„Az izraeli kormány bírálatát összekeverik a zsidó nép vagy vallás kritikájával”

Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete beszédet mondott a világszervezet antiszemitizmussal foglalkozó ülésén. Alább részleteket közlünk a beszédből.

…

Vitathatatlan, hogy az antiszemitizmus tovább él, sőt a világ bizonyos részein a helyzet rosszabbodik. Az izraeli és kanadai ENSz nagykövet már beszélt erről, és a puszta földrajzi elterjedtség is szembeszökő. Néhány közelmúltbeli példát említenék. Július 1-jén az argentínai Santa Fé zsidó közösségi központjának épületébe egy cemenntel töltött palackot hajítottak, ezzel a felirattal: „Ez most figyelmeztetés, a következő robbanni fog.” Június 22-én Berlinben hárman támadtak egy zsidó férfira, és miközben ütlegelték, antiszemita szitkokat ordítottak. A Közel-Kelet egyes országaiban hivatalos kormányzati nyilatkozatokba rendszeresen beépítik a zsidóellenes retorikát, míg az antiszemita cselekményeket és gyűlöletbeszédet nem ítélik el. Amikor 2015 októberében az egyiptomi tévé egyik műsorvezetője a zsidók elleni tömeggyilkosságokról beszélt a történelem során, majd azzal a kérdéssel fordult az egyik részvevőhöz, hogy vajon „a zsidók elégetése lenne az egyetlen megoldás?”, a kormányzat néma maradt. Májusban Iránban rendezték a második holokauszt karikatúra kiállítást, ahová számos országból mintegy 150 rajz érkezett; a kiállítás megnyitását május 14-ére, Izrael kikiáltásának évfordulójára időzítették.

Persze itt az Egyesült Államokban sem vagyunk mentesek a hasonló problémáktól. Egy a közelmúltban kiadott FBI jelentés rámutat, hogy a zsidók illetve zsidó intézmények a vallási indítékú gyűlölet-bűncselekmények leggyakoribb célpontjai.

…

Újságírókat, aktivistákat zaklatnak a közösségi médián keresztül, olyan címkéket aggatnak rájuk, mint „örök zsidó”, vagy a holokausztra történő utalásokat tesznek, mint kemencébe tartó dolláros bankjegyek. Az egyik újságíró Hitler hasonmás GIF-et kapott „Nem hiányzom?” felirattal. Egy másiknak levágott fejéről fotoshoppal készített ábrát küldtek el ortodox fürtökkel és kipával kiegészítve. A zaklatások számos újságírót késztettek nyilvános szereplésük feladására, miközben az elkövetők – kihasználva az anonimitás nyújtotta előnyöket – új célpontokat keresnek.

…

Ragaszkodnunk kell Izrael indokolt kritikája és az antiszemitizmus közötti különbségtételhez. Kormányok, civilszervezetek és állampolgárok jogot formálhatnak arra, hogy Izrael Állam cselekedeteit és politikáját kritizálják, mint ahogyan teszik azt az Egyesült Államok és más tagországok politikájával is. Elfogadhatatlan azonban az izraeli kormány bírálatának összekeverése a zsidó nép vagy vallás kritikájával. A kettő közötti határ mégis gyakran elmosódik. Egy 2015 októberében a svédországi Malmöben – az izraeli politika elleni tiltakozásul – rendezett felvonuláson például néhány tüntető a „Halál a zsidókra!” jelszót skandálta.

Ugyanezt az elmosódást tapasztaljuk az Egyesült Államokban, többek között az egyetemi campusokon. Idén februárban a Brooklyni Egyetemen diák aktivisták egy csoportja a kari gyűlésen azt követelte, hogy az összes cionistát zárják ki a kollégiumból. 2015 februárjában, amikor a Kaliforniai Egyetemen (Los Angeles) egy diáklány a diáktanács jogi bizottságába jelentkezett, társai nekiszegezték a kérdést, hogy vajon mentes-e a részrehajlástól, minthogy aktív szerepet vállalt a zsidó közösségben. Az Egyetem Berkeley campusának falára több alkalommal is horogkeresztet festettek „Gázkamrába a cionistákkal!” felirattal.

Az ilyen jelenségeket persze óvatosan kell kezelni, az Izraelt ért indokolt kritikát nem célszerű antiszemitizmusnak bélyegezni, mert a megalapozatlan vádaskodás megfojtja a szólás szabadságát, igazságtalanul marginalizálja az eltérő véleményt hangoztatókat, és – paradox módon – eltereli a figyelmet a gyűlöletbeszéddel vívott küzdelemről. Ugyanakkor a kormányok és a civil társadalom szervezetei – azok is, amelyek nem értenek egyet Izrael politikájával – felelősséggel tartoznak azért, hogy haladéktalanul és egyértelműen elhatárolódjanak a zsidó nép elleni támadásoktól, vagy attól, hogy az összes zsidót tegyék felelőssé Izrael Állam politikájáért.

Ezért a kormányzatokat nyomatékosan kérjük, hogy a civil társadalom csoportjaival együttműködve fogalmazzák meg és fogadják el az antiszemitizmus olyan meghatározását, amely a fenti különbségtételt tartalmazza és a szólás szabadságát, mint központi értéket képviseli. A definíció nyilván nem lehet a probléma elleni csodaszer, de fontos eszközként szolgálhat az antiszemitizmus elleni felvilágosító munkában, antiszemita akciók kiszűrésében, és az ilyen cselekményeket elkövető személyek felelősségre vonásában.

…

Itt van Magyarország példája, ahol egy civil alapítvány Hóman Bálint szobrának felállítását tervezte, aki a harmincas években a zsidótörvények elfogadása mellett foglalt állást, majd a negyvenes években a magyar zsidók deportálását szorgalmazta. Közülük – becslések szerint – 420 ezer halt meg Auschwitzban vagy egyéb táborokban. A magyar kormány pedig épp az elmúlt hónap során adományozta az egyik legmagasabb kitüntetést Bayer Zsoltnak, a vad antiszemitizmusáról elhíresült újságírónak. A cselekmények hátterében ott van a növekvő zsidóellenesség az országban, amit jelez a szélsőségesen nacionalista Jobbik párt előretörése, amely a holokausztot „Holokamu”-nak nevezi.

Az önmagában is aggasztó mértékben növekvő antiszemitizmus kéz a kézben jár az egyre erősebben terjedő idegenellenességgel és az előítélet egyéb megnyilvánulásaival. Magyarország miniszterelnöke nyíltan kinyilvánította abbéli kívánságát, hogy „Európa keresztény maradjon”. A tömeges atrocitások és üldözések elől menedéket kereső muszlimok útjába kerítést emelt, és azzal a kijelentéssel korbácsolta a lakosság félelmeit, hogy Európában az összes terrorista migráns. Hóman antiszemitizmusa a harmincas és negyvenes években – és Bayeré mostanában – más kisebbségek irányában érzett gyűlölettel is társul. Bayer egy ízben azt írta a romákról: „Állatok meg ne legyenek”.

De Magyarország példája arról is szól, hogyan lehet hatékonyan szembeszegülni az antiszemitizmussal. Hóman Bálint szobrát végül nem állították fel. A magyarországi és nemzetközi szervezetek, vallási vezetők, és kormányzati szervek összefogásával kibontakozó tiltakozás meggyőzte a magyar kormányt, és az engedélyt visszavonták. Büszke vagyok arra, hogy amerikai civilszervezetek és kormányzati tisztviselők is részt vettek ebben az erőfeszítésben.

…

Bassa László fordítása

Samantha Power beszédéről  írt kommentárunkat itt olvashatja.