Bécs: felavatták a több mint 64 ezer osztrák zsidó áldozat nevét viselő emlékfalat

Írta: Szombat - Rovat: Holokauszt, Politika, Történelem

Az 1938-as pogromok évfordulóján Bécsben tartott megemlékezésen részt vett Alexander Schallenberg osztrák kancellár és Nachman Sáj izraeli diaszpóraügyi miniszter. Jelen volt Heisler András, a Mazsihisz elnöke, valamint az emlékfal kezdeményezője, Kurt Jakov Tutter is, aki 1939-ben menekült el Bécsből és húsz éven át küzdött az emlékmű megvalósításáért. 

Fotók: orf.at

Schallenberg beszédében kiemelte, hogy hazája csak nehezen tudta feldolgozni a náci uralom alatt játszott szerepét.

„Ausztria túl sokáig kizárólag a nemzetiszocializmus áldozataként tekintett magára. Túl sokan álltak azonban 1938 márciusában a Heldenplatzon ujjongva, túl sokan néztek tétlenül, sőt együttműködtek, amikor honfitársaikat kirabolták, kisemmizték és meggyilkolták” – emelte ki kancellár az Anschluss eseményeit felidézve. Úgy fogalmazott, hogy ebből fakad Ausztria nagy felelőssége a zsidó közösségi élet védelme iránt, és ebben nem lehet kompromisszum.

Kurt Jakov Tutter és Schallenberg kancellár

Az emlékművet a Bécsi Egyetem közelében található egyik parkban helyezték el. Összesen 64 440 nevet véstek rá az ovális alakzatban elhelyezett százhatvan gránittáblára. Mintegy ezer áldozat nem szerepel a kőtáblákon, mivel nevüket nem lehetett megállapítani. Bécsnek már van egy holokauszt-emlékműve, amelyet Simon Wiesenthal nácivadász kezdeményezésére építtetett a város a Judenplatzon. Rachel Whiteread brit képzőművész tervét valósították meg, és a „Névtelen könyvtár” című emlékmű 2000-re készült el. (MTI)

Címkék:Bécs, Holokauszt emlékfal

[popup][/popup]