Berlin: Techno buli a túszokért

Egy berlini techno-klub a maga módján emlékezett meg október 7-éről.

Berlin a nyüzsgő klubszcénájáról ismert, ahol se szeri se száma a legkülönlegesebb zenés szórakozóhelyeknek. A teljes hévégét nonstop átbulizni – ez egyszerűen hozzátartozik a városhoz. Az ://about.blank nevű hely a 2010-es megnyitása óta a partyk egyik legismertebb helyszíne. A Berlin külterületén található, kívülről igencsak omladozó benyomást keltő épület, amely becsületére válna Erzsébetváros bármelyik romkocsmájának, nem csak a fülsüketítő, ütemes techno- és house-zenéjéről ismert a bulijárók körében, hanem autonóm baloldali politikai beállítottságáról is. Táncon kívül rendszeresen szerveznek itt politikai és kulturális programokat. Alapító kollektívája radikális baloldali körökből és azok szubkulturális és politikai hálózatából nőtte ki magát a kilencvenes évektől kezdve. Antifasiszta, feminista és – most kopaszodjunk meg – erősen antiszemitizmus-ellenes. Évek óta erélyesen kiáll zsidók gyűlölete ellen, ami miatt a BDS-mozgalom* is előkelő helyen tartja számon.

Az október 7-i terrortámadás közelgő évfordulójára szokatlan megemlékezést talált ki a klub: „gyászbulira” hívták meg a techno rajongóit, melynek a „We Will Dance Again!” (magyarul: Fogunk még táncolni!) címet adták. A gondolat akkor fogalmazódott meg, amikor Thorsten Sommer (nem zsidó) DJ, a rendezvény egyik ötletgazdája két izraeli ismerősével rádöbbent, hogy a berliniek nagy része mennyire közömbös a Hamász barbár mészárlásával szemben. Ezen akartak változtatni, és empátiás hatást kiváltani az ://about blank közönségében, elsősorban a Nova Fesztivál elleni támadásra összpontosítva. Úgy gondolták ugyanis, hogy az együttérzést azzal lehet a leghatásosabban elérni, ha a jelenlévők magukra ismernek az áldozatokban, az ártatlan fiatal raverekben.

Hatalmas fába vágták a fejszéjüket, hiszen egy ilyen szörnyű eseményről kemény zenével és tánccal megemlékezni nem akármilyen kontraszt. „Valóban ellentmondásosnak tűnik a gondolat”, fejti ki Sommer a Szombat tudósítójának. „Mégis, szerettünk volna egy olyan helyet biztosítani, ahol a magunk eszközeivel közösen és nyugalomban sirathatjuk a Hamász hihetetlenül barbár támadásának ártatlan áldozatait, akik az Élet, Szeretet és Béke jegyében egy rave fesztiválon vettek részt.” Tény, hogy Németország-szerte gyakoriak a látszólag Palesztinát támogató, de valójában zsidóellenes erőszakos megmozdulások, ami lehetetlenné teszi a közös, nyilvános gyászolást.

Sommerék baráti körükön keresztül olyan zsidó művészeket kerestek, akik hajlandóak lennének valamilyen produkcióval hozzájárulni a projektjükhöz. Próbáltak a klubszcénában jól ismert nem zsidó DJ-ket is megnyerni. A szervező csalódottan meséli, hogy az utóbbiak közül többen először lelkesen vállalták a közreműködést, de amikor közelgett a rendezvény időpontja, a legtöbben csendben visszamondták. „Túl nagy volt a félszük attól, hogy bojkottnak vagy szitkozódó e-maileknek lesznek kitéve” – mondja, majd folytatja: „Pontosan ez jellemző az egész problémára. Hogy tulajdonképpen létezik egy bizonyos aggodalom a klubkultúrán belül az antiszemitizmusra és a hallgatásra vonatkozóan, de amikor lehetne valamit tenni ellene, akkor nem mernek kilépni a némaság fala mögül.”

Mivel az antiszemita és idegen-ellenes támadások az utóbbi egy évben ijesztő mértékben megszaporodtak, a klub megerősítette a biztonsági szolgálatot és bekapcsolta a rendőrséget is. Szerencsére nem kellett akcióba lépniük.

