“Az utcalányt s a tébolyultakat” – a vörös tehén rejtélye és a felmosórongy
Miért válik tisztátalanná az, aki megtisztít minket? Miért kell épp a főpapnak beszennyeződnie ahhoz, hogy elvégezhesse a munkáját? Hukát hetiszakasz (4Mózes 19:1–22:1).
Vári György
A mostani hetiszakasz első sorait nem érti senki. Arra kéri benne Isten Izrael fiait, hogy áldozzanak fel egy vörös tehenet. Tudják, hogy az, aki részt vesz a megtisztító szertartásban, még maga a főpap is, szükségszerűen tisztátalanná válik közben. Ki kell mosnia a ruháit és magának is meg kell fürdenie, mielőtt visszamehet a táborba, de aznap estéig még így is tisztátalannak számít majd.
A Tóra máshol erősen óvja a papokat a tisztátalanná válástól, mert akkor nem tudnak bemenni a Frigysátorba dolgozni. Akkor miért kötelező mégis beszennyeződniük egy – elvileg megtisztító célú – szertartás közben?
Vannak, akik azt mondják, hogy nincs itt semmiféle rejtély, az egyetlen baj az, hogy a rabbik, akik megpróbálták megfejteni a sorok értelmét, soha nem segítettek otthon a házimunkában. Hiszen minden háziasszony és háziember pontosan tudja, hogy az, amivel mást megtisztítunk, maga is koszos lesz. Vagyis nyugodtan nevezhetjük a vörös tehén rejtélyét a felmosórongy-dilemmának is.
A főpap, mint felmosórongy? A főrabbi, a főpásztor, a főimám, a főguru, mint lelki felmosórongy? Igen, ezt a szerepet jelöli ki a Biblia a vallási vezetőknek. Ha tanítók akartok lenni, legyetek híveitek felmosórongyaivá, ne akarjátok magatokat tisztán tartani szenvedéseiktől és bűneiktől.
A zsidó vallási vezető nem „főnök”: nem irányít, hanem figyel, nem vezet, hanem kísér. Nincsen forró dróton Istennel, nem beavatottabb másnál az Ő dolgaiba. A Tórát azért tanulja, hogy önmagát és ezen keresztül másokat képes legyen igazán megérteni. Az a dolga, hogy együttérző figyelemmel forduljon híveihez – azokhoz, akik bíznak benne – és ilymódon segítsen elkerülhetetlen szenvedésükben, hogy minden nap tisztátalanná váljon kicsit mások és a maga szégyenétől, miközben segít megtisztulni, amennyire tud. Nem kell mindig mindenre valami bölcset mondania. Meg kell tanulnia együtt elnémulni a vigasztalhatatlan fájdalommal. Elnémulni azzal szembesülve, aminek csak Isten tudja az okát. Ez a vörös tehén törvénye.
Kosztolányi – talán kicsit hivalkodó, mórikáló részvéttel, de mégis – leírta ezt a szerepet a Számadás híres kis szonettjében:
„nem hallanak tán, ám ne menj azért se
számodra itt még munka is akad,
mindig kell valaki, aki megértse
az utcalányt s a tébolyultakat.
Ülj egy sarokba, vagy állj félre, nézz szét,
szemedben éles fény legyen a részvét,
úgy közeledj a szenvedők felé.”
Mózes ebben bukott el, szegény, Shlomo Riskin rabbi szerint: túl tiszta volt, túl közel volt Istenhez ahhoz, hogy igazán megértse a rábízottakat. Ezért csapott botjával dühösen a sziklára, amikor vizet fakasztott ugyanebben a hetiszakaszban, ezért szidalmazta a népet.
Ez a házimunka bölcsessége, a nélkülözhetetlen felmosórongy-doktrína.
A szerző a Bét Orim reformzsidó közösség vallási vezetője
