„… az esetek egész sorát hozhatnám fel antiszemita magatartásom bizonyítására…”

Írta: Vörös István Károly - Rovat: Politika, Történelem

Dr. Esztergár Lajos 1944. évi polgármesteri tevékenységének megítéléséhez

Esztergár Lajos

2020. január 28-án tartotta Pécs város közgyűlése ez évi első ülését, amelyen a napirend után Bognár Szilvia alpolgármester megemlékezett a második világháború történetének legsötétebb fejezetéről, az „irányított népirtásról”. Kérésére a képviselőknek kiosztották Hábel János Pécsi levelek 1944-ből. Dokumentumok a „zsidókérdés” pécsi megoldásáról[1] című könyvét. Az alpolgármester arra kérte az ülésen résztvevőket, hogy a könyvben ismertetett „súlyos történet” elolvasását és feldolgozását követően, néhány hónap múltán hozzanak olyan döntéseket, amelyek elősegítik a szembenézést a város múltjának a vészkorszakra tehető „sötét foltjával”, és akkori vezetőjének, Esztergár Lajos polgármesternek ehhez kapcsolódó tevékenységével.

A néhány hónap idő elegendő lehet ahhoz, hogy elemző gondolkodás, történészi, politikai és civil diskurzusok során beszélhessünk Esztergár Lajos tevékenységéről, elkerülve azokat az egyoldalú ítéleteket, amelyek egyaránt tapasztalhatók az egykori polgármestert bírálók és védelmezők megszólalásaiban is.

Pécsett Esztergár Lajos (Abrudfalva, 1894 – Budaörs, 1978) nevét viseli Uránváros főutcája, az Esztergár Lajos Család- és Gyerekjóléti Szolgálat és Központ, és a város által alapított, humanitárius tevékenységet elismerő Esztergár Lajos Díj; emléktáblája van egykori lakóházán (Bartók Béla utca 71.), a PTE Állam- és Jogtudományi Karának épületében és a városházán. A pécsi értelmiségi körökben talán létezik egyfajta „Esztergár-kultusz” (2001-ben Esztergár Lajos Konzervatív Kör alakult), személye és közéleti tevékenysége azonban kevéssé ismert a város lakói előtt.

Mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy Esztergár Lajosnak a szociálpolitika terén elért elméleti és gyakorlati eredményei bemutatását nem tekintem feladatomnak. Figyelemre méltó azonban, hogy az Esztergár nevével fémjelzett „produktív szociálpolitika”, és annak megvalósítására 1940-ben létrehozott Országos Nép- és Családvédelmi Alap tevékenységében az újabb értékelések szerint „alapvető fontosságú volt a fajvédelmi gondolat, megelőzve az ’osztályok’ vagy ’rétegek’, tehát a szegénység/gazdagság dimenzióját.”[2] A kormányzat az Országos Nép- és Családvédelmi Alap irányítását az Országos Szociális Felügyelőségre bízta, amelynek élére Esztergár Lajost állították. Fontosnak gondolom ezzel összefüggésben kiemelni, hogy 1921-ben, Horthy Miklós nemzeti hadseregének Pécsre történt bevonulása előtti napon a városba érkező fiatal rendőrtiszt, Esztergár Lajos a következő hónapokban részt vett a szélsőjobboldali Etelközi Szövetség helyi megalapításában, megszervezte Pécsett az Egyesült Keresztény Nemzeti Ligát, aktív tagja volt az Ébredő Magyarok Egyesületének és a Magyar Tudományos Fajvédő Egyesületnek is.[3]  Ugyanakkor a város népjóléti feladatokért felelős tanácsnokaként, alpolgármesterként – a Pécsi Zsidó Hitközség irattára dokumentumai szerint – kapcsolata a Pécsi Izraelita Hitközséggel, annak jótékonysági szervezetivel korrekt, a jogszabályokhoz precízen igazodó volt.[4]

A pécsi zsidók vészkorszakbeli történetét először Schweitzer József írta le hitközségi monográfiájában, 1964-ben.[5] Hosszú idő múltán a holokauszt pécsi eseményeit és Esztergár Lajos polgármesteri gyakorlatát történészi alapossággal és elfogulatlansággal Molnár Judit vizsgálta és ismertette.[6] Időközben számos visszaemlékezés látott napvilágot a pécsi eseményekről.[7] A továbbiakban Esztergár Lajos 1944-es városvezetői tevékenységét a pécsi zsidók és zsidónak tekintett lakosok zárt helyre való elkülönítésének megszervezésére, a gettó működésére vonatkozóan igyekszem ismertetni.

