Ben Gvir első miniszteri gesztusai

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter kiöltött nyelvvel nyugtázta Benjamin Netanjahu miniszterelnöki beiktatását.

Kneszet TV Screenshot

Nem sokat váratott arra a kijelentésre sem, miszerint továbbra is folytatni fogja a Templom-hegyen tett látogatásait, ahogyan azt gyakran tette, mielőtt a kabinet magas rangú tagjává vált. Erről tudósít az ujkelet.live.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak a kormány eskütétele után még a  Kneszetben nyilatkozva elmondta, hogy nyilvánvalóan folytatni fogja az látogatásokat, hozzátéve, hogy ellenzi a rasszizmust a Templom-hegyen, utalva a szent helyen régóta fenntartott status quóra, amely szerint a muszlimok imádkozhatnak, míg a zsidók csak korlátozott időpontokban látogathatják, és nem imádkozhatnak, magas rangú politikai tisztségviselőknek pedig eleve tilos a megjelenés.

Ben-Gvir régóta, az említett Templom-hegyi status quo megváltoztatását szorgalmazza, ugyanakkor Netanjahu (aki anno beleegyezett) kijelentette, hogy nem járul hozzá az ilyen változtatásokhoz és minden koalíciós megállapodásba belefoglalt egy záradékot, amely kimondja, hogy a status quo a szent helyek tekintetében megmarad.

A Templom-hegy szentségét az ortodoxia nem vitatja, ugyanakkor az ultraortodox és a vallásos-cionista zsidók között heves vita folyik a helyszín szentségét illetőleg. Sok vallási tanító közöttük szinte az összes ultraortodox rabbi a rituális tisztasággal összefüggő aggodalmak miatt tiltja híveinek a Templom-hegy látogatását.

Teljes cikk

Címkék:Itamar Ben-Gvir, Netanjahu, Templomhegy

[popup][/popup]