Berkeley: Soros György antiszemita röplapokon

Írta: Lázár György - Rovat: Külpolitika, Politika

A Berkeley Egyetem rektora kemény hangú nyilatkozatot adott ki október 10-én, figyelmeztetve, hogy az egyetem nem tűr el semmilyen antiszemita hecckampányt és az intézmény mindent megtesz, hogy leleplezzék, kik terjesztik az egyetemen a neonáci The Daily Stormer portál követői által kiagyalt röplapokat.

Az ugyancsak kaliforniai UC Davis egyeteme is rendőrségi vizsgálatot indított.

A röplapok – nem nagy számban – négy amerikai egyetemen is feltűntek, rajtuk amerikai politikusok láthatóak homlokukra rajzolt Dávid-csillagokkal, legfelül pedig Soros György arcképe, szintén Dávid-csillaggal. A röplap alsó részén Brett Kavanaugh, a legfelsőbb bíróság nemrég megszavazott és felesketett új főbírájának képe, és a plakát azt sugallja, hogy “zsidó összeesküvés” akarta megakadályozni főbírói kinevezését. A szöveg szerint, minden esetben, amikor a fehérek, Amerika vagy a szabadság ellenében történik valami az USA-ban, akkor a zsidók állnak az ügy mögött.

Az ilyenfajta nyílt, antiszemita provokáció ritka Amerikában, ezért is váltott ki az eset ez különösen nagy felháborodást – meg azért is, mert a röplapon levő személyek ismertek, vezető helyi politikusok is vannak közöttük. Néhány nappal korábban Trump elnök egy Twitter üzenetben arról írt, hogy Soros György emberei állnak a Kavanaugh elleni tüntetések mögött, “Soros fizeti őket”. Trump hamarosan észbekapott, alaptalanul ő sem vádolhatja meg Sorost, ezért megváltoztatta a sztorit. Egy másik Twitterben már arról írt, hogy a Kavanaugh elleni tüntetők azért annyira dühösek, “mert nem kapták kézhez a csekkeket.”

Megdöbbenést keltett viszont Trump bizalmasa és ügyvédje; a 74 éves Rudy Guiliani. Az egykori New York-i polgármester egy olyan Twitter-t továbbított amely szerint Soros maga az anti-Krisztus és vagyonát el kellene kobozni.

Korábban már elhangzott a vád, hogy Trump tanácsadói „kacérkodnak” a médiában az amerikai szélsőjobboldali antiszemita köreivel. Legalábbis félreérthető nyilatkozatokat adnak, amelyeket egyes szélsőjobbos csoportok biztatásként értelmezhetnek.

A 84 éves zsidó származású, demokrata kaliforniai szenátor, Dianne Feinstein volt a röplap egyik célpontja.  A szintén zsidó Chuck Schumer New York-i vezető demokrata szenátor a másik. Ő ugyan Trump politikai ellenfele, de régi személyes jóbarátja is.

A röplapon megjelenik a kaliforniai Kamala Harris szenátor is, aki azért kapott Dávid-csillagot, mert férje zsidó származású. A Kavanaugh főbírót szexuális zaklatással megvádoló Christine Basey Ford pszichológusnő homlokára “a jó gój” felirat került, míg ügyvédje, Debra Katz Dávid-csillagot kapott.

Az antiszemita röplapok megjelenése érezhetően megváltoztatták a Soros diskurzust.  Kétségtelen, hogy Soros nem népszerű  a jobboldali republikánusok között, és több jobboldali zsidó szervezet is viszolygással tekint rá. Jó néhányan Izrael-ellenesnek és anticionistának bélyegzik.

De az amerikai jobboldal fősodra eddig Soros személyét nem támadta, csupán az általa hirdetett eszméket és az általa támogatott szervezeteket tekintette ellenfélnek. Soros személyének mostani démonizálása, és a röplapok megjelenése már megfeküdte az amerikai jobboldal gyomrát is. Valamire való politikus nem fog olyan csapdába lépni, hogy a The Daily Stormer-rel vállaljon közösséget. Nemrég Budapesten Cornstein nagykövet is arra célzott, hogy külön kezeli a CEU ügyét Soros György személyétől.

Joe Scarborough, egykoron Florida konzervatív republikánus képviselője volt, manapság népszerű televíziós személyiség. Scarborough “ócska antiszemita trükknek” nevezte a mostani sorosozást, és ez az amerikai jobboldal többségének véleményét tükrözi.

Soros 88 éves és ritkán jelenik meg.  Egy Katonah nevű New York melletti kisvárosban lakik; neve világszerte ismert, és valószínüleg ő minden idők legismertebb amerikai magyar bevándorlója.  Azt  gyanítom, hogy a neonáci röplapok megjelenése bumeráng hatást vált majd ki: ellenfelei kevesebbet fogják személyét támadni.

támogatás

Címkék:antiszemitizmus, Berkeley, dailystormer, neónácik