Az Izrael-ellenesség antiszemitizmus – véli az amerikai zsidók nagy többsége

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

Az Izrael és a Hamász között májusban fellángolt konfliktust Amerikában sosem látott zsidóellenes erőszak kísérte.

Izrael-ellenes tüntetés New Yorkban, Manhattanban2021 május 11-én

A Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League – ADL) felmérése szerint az amerikai zsidók háromnegyede úgy véli, a májusi eseményeket követően nőtt az antiszemitizmus az országban, és 60%-uk személyesen tapasztalt zsidóellenes megnyilvánulást.

A közösség körében végzett közvélemény-kutatás alapján a zsidók 40%-a jobban aggódik személyes biztonsága felől, mint korábban. 75%-ukat a más országokban megnövekedett antiszemitizmus is erősebben aggasztja.

Több mint 53% nyilatkozott úgy, hogy több antiszemitának minősíthető cselekmény vagy viselkedés tanúja volt az erőszak elszabadulása után, mint előtte. 18% mondta, hogy személyes kapcsolataikban is kárt okoztak a mostani incidensek nyomán kialakult nézeteltérések.

A megkérdezett amerikai zsidók többségének véleménye szerint az anticionista csoportok szólamai – „Izrael apartheid állam” és „az izraeliek úgy viselkednek, mint a nácik” – egyértelműen antiszemiták.

„Az amerikai zsidók kétharmada nyilatkozott úgy, hogy a következő állítások nyilvánvalóan vagy nagy valószínűséggel antiszemiták:
„Izrael nem létezhet mint zsidó állam” (75%);
„az izraeliek akciói hasonlóak a nácikéhoz” (70%);
„Izrael rasszista állam” (61%);
„Felhívás Izrael bojkottra, tőkekivonásra és szankciókra” (56%);
„Izrael apartheid állam”  (55%).

Antiszemita megnyilvánulásnak tekintették azt is, amikor zsinagógák előtt rendeztek Izrael-ellenes tüntetéseket (67%).

Mindez egybeesik az antiszemitizmus IHRA által használt, és az USA kormányzata által is elfogadott meghatározásával, mely szerint „a zsidó nép önrendelkezési jogának tagadása, pl. annak állítása, hogy a ’zsidó állam rasszista’, antiszemita”.

Jonathan Greenblatt, az ADL vezérigazgatója szerint a felmérés egyértelmű jelzés a szövetségi és állami politikusok irányába, miszerint az antiszemitizmus megfékezése sürgető föladat.

„Az Izrael és fegyveres terroristák közötti összecsapások idején mindig is tanúi lehettünk az antiszemita incidensek sűrűsödésének, ám az idei események még drámaibbak és erőszakosabbak. Nem csupán az egyének az érintettek: az amerikai zsidóság egésze kevésbé érzi magát biztonságban, és hitük szerint az ország vezetőinek többet kell tenniük az incidensek megfékezésére.”

Algemeiner – Bassa László

Címkék:anticionizmus, erőszak, zsidógyűlölet

[popup][/popup]