Az újonnan megválasztott amerikai képviselőnő mégis támogatja az Izrael elleni bojkottot

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Ilhan Omar, az egyik minnesotai választókerület november elején megválasztott demokrata párti kongresszusi képviselője újabban az Izrael-ellenes Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) mozgalom mellett tett hitet, noha a nyárvégi előválasztások idején még más nézeteket hangoztatott.

Ilhan Omar (forrás: twitter)

Augusztusban egy zsinagóga mellett tartott választási fórumon kijelentette: a BDS nem segíti elő a kétállami megoldást: „Úgy vélem, a BDS igazi célja a nyomásgyakorlás, ami nem vezet eredményre. Mert a kétállami megoldáshoz először le kell ülni a tárgyalóasztalhoz, és azt hiszem, a bojkott gátolja a párbeszédet.”

Ezzel szemben Omar kampányfőnöke a héten azt nyilatkozta a Muslim Girl internetes portálnak, hogy a képviselőnő támogatja a BDS-t.

„Ilhan hisz a mozgalomban, és azért küzd, hogy a BDS támogatóit ne lehessen kriminalizálni. Ugyanakkor vannak fenntartásai annak hatékonyságával kapcsolatban, ami a tartós rendezést illeti.”

Amikor a TC Jewfolk weboldal újságírója feltette a kérdést erről a pálfordulásról, Omar azt válaszolta, hogy támogatja a BDS mozgalmat, noha tart tőle, hogy hosszú távon káros hatással lehet az izraeli-palesztin párbeszédre.

Omar egy 2012-es tweet üzenetében – miközben a Hamász rakétákkal lőtte a zsidó állam területét – azt állította: „Izrael hipnotizálja a világot. Bárcsak Allah ébresztőt fújna a népeknek, és azok észrevennék Izrael gonosz cselekedeteit.” Azóta többször hangoztatta, hogy részéről szó sem volt antiszemitizmusról. „A figyelem felhívása Izrael apartheid politikájára távol van a zsidók elleni gyűlöletbeszédtől” – írta egy későbbi tweet üzenetében.

Minnesota állam képviselőházának tagjaként Omar az Izrael elleni bojkottot büntető helyi törvény ellenszavazott, mert „nem akarta gátolni a népet abban, hogy a békéért és az igazságért harcoljon.” 2016-ban a Minnesotai Egyetemet arra hívta fel, hogy szabaduljon meg az izraeli államkötvényektől.

A szomáliai származású Ilhan Omar, valamint az ugyancsak újonnan megválasztott palesztin Rashida Tlaib – aki az egyállami izraeli-palesztin megoldás híve – a képviselőház első női muszlim tagjai.

A Jewish Journal cikke nyomán Bassa László

Címkék:BDS, Ilhan Omar

[popup][/popup]