Berlin: csecsen terroristák merényletre készültek egy zsinagóga ellen?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Der Spiegel információi szerint csecsen iszlámisták az egyik berlini zsinagóga ellen készíthettek elő támadást.

A célkeresztbe került zsinagóga nem más, mint a Neue Synagoge néven ismert épület (képünkön) az Oranienburger Strassén. A zsinagóga valamikor a berlini zsidó élet központja volt, a háborúban elpusztult, a 90-es években újjáépítették és jelenleg műemlékvédelem alatt áll.

A német elhárítás 2019 késő nyarán kapott először nyugtalanító információkat arról, hogy iszlámista körök a zsinagógát célpontul szemelték ki.

Forrás: youtube

A lap információi szerint több gyanúsítottat megfigyeltek, amint a zsinagógáról videofelvételeket készítettek. A megfigyelt autó nyomán hamarosan iszlámista körökhöz jutottak el, amelyeket az államügyészség hónapokig figyelt.  Végül pontosan bemérték a potenciális merényletre készülőket: öt, 23 és 28 év közötti csecsen férfiről volt szó. Felmerült a gyanú, hogy esetleg egy bevásárlóközpont ellen is merényletet terveztek, mert az egyik gyanúsított telefonján a zsinagóga mellett a bevásárlóközpontról is találtak fényképeket. Kedden reggel az alkotmányvédők több városban és szövetségi államban tartottak házkutatást. Szúró- és vágófegyvereket, készpénzt és adathordozókat foglaltak le. A vizsgálatok egyelőre konkrét merényletre utaló terveket nem tártak fel, de az eljárás csak most kezdődött.

A németországi csecsen közösség szélsőséges és bűnöző elemei azonban igen veszélyesek, mert nagyon hajlamosak az erőszakra és rendkívül brutálisak tudnak lenni. A gyilkossági ügyekben gyakran bukkan fel csecsen szál – figyelmeztetnek a szakemberek. Különösen veszélyes a bűnözői és a szélsőséges iszlámista körök összefonódása. Az öt letartóztatott közül kettő már Oroszországban is követett el fegyveres bűncselekményt – erről az orosz hatóságok tájékoztatták a német kollégákat.

[popup][/popup]