Az iráni média vérdíja Salman Rushdie fejére

Írta: jég - Rovat: Politika

A Khomeini ajatollah által 1989-ben meghirdetett halálos ítélet évfordulóján az író fejére kitűzött vérdíjat további 600 ezer dollárral növelték.

 

Rushdie

Ezt adta hírül az iráni Fars hírügynökség. Hogy még szebb legyen a történet, maga a Fars ebből 30 ezer dollárt (egy millió riált) ajánlott meg. A pénzt ugyanis – a a sajtó- és szólásszabadság nagyobb dicsőségére – az iráni média dobta össze: 44 újság, rádió- és tévéállomás adakozott a vérdíj javára.

Khomeini, az iráni iszlám forradalom vezetője 1989-ben a Sátáni versek című művéért mondta ki a halálos fatvát a pakisztáni származású, Angliában élő író fejére, mivel a művet vallásgyalázónak találta. Az íróval együtt Khomeini halára ítélte mindazokat, akiknek „közük van a könyv megjelenéséhez”.

Hitoshi_Igarashi

Hitoshi_Igarashi

A mű japán fordítóját, Hitosi Igarasit a Cukuba egyetemen lévő irodája előtt szúrták agyon. Az olasz fordítót, Ettore Capriolót milanói lakása előtt szúrták le, de túlélte a merényletet. A mű norvég kiadóját szintén a lakása előtt érte a gyilkos támadás: hátulról lőtték le.

Salman Rushdie sok éven át illegalitásban élt, a brit rendőrség oltalma alatt.

1998-ban az akkori, mérsékeltnek számító elnök, Khatami ajatollah kijelentette, hogy a fatva véget ért, ám azt hivatalosan soha nem vonták vissza, az ország legfőbb vezetője, Khatami ajatollah pedig 2005-ben újra megerősítette azt.

Tavaly az Iráni Iszlám Köztársaság törölte részvételét a frankfurti könyvvásáron, miután a szervezők a vendégek között Salman Rushdie-t is meghívták. Irán a többi iszlám országot is rá akarta venni a bojkottra.

 

Az Independent cikke nyomán. 

[popup][/popup]