Az új ukrajnai alija – egyesek már százezreket várnak

Izrael legutóbbi ukrán és orosz zsidó bevándorlói fogadják a mostaniakat.

Az amerikai Tablet folyóirat és híportál Izraelben próbálta felbecsülni, hány új bevándolróra számít Izrael az ukrajnai háború nyomán.

Újonnan jött emberek üldögélnek Naharija, északi-izraeli tengerparti város Szohnut (a bevándorlásért felelős Zsidó Ügynökség) irodája előtt a parkban és mesélik történeteiket. Az egyik asszony okostelefont tart kezében, és zokog, miközben a vonal túlsó végéről hallatszik: ”Halálos áldozatok vannak Harkivban.” A tévétől forgatócsoport érkezik, hogy megszólaltassák az első menekültcsoportot. Izraeli szempontból mindez a múltat idézi: mikor is volt, az 1990-es, vagy az 1930-as években? Honnan is jöttek a Zsidó Ügynökség segítségével? Kijevből, Lvovból, vagy Moszkvából. Egy másik asszony, Tatjana két gyermekét öleli át; most jöttek a reptérről. Legidősebb fia otthon Dnipro város közelében harcol. „Csoda, hogy eljutottunk ide” – mondja.

Az izraeliek legalább olyan érdeklődést tanúsítanak az ukrajnai háború iránt, mint a nyugati országok polgárai. A sors kifürkészhetetlen akaratából egy új bevándorlási hullám vette kezdetét. Vasárnap három gépen 300-an érkeztek. Egyesek 10.000 alijázóval számolnak, mások tízszer ennyivel. A belügyminiszter szerint akár több százezren is jöhetnek, és nem csupán Ukrajnából.

A sokak által lebecsült régi cionista abszorpciós mechanizmus ismét mozgásba jött. Végtére is, a zsidó állam alapítása így nyert értelmet. Izrael fölhasználja sokat emlegetett varázsát, erőt mutat, hogy az újonnan jöttekkel elfeledtesse gyöngeségüket, hogy megérezzék, immár nem hontalanok, hanem otthon vannak, nem menekültek, hanem olék, akik ’fölmentek’, és saját kezükbe vették sorsukat. A sztori az ország sikertörténete. Naharijában olyanok élnek, akik német, marokkói, tunéziai, román zsidók leszármazottai, vagy korábbi orosz és ukrán alijával érkeztek; az abszorpciós központban pedig még most is érezni az etiópiai zsidók sütötte kenyér illatát.

A 67 éves Roman Polonsky a Szohnut alkalmazottjaként a posztszovjet térségből érkezőkkel foglalkozik. Egy ukrajnai településen született Odessza mellett; a kikötővárost most tenger felőli orosz támadás fenyegeti. Izraelből Budapestre repült, hogy az ukrajnai zsidók segítségére legyen. A Szovjetunióban nőtt föl ukránok, oroszok, moldávok és zsidók között, és egy orosz-ukrán háború eshetősége számára olyan kicsiny volt, mint a marslakók támadása a Föld ellen. 1990-ben, a szovjet birodalom fölbomlása előtt, 35 éves korában alijázott. Akkor az egymilliónyi bevándorló harmadrésze jött Oroszországból, harmadrésze Ukrajnából és harmada a többi köztársaságból, de Erecben mindenkit orosznak neveztek.

Jelenleg tíz Szohnut kiküldött dolgozik az Ukrajnából Lengyelországba, Magyarországba, Romániába és Moldovába vezető határátkelőhelyeken; itt fogadják a menekülteket szállító buszokat. A Zsidó Ügynökség 2100 szállodai szobát foglalt a négy országban nekik, mielőtt repülőre szállnának. Az evangéliumi keresztényektől az International Fellowship of Christians and Jews nevű szervezeten keresztül érkezik támogatás. A menekülteknek alig van poggyászuk. Polonsky ott volt Ukrajnában az első válság idején 2014-ben, amikor néhány zsidó Donyeckben úgy döntött, hogy életét Izraelben folytatja. „A mostani hullám méreteiben különbözik” – mondja. A háború elején forró vonalat hoztak létre; kiindulópontja a Szohnut legendás központja, ahol 1948-ban az államalapítást ünnepelték, amikor Golda Meir “mazel tov”-ot kívánt a balkonról a tömegnek. Az első három nap során több mint 6.000 hívás érkezett, a legtöbben a bevándorlás iránt érdeklődtek.

