Az izraeli nagykövet az ENSZ közgyűlése előtt széttépte az Emberjogi Tanács (UNHRC) jelentését

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Pénteken az ENSZ közgyűlése rendkívüli ülést tartott, amelyen ismertették az az Emberjogi Tanács éves jelentését. Izrael ENSZ-nagykövete, Gilad Erdan a pódiumon tépte össze a dokumentumot.

„15 évvel ezelőtti megalakulása óta az Emberi Jogi Tanács 95-ször ítélte el Izraelt, 142 alkalommal pedig a világ összes többi országát együttvéve” – mondta Erdan a közgyűlés előtt.

„Ebben a testületben, éppen ezen a pódiumon nyilvánították rasszistának a zsidó nép nemzeti otthonhoz való jogát. Ezt a döntést azóta, teljes joggal helyezték hatályon kívül. Ezt a döntést Izrael akkori nagykövete, Chaim Herzog összetépte az ENSZ-ben” – mondta Erdan, Herzog 1975-ös beszédére utalva.

“És pontosan ezt kell tenni ezzel az antiszemita torz, egyoldalú jelentéssel” – tette hozzá.

1975: Chaim Herzog izraeli nagykövet összetépi az ENSZ “Cionizmus= rasszizmus” határozatát

Erdan kijelentette, hogy a jelentés egyetlen megfelelő helye “az antiszemitizmus szemétládájában” van, mielőtt széttépte a dokumentumot és távozott.

Az UNHRC közleménye szerint a Tanács idén három rendkívüli ülést hívott össze Mianmar, Izrael és Afganisztán ügyében.

A hónap elején Erdan figyelmeztette az ENSZ Biztonsági Tanácsát „Izrael-ellenes megszállottsága” miatt.

i24news

 

Címkék:ENSZ Emberjogi Tanácsa, ENSZ-közgyűlés, Gilad Erdan, izraeli nagykövet

[popup][/popup]