Baljós jel: kötelező anticionista tananyag Kaliforniában?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A tanterv szerzői a cionizmust „nacionalista, gyarmati ideológiának” minősítik, azt állítják, hogy „jelenleg apartheid van Izraelben”, továbbá a zsidó állam „telepes gyarmatosító politikája pedagógiai jelentőségű”, és ezért szerepelnie kell a kaliforniai etnikai tanulmányok tantervében.

Képünk illusztráció

Az etnikai tanulmányok (Ethnic studies) modell tantervét (Ethnic Studies Model Curriculum – ESMC) a Kaliforniai Nevelési Testület (California Board of Education) márciusban egyhangúan elfogadta. A zsidó közösség lobbizott, hogy a zsidók is szerepeljenek a tantervben, így bizonyos módosítások végrehajtását követően elfogadták azt. Voltak azonban a zsidó közösségben olyanok, akik aggodalmukat fejezték ki a tanterv alapjául szolgáló ideológiával kapcsolatban, amely a világot az elnyomók és elnyomottak kettősségében szemléli, méghozzá nagyrészt faji vonalak ( racial lines) mentén.

A kaliforniai Jewish Journal szerzői úgy vélik, ez intő jel kellett volna, hogy legyen a zsidók számára.

Most, hogy a tanterv ideológiai alapjai a helyükön vannak, az ESMC szerzői már a Liberated Ethnic Studies Model Curriculum” elnevezésű tantervet akarják elfogadtatni, amely még az ESMC-nél is jóval radikálisabb. A szerzők szerint erre azért van szükség, hogy a tanárok „egy szélesebb körű mozgalom” részei lehessenek.

Bírálói szerint a tervezet nem a marginalizált embercsoportok véleményének ad hangot – amint azt a szerzők állítják – hanem egy csőlátó ideológiát sulykol az iskolás korosztály fejébe, és „félreértelmezi a helyi etnikai csoportok előtti valódi akadályokat és vívmányaikat.”

A radikális ideológusok weboldala a legfontosabb amerikai zsidó szervezeteket – mint a Rágalmazás-ellenes Liga (ADL), a Jewish Community Research Council (JCRC), a Simon Wiesenthal központ Tolerancia Múzeuma – „cionista szervezeteknek” minősíti, amelyek „meg akarják akadályozni egy valódi rasszizmus elleni tanterv kidolgozását”.

A tanterv szerzői a cionizmust „nacionalista, gyarmati ideológiának” minősítik, állítják, hogy „jelenleg apartheid van Izraelben”, továbbá a zsidó állam „telepes gyarmatosító politikája pedagógiai jelentőségű”, ezért szerepelnie kell a kaliforniai etnika tanulmányok tantervében. A diákoknak azt szándékoznak tanítani, hogy a cionizmus „Izrael, mint zsidó állam terjeszkedéséért száll síkra” a „történelmi Palesztina rovására”, mégpedig „minden szükséges eszközzel”. Arról akarják meggyőzni a kaliforniai iskolás diákokat, hogy a „cionista szervezetek el akarják hallgattatni a Palesztináról és Izraelről szóló vitát”.

Vajon hogy kerül Izrael egy olyan tananyagba, ami állítólag az USA etnikai csoportjairól szól? A szerzők azt az összeesküvés-elméletet akarják a fiatalok fejébe verni, hogy „világos összefüggés tapasztalható a palesztinok jogaiért folytatott harc és a bennszülött amerikai (fekete, barna és más marginalizált) közösségek küzdelme között, az USA határain belül és azokon túl”.

Szerintük rá kell mutatni az amerikai etnikai problémák és „a palesztinai telepes gyarmatosítás” közötti kapcsolatra.

Kalifornia tehát olyan törvényt készül elfogadni, amely az ilyen etnikai tanulmányokat kötelező vizsgaanyaggá kívánja tenni. Az iskolák választhatnak a mérsékelten és a radikálisabban antiszemita tananyag között.

Az, hogy bármelyik kaliforniai iskolakörzet megengedheti, hogy a gyermekeknek antiszemita hazugságokat tanítsanak zsidó szervezetekről, a cionizmusról és Izrael történelméről – sokkoló, de távolról sem meglepő. A zsidó közösségnek tudnia kell, hogy ez az ideológia az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség további terjedéséhez vezet.

Jó néhány fősodrú zsidó szervezet még mindig nyíltan támogatja az ilyen és hasonló tananyagokat. A múltban a progresszív világgal a zsidókról folytatott párbeszédnek volt értelme. Ám egyre inkább világossá válik, hogy ez a stratégia megbukott. Előbb vagy utóbb a jó szándékú zsidóknak rá kell jönniük, hogy ennek az ideológiának a támogatása egyet jelent a nyilvánvalóan antiszemita kijelentések eltűrésével.

Jewish Journal – Bassa László

támogatás
Pop up banner

Címkék:anticionizmus, Ethnic studies, iskola, Izrael, Kalifornia

[popup][/popup]