Az Izrael-ellenesek „szellemi közössége”

Írta: Polgár György - Rovat: antiszemitizmus, Politika

A frankfurti Anne Frank Politikai Képzési Központ (Bildungsstätte Anne Frank) munkájának egyik fontos része az Izrael-ellenességből fakadó antiszemitizmus kutatása és az ezzel kapcsolatos felvilágosítás. Nathalie Friedlender e témakör szakértője. Polgár György a május végi németországi zsidóellenes tüntetések hátteréről kérdezte.

Nathalie Friedlender

A Hamasz és Izrael között a közelmúltban lezajlott súlyos összecsapások nyomán sok országban, így Németországban is rekordmagasságúra nőtt az antiszemita megnyilvánulások száma. Miért?

Valóban így történt, de már 2014-ben, a legutóbbi gázai háború idején is voltak hasonló zsidóellenes megmozdulások. Már akkor is eléggé erőszakos volt a hangulat. Az azóta eltelt időben túl kevés történt és úgy gondolom, nem tanultak az akkori eseményekből. Elmulasztották kihasználni a lehetőséget, hogy nyíltan feldolgozzák a történteket. Ezért alakulhatott ki a mostani helyzet.

Ráadásul egymásra találtak a tüntetéseken olyanok, akiket Izrael gyűlölete hajtott, annak ellenére, hogy a világ különböző sarkaiból származtak. Izrael-ellenességük alapján egyazon szellemi közösséghez tartozónak érezték magukat. Nagyrészt muszlim származásúak voltak, akik szolidárisak a palesztin testvéreikkel, ahogyan ők mondják. De már 2014-ben is hozzájuk csapódtak jobboldali szélsőségesek és baloldali beállítottságú BDS-támogatók[1] is. Ez akkor új mozzanat volt. Ezzel azóta sem foglalkoztak.

Hosszú ideig sokan azt állították hogy a németországi antiszemitizmus elsősorban a jobb- és baloldali szélsőségeseknél figyelhető meg, és kevésbé keresendő a muszlim kultúrkörben. Ekkorát tévedtek volna?

Nem hiszem, hogy tévedtek. Úgy gondolom, hogy az antiszemitizmus az egész társadalomban jelen van. Jobboldalt, baloldalt, középen és a muszlim származásúak között is. Tény, hogy sokan élnek Németországban olyan bevándorlási hátterű emberek, akik hazájában Izrael gyűlölete az állami politika alapvető alkotóeleme és ez mélyen bennük van.

A zsidóellenes megnyilvánulások ijesztő mértékben erőszakossá váltak. Embereket támadtak meg, izraeli zászlókat égettek, nemrég egy zsinagógát is fel akartak gyújtani.

Ez a mértékű agresszivitás valóban új jelenség.

Lehet, hogy a politika és a társadalom túl sokáig nem vett erről tudomást?

Nagyon kevés történt az oktatás és felvilágosítás terén. Ugyan szerveztek egyet és mást, de ezek nagyon felületes akciók voltak. Például zsidó-muszlim összejöveteleket, ahol együtt ették a humuszt és falafelt. Bármilyen nehéz téma, fontos lenne a közel-keleti konfliktusról beszélni. Meg kellene tanulni megérteni, hogy igenis lehetnek az embereknek eltérő nézeteik – ez teljesen rendben van – és hogy ilyen nagyon is bonyolult viszályt nem szabad lecsupaszítani jóra és rosszra, Izrael-barát és Palesztin-barát csoportok ellentétére.

Hogyan kellene kezelni?

Bátran bele kellene menni a részletekbe és ugyanúgy kellene a közel-keleti helyzetről beszélni, mint bármilyen más politikai témáról. Alakuljon ki vita, hallgassa meg mindenki a másik oldalt. Tényekről kellene szólni, nem pedig propagandával átitatott feltételezésekről.

Vannak olyanok is, akik teljes mértékben elutasítják, antiszemitának tartják az izraeli kormány kritikáját. Vezethet ez is feszültséghez, és ha igen, mi lenne a megoldás?

A szolidaritás általában helyes, de egyfajta vak együttérzés anélkül, hogy foglalkoznánk a részletekkel, nem helyénvaló. Ez ugyanis az említett jó-rossz szemlélethez vezet, és nem pedig egy fenntartható megoldáshoz. A sebek nem fognak maguktól begyógyulni. A párbeszéd a helyes út mindkét irányból.

Egyesek az állítják, az antiszemitizmust mintegy „importálták” a szíriai, afgán és egyéb menekültek révén, főleg a 2015-ös menekülthullámmal. Valóban így van?

