„Az identitás létkérdés” – A Schiller család

Három férfi, három generáció, egyetlen cég, egy vezetéknév, 39 év. A cégcsoport egyik régen bevált szlogenjét ma is fújja mindenki, hiszen Szenes Iván ültette a fülünkbe: „Schiller Opel, a szerviz szuper”. A német autógyártó szentgotthárdi beruházásával szinte egyidőben kezdte meg autóértékesítői üzleti tevékenységét a Schiller család, amely ma már nem csupán Opelekkel foglalkozik, erre utal immár a cég márkaneve is: Schiller Autó Család. Márpedig ebben a megnevezésben a legfontosabb dolog is megfogalmazódik: CSALÁD. Mert az összetartozást, a hagyományokat, a tradíciót és a munkát nagyon komolyan veszik a Váci úton.

A cégalapító, Schiller Péter egy angyalföldi ortopéd cipészmester fia, a felfelé vezető út minden grádicsán megkapaszkodott, amíg elért oda, ahol most tart. Nem véletlenül lett két évvel ezelőtt Angyalföld díszpolgára. Az általános iskola után a Bánki Donát Ipari Technikum következett, majd a Műszaki Főiskola, ahol járműgyártás-technológiai mérnök szakon diplomázott 1969-ben. Nagybátyja üzemvezetőként dolgozott egy autószerető műhelyben, ott kezdett dolgozni szerelőként. Schiller Péter édesapja nyomdokain haladva önálló akart lenni, ezért 1980-ban gumiszervizt nyitott. Ezt 1983-ben autószerelő műhely, majd 1989-ben használtautó kereskedés követte – az egyik első hazánkban. A cég 1991-ben kapta meg a jogot új Opelek értékesítésére, és három év múlva megépült az Opel autószalon a Váci út 113. alatt. Azóta már hét telephelyen forgalmazzák a következő márkákat: Škodát, Toyotát, Fiatot, Renault-t és Dacia-t és már Lexust is. 

Velem szemben a három Schiller: Péter, az alapító, immár nagypapaként, fia, Gábor, és az ő fia, Márk. A cégről és a számukra megkerülhetetlen hagyományokról beszélgetünk, de szóba kerül általában a gazdaság és a politika is. 

Amikor a cég elindult, ott volt-e a fejében, hogy ez ne csupán egy egyszerű családi vállalkozás legyen, hiszen lényegében „dinasztiát” alapított?

P.: Természetesen ott volt, hiszen ez volt a célom. Valami olyasmit akartam létrehozni, amely sok évtizeden át fennmarad.

Minden megy tehát tovább, ahogyan eddig?

M.: Bízom benne. Az alapokat nagyapa szilárdan tette le, Apa pedig olyan menedzsmentet alakított ki, amelyre lehet a jövőt építeni. „Csak annyi a dolgom”, hogy tovább görgessem az idő kerekét.

Kérem röviden foglalja össze a cég történetét.

P.: A rendszerváltás után alapítottuk a céget. A fiammal 1991-ben elmentünk egy ügyvédi irodába és létrehoztunk egy kft-t. Előtte hallottam, hogy az Opel egy magyarországi gyárat épít. A híren fellelkesülve bejelentkeztünk az Opelnél és sikerült megállapodnunk. Egy vállalkozás beindítása mindig nehézségekbe ütközik, de ez adja meg az értékét. Ha valami nem megy könnyedén, de mégis talpra tudjuk állítani, ezt az ember később értékeli. Ezután nagy lelkesedéssel kezdtük felépíteni a céget. Először egy Opel szerviz született, a Föveny utcában anno még murváról árusítottuk az autókat. Hittünk magunkban és nagyszerű segítőket találtunk magunk mellé. Ne feledkezzünk meg Szenes Iván barátomról, akinek zseniálisan sikerült megfogalmaznia azt a szlogent, amire az ügyfelek felkapták a fejüket. Ő volt, aki arra bátorított, tegyek pénzt a reklámba, mert megéri. Hallgattam rá, és azt vettük észre egy-két év múlva, hogy volumenben mi vagyunk az ország első Opel-kereskedői.

Egy cégnek, mindig van egy tömören meghatározott filozófiája. Mi a Schiller célja, merre haladnak, mi a fontos a cég számára?

