„Az itt élők mindig túl tudtak lépni a nehézségeken”

Izraeli magyar újságíró kollégákhoz fordultunk kérdéseinkkel, hogy élik meg a háború vészterhes napjait, mik a tapasztalataik, milyen perspektívákat látnak az ország előtt? Nagy Gabriella, az Újkelet.live online izraeli-zsidó hírportál szerkesztője válaszol az alábbiakban.

Hogy élitek meg ezeket küzdelmes heteket Izraelben?

Az elsők között, amit megtanultam eddigi ittlétem – a nagy öregek szerint nem túl hosszú –ideje alatt, hogy a számtalan mi újság, és mi a helyzet, azaz hogy vagy? kérdésmódozatokra, a legmegfelelőbb válasz a hála I-nek. Jobb időkben, és persze, akit tényleg érdekel, még rá is kérdezhet, akkor most jól vagy rosszul? Izraelben mindkét esetben így lehet a legjobban kifejezni a bennünk kavargó, a jó és a borzasztó különböző fokozatai között kavargó érzéseket. Hihetetlennek tűnik, de az élet már harmadik hete szédítő sebességgel megy tovább, és bármilyen szörnyű érzés is, de se nem jól, se nem rosszul, hanem egyszerűen létezni kell.

Mit tapasztalsz a környezetedben, hogyan reagálnak az izraeliek a megpróbáltatásokra?

Megpróbáltatásokban és nehézségekben az izraelieknek eddig, és mindig is bőven volt tapasztalata, és ehhez hozzáadódott, hogy csak a legszörnyűbb pusztítást említsem, a soá traumája. A készenléti állapot, a háborúk, kisebb nagyobb incidensek, a hétköznapi terrortámadások az átlag izraeli életéhez, sajnos, eddig is hozzátartoztak. Mindezek ellenére, az élet tisztelete, az élni akarás olyan erőt adott és ad jelenleg is, hogy a fájdalmas veszteségek terhének súlya alatt, az itt élők mindig túl tudtak lépni a nehézségeken.

A korábban említett, sok háborút és küzdelmet megért nagy öregek olyan méltóságteljes magabiztossággal, és szigorral utasítanak rendre, mondván, ami történt október hetedikén, arra nincsenek szavak, és nem lesz könnyű, de Izrael túl fogja élni. Ezt is.

És ahhoz, hogy mit kell túlélni az izraelieknek, röviden csak az alábbiakat tenném hozzá. A világ minden tájáról számos harcedzett újságíró érkezett és érkezik folyamatosan az országba. Megjegyzendő, hogy a hatóságok a nemzetközi média számára olyan vágatlan anyagokat bocsátottak rendelkezésre, amit a helyi sajtó egyáltalán nem láthatott. Az egyik francia újságíró, aki saját szavaival élve, látott már egy s mást karrierje során, csak annyit tudott hozzátenni a látottakhoz: too much…

Hová költöztetik a háborús övezetből kitelepített embereket?

A háború kitörése után a kitelepítés első hulláma a gázai övezettel közvetlen közeli kisebb közösségekkel kezdődött, de rövid időn belül Szderot városa is sorra került. A déli közösségek lakói többnyire a relatív közeli eiláti szállodákban kaptak szállást.

Időközben az északi fronton, közvetlenül a libanoni határ melletti közösségeket is vörös zónának nyilvánították, így aztán a napokban elkezdődött, többek között Kirját Smona lakosainak tel avivi szállodákba történő evakuálása.

A hivatalos verzió szerint három hétig nem lesz változás az északi fronton, de ez sem végleges.

Akinek nem volt benne része (ne is legyen), nehezen tudja elképzelni, hogy milyen érzés lehet egyik napról a másikra azt az utasítást kapni a helyi Polgárvédelmi Parancsnokságtól, hogy rövid időn belül el kell hagyniuk otthonukat. Izraelben egy átlag nukleáris család jó esetben 5-7 főt jelent, beleértve a három kisgyereket, és természetesen a kutyát meg a cicát is hozni kell. Nem kifejezetten nyaralásról van szó, érkezéskor elhangzó legfontosabb szavak: védett szoba, lövedék és kasrut.

Az érintett szállodák szezonvégi SZOT üdülők benyomását keltik, a kis szobákba zsúfolt családok nem sokáig bírják a tétlen bezártságot. A helyi önkormányzatok próbálnak a gyerekeknek házhoz jövő foglalkozást nyújtani, emellett a kellemes idő, és a tengerpart nyújt némi vigaszt a várakozás üres óráiban, hacsak nem szakítja meg közben egy rakétariadó.