Sommerék koncepciója egyszerű és hatásos volt. A program elején szinte sokkolták a vendégeket, majd igyekeztek fokozatosan megnyugtatni a kedélyeket, és lassan a remény és vigasz irányába terelni az érzelmeket. Elsőként Dan Pe’er izraeli rendező #Nova című dokumentációját vetítették le. Alkotását a Nova-fesztivál látogatói által készített eredeti kép- és hangfelvételeiből állította össze, valamint a terroristák által nyilvánosságra hozott jelenetekből. A szervezők előre figyelmeztették a közönséget, hogy egy nagyon felkavaró filmet fognak látni. Nem is volt mindenkinek lelki ereje végignézni.

Ezután két, Nyugat-Európában élő izraeli táncos, Sagi Amir Gros és Adi Amit előadása következett. Egy megható, tízperces balettet adtak elő Dance in Silence (Néma tánc) címmel, amelyet kifejezetten erre az eseményre koreografáltak és tanultak be.

Egy Berlinben élő zsidó-ukrán költőnő, Zsénja Berg szintén jelentkezett Sommer és barátai felhívására. Ő általában ukránul készít verseket, de most, október 7-e hatására megírta a „Last Festival” (Utolsó fesztivál) című angol nyelvű regényét. A könyv még nem jelent meg, két fejezetet olvastak fel belőle. Egy tizennyolc éves ukrán zsidóról szól, akit túszul ejtenek.

A prózai műsor végül egy pódiumbeszélgetéssel zárult, melynek címe ez volt: Az antiszemitizmus október 7-e után a művészeti és kulturális iparban. A résztvevők között volt többek között Jens Balzer kulturális újságíró, akinek az After Woke című, a baloldalról és annak október 7-ei utáni reakcióiról szóló kötete két hete a bestseller-listákon szerepel. Jelen volt még Jaron On, egy izraeli film- és színházi rendező, aki részt vett idén februárban a 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Ott többször nehezményezte, hogy míg korábban nagyban ünnepelték David Cuniot a Berlinalén, idén egy szóval sem említették a Hamász által túszként fogvatartott izraeli színészt. Az egészet Nicholas Potter moderálta, egy fiatal újságíró, olyan riportkönyvek társzerzője, mint például a Judenhass Underground (Underground zsidógyűlölet), amely a szubkultúrákban megfigyelhető antiszemitizmust elemzi.

A film levetítése után nagy volt a döbbenet, annak ellenére, hogy sok felvétel korábbi híradásokból már ismert volt, jóllehet nem ennyire összesűrítve. Ezeket újra látni, együtt, egy óriásépernyőn, több száz emberrel közösen, egymást átölelve és vigasztalva, a jelek szerint segített a fájdalmat feldolgozni. Ahogy haladt előre a műsor, a mintegy hatszázötven résztvevő egyre inkább kezdett megbékülni, és minta elindultak volna a lelki megnyugvás, a vigasz felé. Majd egy idő után felbődült a techno. „Nyilván nem lehet ilyen körülmények között önfeledten ünnepelni, de azt is láttam, hogy sok vendég számára fontos volt, hogy mégis megpróbáljuk”, igyekszik feloldani a rendezvény antagonizmusát Thorsten Sommer. „Ez valóban nem egy klasszikus megemlékezés volt, hanem a jövőbe tekintés is – bármit is hozzon ez a jövő. Akárhogyan is, valahogyan vissza kell csempésznünk az életünkbe egy kis reményt.”

Ha valaki azt hinné, ez az egész csak egy jól jövedelmező üzleti fogás volt, téved. A klub a teljes bevételt a Nova Alapítványnak adományozza, amit közvetlenül a mészárlás után hozták létre a fesztivál szervezői. Célja anyagi támogatást nyújtani az áldozatok hozzátartozói és a túlélők által elszenvedett traumák pszichológiai feldolgozásához.

*A 2005-ben alapított Boycott, Divestment and Sanctions (BDS) egy, palesztin szervezetek által létrehozott mozgalom, melynek célja Izrael politikai és gazdasági elszigetelése bojkott, szankciók és tőkekivonás révén.