„Az új igazgató nincs tisztában az ortodox levéltár létrejöttével és múltjával”

Értetlenül és megütközve olvastam a Biró Ákossal a MAOIH honlapján megjelent – öninterjúnak tűnő – „beszélgetést”, amelyben a hitközség levéltárában tapasztalt áldatlan állapotokról, valamint terveiről számol be.

Érthetetlen, hogy a Levéltár élére ügyvezető igazgató kerül; ez nem egy profitorientált cég vagy üzleti vállalkozás, hanem magánlevéltár, ahol az állagmegóvás és a kutatási lehetőség biztosítása a feladat.

Az is érthetetlen, hogy Keszler Gábor elnök a hitközségi vezetésről döntő, független bírósági eljárások befejezése előtt kinevezésekről, pozíciókról határoz. Biró Ákos ezt írja a Keszlerrel való kapcsolatáról: „elég hamar kiderült, hogy egy hullámhosszon gondolkodunk”. Ebben nem kételkedem. A Levéltár lesújtó állapotára Keszler Gábor már az épületfoglalást követő legelső közleményében is kitért, holott tapasztalataim szerint nem a gyűjteményt felmérő terepszemle szokott az új elnökök legsürgetőbb tennivalója lenni.

Az interjú alapján úgy tűnik, hogy sem ő, sem az őt tájékoztató Keszler nincs tisztában a Levéltár létrejöttével és múltjával. „Az ortodoxia levéltára és vallási gyűjteménye mindig is az egyik legjelentősebb magyarországi gyűjtemény volt”, mondja Biró. Talán összekeveri a Dob utcát a Síp utcával, ugyanis a MIOK-, majd Mazsihisz-fenntartású Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral ellentétben, sem az önálló budapesti ortodox hitközségnek, sem az 1950 utáni Ortodox Tagozatnak nem volt levéltára. A vidéki hitközségek ügyintézése pedig nem itt, hanem az Ortodox Központi Iroda Eötvös utca 19. sz. épületében zajlott, és mivel az ottani, felbecsülhetetlen értékű iratanyag részben 1944-ben, részben 1950-ben megsemmisült, azt sem Keszler, sem Biró nem ismerhette.

Biróék fals információjával ellentétben, a jelenleg ismert Levéltár kizárólag a levéltárat kezelő hitközségi alkalmazott kilenc évvel ezelőtt elkezdett munkájának és elhivatottságának köszönhetően jöhetett létre.

„Sajnos, korábban is szembesültem azzal, hogy zsidó gyűjteményekből rendszeresen tűnnek el könyvek, tárgyak, iratok, melyek aztán […] aukciókon tűnnek fel”, folytatja Biró Ákos. Feltételezem, hogy jogkövető állampolgárként az ilyen szembesülésekkor megtette a szükséges lépéseket, és az érintett gyűjteményeket is értesítette. Ha tudomása van arról, hogy a Levéltárból származó iratok, dokumentumok bukkantak fel árveréseken, akkor ne habozzon konkrétabban fogalmazni, mert így, sejtetve, homályosan utalgatva, csak a tájékozatlansággal kevert rosszindulatáról állít ki bizonyítványt.

Valószínűleg nem tudja, hogy a gyűjtemény kezelője egyike volt azoknak a keveseknek, akik az elmúlt években a külföldi aukciókon felbukkant, Magyarországról származó anyakönyvek, Chevra-könyvek stb. hazajuttatása érdekében tettek erőfeszítéseket. Jó lenne hinni, hogy a Dob utcai épület és a Levéltár május 5. éjszakai lezárása óta eltelt időben sem tűntek el onnan iratok, levelek, fotók.

Biró „sokkolóan áldatlan állapotok”-ról beszél, és mint mondja, „Olyan tárolási körülményekkel szembesültem, melyeket egyszerűen lehetetlen elképzelni”. Ezzel szemben én, a Levéltárban rendszeresen kutató, rendre azt tapasztaltam, hogy az épület legfelső szintjén lévő kutatóterem és raktár klimatizált, az iratokat szabvány polcokon, savmentes tasakokban tárolják.

De ami sokkal fontosabb: a gyűjteménykezelő nemcsak az iratanyagot ismeri alaposan, hanem a dokumentumokban szereplőket is be tudja azonosítani, jól ismeri a hitközség történetét és az egykori alkalmazottak, elnökök, rabbik, metszők stb. sorsát egyaránt.

Félek, hogy a most odahelyezett ügyvezető igazgató ezt a sok év alatt megszerzett tudást, akármilyen szakmai felkészültséggel is rendelkezik, nem tudja egyhamar pótolni. A magyar zsidó ortodoxiában sem a klasszikus nyelvek (görög, ószláv?) ismerete, sem a tábori rabbinátus intézménye nem játszik fontos szerepet.

A jövőbeni tervek sem túl bíztatóak. Az interjúnak ebből a részéből azt szűrtem le, hogy az ügyvezető igazgatónak és a vele egy hullámhosszon lévő elnöknek nem levéltárra, hanem épületre és kiállítóhelyre van szükségük. Az újsághírek szerint az évek óta parkolópályán veszteglő Sorsok Háza projekt jövőre sem fog új lendületet kapni. Ennek ellenére Biró Ákos, mint mondja, továbbra is együtt dolgozik Jichak Maisszal, a megfeneklett projekt korábbi vezető kurátorával. Ennek ismeretében nem lehet kizárni, hogy Biró Ákost új feladatokkal megbízva kellett a Dob utcába ejtőernyőztetni. Jelenlegi közös munkájuk „egy, az Ukrajnában zajló szörnyű háborúra adott zsidó válaszokat bemutató kiállítás”, amelynek a fontosságával nem is szeretnék vitatkozni, csak a kiszemelt helyszínével: mit keresne egy ilyen tárlat a Dob utcai Levéltárban?

Kapcsolódó cikk:

Tájékozódás híján befeketítés