kisebb pártokban tevékenykedett, és sikertelenül pályázott kormányzói és szenátori posztokra.

1981-ben Burlington, az állam legnagyobb városának polgármestere lett, ahol három alkalommal újraválasztották; utoljára a demokrata és republikánus jelültet egyaránt maga mögé utasította. Posztján olyan kezdeményezéseket támogatott, mint a belváros olcsó felújítása, vagy a kábeltévé meghonosítása. Vezetése alatt a tópart megújulása – a nagyvállalkozók ellenében, akik drága társasházakat, szállodákat és irodákat építettek volna – más módon valósult meg: lakóházakat, parkokat, bicikliutakat, nyilvános strandot, csónakházakat építettek és tudományos központot hoztak létre. Burlington jelenleg egyike az USA legélhetőbb városainak.

Független vermonti jelöltként került be a képviselőházba 1990-ben, és a következő évben alapító és aktív tagja lett a kongresszusi progresszív frakciónak. 2006 óta szenátor, 2012-ben a szavazatok 71%-ával választották újra. A költségvetési bizottságban tevékenykedik.

A megnyilvánulásaiban némiképp nyers modorú Sanders demokrata szocialistaként határozza meg magát, eszményképe a skandináv országok jóléti társadalmi-gazdasági berendezkedése. Haladó vonalat képvisel olyan célokkal, mint a jövedelmi különbségek csökkentése, az általános egészségvédelem, gyermekgondozási támogatás, a betegszabadság intézményének kiterjesztése, a szabadságolás biztosítása, az olcsó állami felsőoktatás a diákkölcsön terheinek csökkentésével, az éghajlatváltozás kezelése, az LMBT-jogok kiterjesztése. A munkaadók és munkavállalók közötti hatékony párbeszéd híve. Neve akkor vált széles körben ismertté, amikor 2010-ben nyolc és fél órás obstrukciós beszédet tartott a szenátusban a Bush-féle adócsökkentési törvény prolongálása ellen. (Tíz évvel korábban egy Alan Greenspannal folytatott vitában nehezményezte, hogy a vezetése alatt álló USA központi banki rendszere kizárólag a nagyvállalatok és a gazdag polgárok érdekeit szolgálja.) Sanders változatlanul küzd a polgári- és szabadságjogok biztosításáért, a büntető igazságszolgáltatásban még mindig megnyilvánuló faji megkülönböztetés ellen.

A külpolitika terén a szeptember 11-i események után támogatta a törvényt, amely feljogosította a kormányzatot a terrorizmus elleni határozott fellépésre, de az elsők között lépett fel az iraki háború (2003) ellen. Később ugyancsak kritikusan viszonyult a Nemzetbiztonsági Hivatal globális felderítő tevékenységéhez (2013).

Zsidóságához való viszonyát illetően fontos állomás volt, amikor 1963-ban a Hasomér Hacair baloldali ifjúsági szervezet égisze alatt első feleségével önkéntesként dolgoztak a Sha’ar HaAmakim kibucban Izrael északi részén. Életének ebben a korai szakaszában cionista szocialista meggyőződésű volt.

Jesse Jackson elnökjelölt 1988-as kampánykörútja során Vermontban azzal kereste fel, hogy ő is támogassa az akkor kibontakozóban lévő első intifádát. Sanders erre nem volt hajlandó. Viszont a 2014. évi gázai konfliktus idején nem írta alá azt a szenátusi határozattervezetet, ami egyedül a Hamaszt vádolta a válság kirobbantásával. Véleményét az alábbiakban fogalmazta meg:

„Cionista lennék? Meghatározzam a szó jelentését? Hiszem-e, hogy Izraelnek joga van a létezéshez? Igen. Hiszek-e abban, hogy az Egyesült Államoknak kiegyensúlyozott álláspontot kell kialakítania az Izraelben élő palesztin közösséggel kapcsolatban? Teljes mértékben. Továbbá úgy gondolom, hogy a világban vannak bizonytalan helyzetű régiók; közülük egy a Közel-Kelet. Az USA-nak más államokkal karöltve kell küzdenie azért, hogy Izrael biztonságban létezhessen, ugyanakkor azért is, hogy a palesztinok saját államukban élhessenek tisztességes körülmények között, ami jelenleg nincs így. Remélem, hogy az Izraelnek, Egyiptomnak és más arab országoknak nyújtott többmilliárdos katonai segély helyett idővel nagyobb gazdasági segítséget nyújtunk ahhoz, hogy a térség népessége magasabb életszínvonalon élhessen. Védeni fogjuk Izraelt az ellenséges tömegektől, de a hőzöngőknek nem oszthatunk lapot.”

„Minthogy mindkét felet pénzügyileg aktívan támogatjuk, jogunk van ahhoz, hogy megköveteljük tőlük: üljenek le a tárgyalóasztalhoz, és olyan megoldásra jussanak, amely garantálja Izrael Állam létezését, ugyanakkor a palesztinok jogait is megvédi.”

„Az Iránnal kötött megállapodást távolról sem tartom tökéletesnek, így könnyű azt kritizálni. Tudomásul kell vennünk azonban, hogy az USA-nak tárgyalnia kell más országokkal. Muszáj tárgyalnunk Iránnal, mert ha nem jutunk egyezségre, az egyetlen alternatíva a háború. Valóban háborúzni akarunk Iránnal? Az egyenlőtlen küzdelem lenne, hatalmas, köztük jelentős amerikai áldozatokkal. Véleményem szerint el kellett mennünk a legmesszebbre, hogy esélyt adjunk a békének. Majd meglátjuk, hogyan működik az egyezmény.”

Bernie Sanders az első zsidó politikus, aki megnyerte a mostani kampány első amerikai előválasztását, amikor New Hampshire-ben legyőzte Hillary Clintont. Az évi kétszázezer dollár alatti jövedelemmel rendelkezők és a hatvan éven aluliak többsége rá szavazott. Az egész országra kiterjedő közvélemény-kutatások alapján csupán néhány százalékponttal marad el az egykori First Ladytől és külügyminisztertől. Egyes vélemények szerint Sanders egy republikánus elnökjelölttel szemben nagyobb sikerre számíthat, mint Clinton asszony, amiből természetesen nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Sokan rokonszenvvel viseltetnek iránta, de végső sikerét illetően szkeptikusak.

Hosszú még az út az igazságos társadalomig – vélik az elemzők.

A Demokrata Párt előválasztási harcában mostanáig Bernie Sanders egy, Hillary Clinton három állam elektori szavazatait szerezte meg. (A szerk.)