Az Izraeli Nemzeti Könyvtár és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár iratmentése

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika

Az Izraeli Nemzeti Könyvtár (NLI) és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár (MZSML) közösen megvásárolta azt a hét, 19-ik és 20-ik századi, a magyarországi zsidó közösség életével összefüggő dokumentumot, melyek a Kedem Aukciósház katalógusában bukkantak fel idén augusztusban.

A Magyar Zsidó Múzeum, és tőle jobbra a Dohány utcai zsinagóga

Mindezt a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár honlapján tudatta Toronyi Zsuzsanna igazgató és Yoel Finkelmann, az Izraeli Nemzeti Könyvtár Haim and Hanna Solomon Judaica Collection vezetője:

“A megvásárolt iratanyag tételei között születési és halotti anyakönyvek is találhatók, amelyek különös jelentőséggel bírnak a zsidó közösségek szervezeteinek történeti feldolgozása és családfa-kutatási tevékenységek szempontjából.

A dokumentumokat a Kedem Aukciós Ház aukciós eladásra szánta, de a zsidó örökség megőrzése iránt elkötelezett személyek és szervezetek kérésére visszavonta az árverési tételek közül. Elkötelezettségüket az iránt, hogy a zsidó és európai örökség nyilvános tulajdonba kerüljön, magunk is osztjuk, az ilyen jellegű dokumentumokat nem szabad magánkézben, a nyilvánosság számára elérhetetlen módon őrizni. Az NLI és a MZSML a digitalizálja és az internetet elérhetővé teszi ezeket az iratokat, és a levéltári iratmegőrzés legszigorúbb szabályai szerint tárolja.

Az NLI és a MZSML meggyőződése, hogy a magánkézben lévő, zsidó örökséggel kapcsolatos dokumentumoknak az iratmegőrzés és közgyűjteményi szolgáltatások terén tapasztalattal rendelkező professzionális levéltárakba és múzeumokba kell kerülniük vásárlás vagy adományozás útján. A jelenleg még magánkézben lévő iratok hosszú távú megőrzése szempontjából ez az ideális, hosszútávú megoldás. Arra bátorítunk minden érdekelt szereplőt, hogy hasonló ügyekben forduljon az NLI-hez, a MZSML-hez, vagy más professzionális levéltárhoz. Csak az aktív digitális jelenléttel rendelkező, a zsidó örökség megőrzése iránt elkötelezett professzionális levéltárak alkalmasak az ilyen jellegű dokumentumok megőrzésére és kezelésére.

Az NLI és a MZSML szeretné megköszönni annak a számos kutatónak a munkáját, akik segítettek felhívni a közvélemény figyelmét ezekre az ügyekre és a felbecsülhetetlen értékű zsidó örökség megőrzésének szükségességére. A velük való közös munkát a jövőben is folytatni szeretnénk. Szintén köszönjük a Kedem aukciós ház és az árvereztető együttműködését.

A gyűjteményben található iratok:

  • A sátoraljaújhelyi közösség Hevra Kadisa (a közösség temetéseit intéző “Szent Egylet”) nyilvántartásai a II. Világháború éveiből (1942-1946)
  • A Miskolci Hevra Kadisa jegyzőkönyve (1934-1942)
  • Miskolci házassági anyakönyvek (1851-1881)
  • Születések és körülmetélések nyilvántartása, Putnok (1858-1884)
  • Születések és körülmetélések nyilvántartása, Ónod (1886-1913)
  • A Debreceni Hevra Kadisa jegyzőkönyve (1896, 1946-1948)
  • A hajdúböszörményi közösség bevételi és kiadási pénztárkönyve (1910-1943)

A megvásárolt tételek egyike: Születési anyakönyv (Születések és körülmetélések nyilvántartása) Putnok, 1858-1884

Az 1882-ben alapított Izraeli Nemzeti Könyvtár a zsidó könyvek, kéziratok, levéltári anyagok és hanganyagok legnagyobb és legsokoldalúbb gyűjteménye a világon. A 2007-ben elfogadott Könyvtári Törvény az NLI feladatául jelöli ki a zsidó nép és Izrael állama szöveges örökségének gyűjtését, megóvását és a nyilvánosság számára történő elérhetővé tételét. Az NLI társintézményével, a Zsidó Nép Történetének Központi Levéltárával több száz hasonló közösségi nyilvántartást és több ezer oldalnyi, a Közép és Kelet Európai zsidóság legújabb kori életével összefüggő dokumentumot őriz. Külön weboldal, a “The Pinkasim Collection” teszi elérhetővé a korai modern időszak zsidó jegyzőkönyveinek digitalizált változatait – közte a MZsML gyűjteményéből is többet.

A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) intézménye, feladata a magyar zsidó múlt tárgyainak és dokumentumainak megőrzése, védelme, szakmai feldolgozása és bemutatása. A MZSML két részleggel működik: a Múzeum a judaikák széles körét gyűjti, gyűjteménye, állandó kiállításának anyaga 1910 óta folyamatosan bővül. A Levéltár Európa legnagyobb és legátfogóbb, jelenleg is helyben lévő (in situ) zsidó levéltári gyűjteményét őrzi. A Levéltár körülbelül 1400 folyóméter közösségi dokumentumot, közöttük kiemelt fontosságú feljegyzéseket, illusztrált Hevra Kadisa könyveket és vizuális dokumentumokat (fotók, képeslapok) őriz. A dokumentumok túlnyomó többsége a magyarországi neológ zsidó közösségek levéltári öröksége. A gyűjtemény jelentős része digitális formában is elérhető. Az MZSML különböző nemzetközi szakmai együttműködésekben is részt vesz, többek között az NLI Pinkasim projektjében is” – zárul a két intézmény közös közleménye.  ​
[popup][/popup]