P.: Mi ügyfélközpontú cég vagyunk, nagyon figyelünk az ügyfeleinkre. Hiába költünk nagyon sok pénzt reklámra, ha egy baráti társaságban valaki rosszat mond rólunk az számunkra nagy kár, ám ha jót mond az éri a legtöbbet, mert élőszó a legjobb reklám.

M.: Annyit az első kérdéshez is hozzátennék, hogy már régen nem csupán az Opelről beszélünk. Mi már egy multibrand csoport vagyunk, ezért lett az összmárka-nevünk Schiller Autó Család. A családi márkánk az 1980-as években indult a Váci út másik oldalán, ahol nagypapa egy gumisműhelyben kezdte egyéni pályafutását. Aztán lett kisszervizünk, majd használtautó kereskedés. Az mind megelőzte az Opellel való együttműködésünket. A Schiller Autó Család szlogenje ma: autók szeretettel.

Hogyan értékelik a cég helyzetét a magyar gazdaságon belül és ez a gazdasági környezet hogyan hat a cégre?

G.: Az autókereskedelem az építőipar mellett egy olyan üzletág, amely a legérzékenyebb a gazdasági változásokra. Tizenegy évvel ezelőtt, 2008-ban egyik hónapról a másikra vesztettük el piacunk 70%-át, onnét kezdtük el újra felépíteni magunkat. Nagyjából 2013-2014-től indult meg a kilábalás. Most már biztos, hogy az idei lesz az egyik rekordévünk, a tavalyival sem volt gond, de az idei határozottan csúcsév lesz. Hogy mit hoz a jövő? Csuda tudja, szívesen kölcsönöznék valakitől egy varázsgömböt.

Próbálják elemezni a várható folyamatokat, trendeket?

G.: Természetesen. A cégcsoporton belül 320 kollégával dolgozunk együtt és ez hatalmas felelősség, hiszen ezeknek az embereknek biztos jövőképet kell mutatnunk. Ehhez maximális előrelátás szükségeltetik részünkről, olyan, amely valóra váltja a saját számításainkat, miközben gondoskodnunk kell kollégáinkról és a családjaikról is.

Ma Magyarországon nem divat az adakozás, a mecenatúra, holott milliárdosaink anyagilag elég izmosak már. Mikor lett fontos a cégfilozófiában, hogy nem csupán önmagukra érdemes költeni, de nemes dolgokra is?

P.: Azt kell mondanom, hogy ez családi indíttatás. Apám cipész volt, Anyám pedig egy rendkívül jó üzletember Apám mellett, remekül kiegészítették egymást. Nem is ment rosszul az üzlet, nagyon szépen megéltünk belőle. Néha jöttek szegény emberek és Anyám mindig gondoskodott róluk. Ezt az ember soha nem felejti el, ahogyan azt sem, honnét jött. Ha jött a hanuka és a karácsony, akkor mi nem italt vagy csokoládét adtunk az ügyfeleinknek, hanem színházjegyet postáztunk számukra. Ez nagyon bevált, és évtizedeken át ez volt a hagyomány Schilleréknél. Ebben a 2008-as válság okozott törést. De azt, hogy másokkal is törődni kell, mi nem felejtettük el. Éppen a napokban került a kezembe egy fénykép, amikor a fiammal egy kórháznak adtunk át egy lélegeztető készüléket, de természetesen másra is költünk. Csupán egyetlen dolog van, amit a jótékonykodásban szem előtt tartok: azokat támogatjuk, akik önhibájukon kívül nem tudnak dolgozni.

G.: Annyit szeretnék hozzátenni, hogy jótékonykodni világi és vallási értelemben is lehet. Világi értelemben mindig megpróbáltunk olyan dolgokat támogatni, amely a gyerekekhez köthető. Persze ez kicsit vallási okokkal is összefügg, mert szeretjük erősíteni az identitást. Vagyis olyan helyeket próbálunk meg támogatni, ahol a gyerekek határozott képet kapnak arról, hogy ők honnét származnak, és mihez tudják magukat kötni, mert ez a későbbiekben hatalmas erő lesz az életükben. 