Egyáltalán nincs így. Mint említettem, már kb. hét évvel ezelőtt is voltak hasonló események, mint idén. Itt Németországban évszázadok óta létezik zsidóellenesség, az egész világon megfigyelhető az antiszemitizmus, vagy antijudaizmus, méghozzá a legkülönbözőbb megjelenési formákban, a legváltozatosabb szimbólumokkal. Az ilyen nyilatkozat a téma leegyszerűsítése azok által, akik nem bevándorlók és akik kijelenthetik: „Azok hozták ide a problémát! Nekünk ehhez semmi közünk.” Márpedig ez nem így van. Persze nem szabad elfelejteni – ahogy már említettem – sokan olyan országból érkeztek, ahol Izrael gyűlölete az állami politika része. Előfordulhat az is, ha valaki nem kel ki Izrael ellen a közösségén belül, kellemetlen helyzetbe kerülne és ezért inkább velük tart.

Egy állam vagy kormány kritikája egy demokráciában megengedett, ameddig az nem ölt alkotmányellenes alakot. Hol húzódik meg a határ az Izrael-kritika és antiszemitizmus között?

Először is, nem tartom szerencsésnek az „Izrael-kritika” kifejezést. Ez már eleve arra utal, hogy egy bizonyos országra megalapozatlan rosszindulatú figyelem irányul. Hiszen nem létezik például „Franciaország-kritika” vagy mondjuk „Amerika-kritika” sem. A Macron-kormány, illetve Trump döntésének a bírálata az, ami létezik.

Az úgynevezett 3D próbával lehet az Izraelre vonatkoztatott antiszemitizmust felismerni, ami a démonizálásból, a kettős (dupla) mércéből és a delegitimizációból áll[2]. Démonizálás, amikor Izraelt a náci Németországhoz, vagy Gázát Auschwitzhoz hasonlítják. Ez egyébként nem újkeletű. Már a középkorban is alkalmazták, például amikor a zsidókat Jézus meggyilkolásával vádolták. A kettős mérce nagyon gyakori. Ekkor Izraelt olyan dolgok miatt ítélik el, amiért más államokat hasonló helyzetben nem, vagy alig.  Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa Izraelt rendszeresen megbélyegzi, miközben más témában, mint például a szíriai háború kapcsán csak a legritkább esetben szólal fel. A harmadik „D” a delegitimizácó, amikor Izrael állam létezésének a jogát utasítják el, vagy valamilyen gyarmati projekttel hasonlítják össze.

Mit tegyen a politika a muszlim antiszemitizmus megfékezésére? Valóban megoldás a szigorúbb büntetés vagy a gyorsított eljárásban történő kitoloncolás, illetve az állampolgársági kérelem elutasítása, ahogyan ezt mostanában néhány politikus is felvetette?

Büntetőjogi eljárásnak egy jogállamban mindenképpen van helye. Jóllehet, sokkal transzparensebbé kellene tenni. Régen, ha valahova felmázoltak egy horogkeresztet, automatikusan jobboldali elemek cselekedetének tekintették, holott sokszor mások voltak a tettesek. De a büntetés nem hosszútávú megoldás. A kiutasításról ugyan el lehet gondolkodni nagyon extrém esetben, de szegénységi bizonyítvány, ha ehhez kell folyamodni. Az oktatás és felvilágosítás szintjén kellene sokkal többet tenni, mégpedig mélyrehatóan és nem csak a felületen.

Hogyan reagáljon a társadalom, és mit tesz az Anne Frank Politikai Képzőközpont?

Az érintettek szemszögéből fontos lenne, ha a nem zsidó emberek, például a szomszédok, kollégák, ismerősök észrevennék, mi zajlik. Odalépnének a zsidó társaikhoz és jelét adnák annak, hogy átérzik a szorongatott helyzetüket.  Megkérdeznék, mennyire zavarja őket, félnek-e? Tehetnek-e valamit értük? Ilyesmi csak a legritkább esetben fordul elő.

Az intézetünk is igyekszik felhívni erre a figyelmet. De főként workshopokat, továbbképzéseket és különböző rendezvényeket szervezünk az Izraellel kapcsolatos antiszemitizmus témájában. Tagja vagyunk a Kompas nevű szakértői hálózatnak, melyben öt szervezet működik együtt az antiszemitizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos oktatási feladatokban és tanácsadásban. Támogatást biztosítunk olyan civil szervezeteknek is, akik intenzív Izrael-ellenes vagy a BDS mozgalmat támogató megnyilvánulásokkal állnak szemben és nem tudják, hogyan kezeljék ezeket.

Jegyzetek

[1] A BDS (Boycott, Divestment, Sanctions) mozgalom egy palesztin vezetésű kezdeményezés, amelynek célja Izrael gazdasági elszigetelése bojkottok, tőkekivonás és gazdasági szankciók révén.

[2] A 3D próba kifejezést Nathan Sharansky izraeli politikus használta először.

támogatás
Pop up banner

Címkék:erőszak, Gáza, Izrael-ellenesség, Németország, Tüntetések

[popup][/popup]