Ukrajnában mintegy kétszázezren élnek, akik izraeli állampolgárságra jogosultak, ha a zsidók házastársait és az egy zsidó nagyszülővel rendelkezőket is beszámítjuk.

Katonaköteles felnőtt férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát, így a kiküldöttek leginkább nőket, gyermekeket és időseket fogadnak a határon. Polonsky tizenévesek hatvanfős csoportjával foglalkozik, akik zsidó táborok szervezőinek értekezletére érkeztek Budapestre, és amikor a harc kitört, s rájöttek, hogy az országon kívül rekedtek. Csapata 24.000 olyan fiatal címét tartalmazó listával rendelkezik, akik nyári táborokban és vasárnapi iskolákban vettek részt, és most keresésükre indulnak. Az ukrajnai zsidó közösségek biztonságát is szem előtt tartják, hiszen az utcákon sok a fegyveres, és fennáll a fosztogatások veszélye. A helyzet jelentősen rosszabbodhat. „Szóval nincs idő unatkozni” – mondja Polonsky.

Nem csupán Ukrajnáról van szó; a forró vonalon több ezren érdeklődtek Oroszországból és Belaruszból. Az orosz gazdaság kilátásai nem bíztatók. Két évtized viszonylagos jólét után a zsidók biztonsága inogni látszik.

Alex Rif az ukrajnai Csernivciben született 1986-ban, bátyja az oroszországi Kazányban él. Költőnő, Tel-Avivban él. Szülővárosában sok a menekült, és a boltok lassan kiürülnek. Bátyja nem szándékozni alijázni, de a külföldi repülőjárat is egyre kevesebb. Alex azt mondja, hogy az oroszokat aggasztja az elszigeteltség, hogy a Putyin rendszer lehúzza a vasfüggönyt. Gyakran gondol a régi zsidó mondásra: „mikor kell útnak indulni?” Ez a zsidó sors része.

Rif szerint nem nehéz megjósolni, mi következik: „bevándorlási hullám”. Senki sem gondolta, hogy a kilencvenes években millióan érkeznek Izraelbe, ami arányaiban olyan volt, mintha az USÁ-nak Hollandia és Franciaország lakosait kellett volna befogadnia. Igyekeznek a kormányt hosszú távú terv kidolgozására bírni, miközben néhány hétre szállást biztosítanak az érkezőknek. A távlatos gondolkodás azonban sosem volt Izrael erőssége. A Kneszet abszorpciós bizottsága még nem állt föl, belső huzakodások akadályozzák. Különböző kormányzati szervek elképzelései keresztezik egymást. Éles vita folyik arról, hogy Izraelnek kizárólag azokkal kell-e foglalkoznia, akik zsidóknak tekinthetők. Akadtak olyanok, akik számára a reptéren megtagadták a belépést. A kormány könnyített az olékat érintő eljáráson, segít az elszállásolásban, de a java még hátra van.

Mindenki emlékszik az 1990-es évekre, amikor az újonnan érkezett „szovjet” doktorok és mérnökök alantas munkákra kényszerültek, amikor az ortodox vallási vezetők sokak zsidóságát megkérdőjelezték: nem köthettek házasságot abban az országban, amelynek állampolgárai – a polgári házasság intézménye itt nem létezik. Ők teszik ki az „orosz zsidók” egyharmadát. „Meg kell értenünk, hogy Izrael nem az egyetlen választási lehetőség. Ügyesek vagyunk abban, hogy idehozzuk az embereket. Ám kérdés, hogy itt tudjuk-e tartani őket” – így Rif.

Végtére is, az Odesszából vagy Csernivciből érkezett bevándorlók révén Izrael jobb hely lett, és az ország nélkülük már elképzelhetetlen. Polonsky és Rif példája bizonyítja, hogy az utolsó hullám bevándorlói fogadják be a most érkezőket. Az izraeliek keveset tehetnek a háborút illetően, de a befogadó központokba érkezők száma jelzi majd a tragédia dimenzióit és végül lecsengését.

Tabletmag.com – Bassa László