Barbár rablótámadás egy holland zsidó vezető ellen

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Négy álarcos támadó – nyilván előre kitervelt módon – betört Benoit Wesly, holland zsidó üzletember lakásába, megkínozták és kirabolták. Wesley egyben a limburgi régió zsidó közösségének vezetője is.

Benoit Wesly (kép: RTV Maastricht)

A JTA híradása szerint a 73 éves Wesly előző vasárnap hajnalban arra ébredt maastrichti otthonában, hogy négy álarcos alak áll az ágyánál. Széfjének kódját akarták megtudni tőle, és miután nem volt hajlandó elárulni, ütlegelni, rugdosni, majd szurkálni kezdték. Lelökték a lépcsőn, s miután ez sem segített, a rablók egy székhez kötözték, egy ruhadarabot szorítottak az arcára és azt vízzel locsolták, ami fulladásos tüneteket okoz. (Ezt a kínzási technikát nevezik waterboarding-nak.) Végül kicsikarták belőle a kódot, kifosztották a széfet, áldozatukat pedig otthagyták a székhez kötözve. Weslynek órákba telt, amíg ki tudta szabadítani magát. A rendőrség közleménye szerint nem tudni, Wesly zsidó voltának volt-e köze a rabláshoz. Hollandiában nem jellemző az ilyen barbár rablótámadás, és eddig zsidó közösségi vezetőket sem támadtak meg otthonukban.

 

Címkék:rablótámadás, zsidó vezető

[popup][/popup]