Minőségileg más helyzetet eredményez ez a háború, mint a korábbi konfliktushelyzetek?

A zsidó háború filozófiáján Flaviustól Grossmanig, felnőttek számára mondhatni nincs új a nap alatt. Minden korábbi tapasztalástól függetlenül, a Szimchát Tóra-i váratlan támadás olyan mértékű sokkot okozott, amely feldolgozására nem évek, hanem generációkon átívelő évtizedek sem lennének elegendőek. A több mint 1400, válogatás nélkül, brutálisan lemészárolt áldozat, köztük nők, gyerekek, idősek, és a kétszáz feletti Gázába elhurcolt túsz mellett, a szörnyű támadást követően egy kétfrontos háború satujában, és a kezeletlen trauma idővel súlyosbodó hatása alatt próbál létezni az ország, és mindehhez napról napra adódnak hozzá az újabb veszteségek. A fronton elesett katonák nevei, amelyet a hadsereg protokollja szerint órákon belül közlésre engedélyeznek.

Emellett, a háborús üzemmód, és a hétköznapi élet között ingadozó izraeliek számára a napok óta halogatott szárazföldi invázió, és ennek következtében az északi front lehetséges eszkalációja újabb pszichológiai nyomás jelent. A hadsereg és a védelmi tisztviselők szerint a háború akár hónapokig is eltarthat még, ami gazdaságilag is nehéz helyzetet jelent.

Az sem titok, hogy sokan nem bírták a megváltozott körülményeket, és az ország végleges, vagy majd a háború után visszajövök elhagyása mellett döntöttek.

A kettős állampolgároknak a nagykövetségek menekítő járatokon biztosították a visszautat, sok új olét a család úgymond hazahívott, mondván, itt maradni nem biztonságos. A sors iróniája, hogy akik a háborús helyzet miatt érkeztek Izraelbe Oroszországból, most a visszautat választották.

Mit szóltok a világvisszhangokhoz, beleértve vezető hatalmak politikusai szolidaritásának jeleit, és a pro-palesztin utcai tüntetéseket, melyek Izrael-ellenességbe, helyenként antiszemitizmusba csapnak át.

Az izraeliek számára Joe Biden amerikai elnök határozott kiállása, és azonnali gyászlátogatása Izraelbe kétségkívül nagyon sokat jelentett, ahogyan Olaf Scholz német kancellár, Rishi Sunak brit miniszterelnök, illetve Emmanuel Macron francia elnök is személyesen hangsúlyozta támogatását, sőt a korábban sokat kötekedő Európai Unió is határozott lépéseket tett. Izrael céljai elérése, azaz a Hamász teljes mértékű felszámolása érdekében fontos a nemzetközi támogató háttér, a zsidó állam önvédelemhez való jogának elismerése.

És a többiek. Nem mondanám, hogy nagy meglepetést okoztak a pro-palesztin utcai tüntetések. Az sem, hogy sajnos a történtek velejárója az Izrael-ellenesség, és az antiszemitizmus felerősödése, ami annak is köszönhető, hogy az arab államok – beleértve a kapcsolatukat Izraellel normalizáló Ábrahám országokat, jó esetben egy rövid közlemény erejéig, ha elítélték a Hamász mészárlását. Izrael nagy barátjának tartott Putyin elnök, vagy a napokkal ezelőtt még nagy reményekkel közeledő szaúdi vezetés hűvös távolságtartása, nem beszélve Irán fenyegetőző, agresszív magatartásáról csak olaj a tűzre. Az orosz–ukrán háború, és a körülötte kialakult megosztott hatalmi viszonyok rányomja bélyegét az Izrael körül kialakult feszült helyzetre is, és egy óvatlan pillanatban akár az egész régiót magával ránthatja, ami tovább fokozhatja az Izrael-ellenességet és az antiszemitizmust.

Mik a kilátások Izrael számára a háború után? Változik-e, változhat-e érdemben a helyzet?

Az idei tragikus Szimchát Tóra után, ahogyan a Tóra olvasását is újrakezdték, ugyanúgy a háború, és remélhetőleg a Hamász teljes mértékű likvidálását követően, Izrael előtt egy új, és jobb élet lehetősége nyílhat meg. Számtalan, eddig megválaszolatlan kérdés mellett, a trauma feldolgozása – ami a soá feldolgozhatatlanságának könyvtárnyi irodalma szerint is az egyik, várhatóan legnehezebb része – lesz az újrakezdésnek. Az ország újjáépítése, gazdasági stabilitásának megteremtése, a megosztó belpolitikai ellentétek rendezése is komoly kihívást fog jelenteni.