Sokan úgy tartják, hogy a Kádár-rendszer a bűnös abban, hogy a valaha meglévő és működő adakozás, mecenatúra semmivé vált. Mit gondolnak, mi az oka, hogy ma, amikor a gazdaságnak vannak jól látható és pénzügyileg erős szereplői, mégis alig akadnak, akik adnak, de inkább fogalmazzunk úgy, hogy visszaadnak.

G.: Azért nem vagyok ennyire pesszimista. Mi sem szeretünk úgy adni, hogy magunkat tesszük a központba. Mi is úgy adakozunk, hogy a háttérben maradunk és örömmel nézzük a fejleményeket.

M.: A közvetlen ismeretségünkben lévő cégeknél az a jellemző, hogy sokan adnak, de nem feltétlenül verik nagydobra. Napjaink CSR tevékenységében egyre kifinomultabbak a projektek és ezeknek fogunk mi is nekiveselkedni a közeljövőben.

Érezhető-e, fontos-e a cégben a zsidó identitás?

G.: Két részre bontanám a kérdést: munkaidő után és munkaidőben. Munkaidő után létkérdés, munkaidőben viszont mindenki a saját munkája alapján ítéltetik meg.

P.: Igen, vannak hagyományaink, mert hagyományőrző család vagyunk. Soha nem fogjuk megtagadni, honnét származunk. Igaz, nem is verjük nagydobra, de ha valaki bejön hozzánk, az irodába, láthatja, hogy mezüze van kitéve az ajtóra. Egy barátom meg is kérdezte tőlem, hogy ez miért van ott. Azt feleltem, ez a hagyomány. Aki tudja, hogy miről van szó, és tetszik neki, azt mindig szeretettel látjuk. Akinek viszont nem tetszik, az ne is jöjjön!

Ha már a „Szeret, nem szeret”-nél tartunk, mit gondolnak, van vagy nincs Magyarországon érzékelhető antiszemitizmus?

M.: Azt hiszem, attól függ, hogy az ember milyen körökben mozog. Éppen a napokban gondolkodtam azon, hogy mintha végre kezdene kissé visszaszorulni, mintha már kevésbé játszana szerepet. Talán egy kicsit elfogadóbb lett a világ, még a magyar közélet is. Mintha…

G.: Alaptétel: üzletember ne politizáljon, de a válaszomból mégsem tudom kihagyni a politikát. A mai magyar közéleti környezet nem a változás támogatásáról és a befogadásról szól. A mi identitásunkkal körön kívül vagyunk, bennünket sem ölel körbe a befogadó burok.

P.: Bocsásson meg, nekem kissé érzékenyebb a fülem. Ezek a Soros-plakátok, aztán az Index újságíróinak kipécézése szelíden fogalmazok, ha azt mondom, nem esik jól. A fiam rendkívül finoman fogalmazott: ma Magyarországon nem létezik befogadó közeg. Sőt, ellene vannak!

Ezek szerint kell bátorság ahhoz, hogy zsidó ügyeket támogassanak?

G.: Miért is kellene? Ez belülről jön.

P.: Hivatalosan még sohasem marasztaltak el bennünket ilyesmi miatt. Bízom benne, hogy fű alatt sem. Mi azt szoktuk mondani, ha az utcán átmegyünk az egyik oldalról a másikra, azt egyenes gerinccel és felemelt fejjel tesszük. Mindenkit tiszteletben tartunk, természetesen a saját kollégáinkat is. Egyébként pedig tudja, mit mondok: nem vagyok félős ember.

Terveznek-e 2020-ban valami újat, belefognak-e a valamibe?

M.: Lesz itt üzletileg némi izgalom, amit nagyon várunk már. Például elkezdjük építeni új telephelyünket a IV. kerületben a Szilas pataknál, ami egy korszakváltás lesz a cégcsoport életében. A mostani Váci úti telephelyünket is már csupán visszabéreljük, hiszen már értékesítettük a telket. Az új beruházás az ország egyik legnagyobb egybefüggő autószervize 55 állással, 8800 négyzetméteren egy 25 ezer négyzetméteres telken a Megyeri híd pesti lábánál. Az újesztendőben, ahogyan utaltam is rá, sokkal strukturáltabb szerkezetbe öntjük a CSR tevékenységünket is.