A 18. század elejétől Magyarországon élő, az első világháború időszakáig egyre növekvő lélekszámú zsidó lakosságot az 1867. évi ún. emancipációs törvény egyénileg egyenrangú állampolgárrá emelte, az 1895-ben elfogadott ún. recepciós törvény pedig államilag támogatottként ismerte el az – 1868 után szervezetileg több részre szakadt – izraelita felekezetet. A zsidók kirekesztése a dualizmus „aranykornak” tekintett időszakát követően, az állami politika szintjén az 1920. évi „numerus clausus” törvénnyel kezdődött, és az 1930-as évek végétől elfogadott ún. „zsidótörvények” egyre súlyosabb jogfosztó rendelkezéseit követően, az ország német megszállása után, a Sztójay Döme által vezetett, kollaboráns magyar kormány idején érte el mélypontját. A nyilas uralom vérgőzös tobzódása a vidéki zsidóság megsemmisítése után, egyre fogyó területen történt, a március – július hónapokban véghezvitt pusztító kormányzati „munkánál” jóval kevesebb áldozatot követelve.[8] A magyar társadalom az 1920-as évektől megszokta és tudomásul vette, ritkábban helyeselte, hogy a zsidók ellen védekezni kell, hiszen „kártékonyak”: jogkorlátozásuk, jogfosztásuk, kirablásuk és elkülönítésük, majd egy másik állam számára való kiszolgáltatásuk megengedett, sőt, üdvözlendő politika.

Az addig is megalázott, az állampolgári közösségből kirekesztett, elszegényített és üldözött (Kárpátalja, Délvidék) magyarországi zsidók 1944. március 19-ét, az ország német megszállását követően közvetlen életveszélybe kerültek. A március 22-én megalakult a Horthy Miklós államfő által kinevezett Sztójay-kormány, amely zsidókkal kapcsolatos intézkedésekben szabad kezet kapott a kormányzótól. A zsidók (és a jogszabályok szerint zsidónak tekintett lakosok) megjelölésével, összeírásukkal, utazásuk korlátozásával és vagyonuktól való megfosztásukkal előkészítették elkülönítésüket, majd az országból való elhurcolásukat.

A zsidók elkülönítéséről szóló hírhedt 6163/1944. B.M. res. számú bizalmas rendelet, amely szerint a kormány  „az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól” április 4-én készült, de április 7-ére keltezték. A tisztogatást területenként rendelték el, ennek során a zsidókat, nemre és korra tekintet nélkül, kijelölt gyűjtőtáborokba, majd gettókba tervezték szállítani. A végrehajtás módját szóbeli utasításokkal, telefonon és helyi értekezleteken pontosították. Április végén a közigazgatási vezetők, alispánok és polgármesterek is – köztük Pécs polgármestere, Esztergár Lajos – megkapták a rendelet hivatalos szövegét.[9]

Esztergár Lajos a német megszállást követően úgy döntött, hogy végrehajtja a kollaboráns magyar kormány rendelkezéseit; nem mondott le tisztéről, ahogy azt megtette Pálfy József Szeged polgármestere, és nem állt ellen a szélsőséges intézkedéseknek, ahogy ezt például dr. Krátky István, Nagykanizsa polgármestere vagy Beretz Pál, Hódmezővásárhely polgármester-helyettese tette. A pécsi polgármester és a zsidó ügyek intézésére általa kinevezett Várnagy Elemér tanácsnok a polgármesteri iroda köztisztviselői közreműködésével végrehajtották a zsidótárgyú rendeleteket, sőt, a „keresztény érdekeket” figyelembe véve, kezdeményező lépéseket is tettek.

A zsidók kényszerlakhelyre költözését elrendelő 1610/1944. M.E. sz. ún. „gettórendelet” 1944. április 28-án jelent meg, a Dunántúl ugyanaznap adott hírt róla, ismertetve tartalmát is.[10] A csendőrség a vidéki zsidó lakosság összeszedésében és zárt területekre kísérésében kapott szerepet, a gettók létrehozása és ellenőrzése a városokban illetékes rendőrségre[11] és a köztisztviselői karra várt. Baranyában két városban alakítottak ki gettót a határterületi zsidóság elszállítása után[12] megmaradtak koncentrálására. Pécs thj. város és a Pécsi járás zsidó lakói Pécsett, Mohács megyei város, a Hegyháti, a Pécsváradi, a Mohácsi járás, és a Szentlőrinci járás maradék zsidó lakói Mohácson lettek zárt területek foglyai. A helyi köztisztviselői kar a tőle megszokott pontossággal elvégezte feladatát.

Esztergár Lajos rendeletéről a gettó területének kijelöléséről a Dunántúl 1944. május 6-án adott hírt.[13] Az 1610/1944. M.E. sz. rendelet lehetővé, nem kötelezővé tette a zsidók gettóba költöztetését, ennek eldöntését a helyi közigazgatás vezetőjére bízta.[14] Ebben az értelemben nyilatkozott Dr. Puskás István, a belügyminisztérium lakásosztályának tisztviselője is – aki részt vett a rendelet kidolgozásában – Várnagy Elemér előtt, amikor a tanácsnok április 30-án a polgármester kiküldöttjeként, tájékozódás céljából a minisztériumban járt: „Puskás István kijelentette, hogy az elkülönítés elrendelése nem imperatív jellegű, hanem a polgármesterre bízza a rendelkezés végrehajtását, ahhoz mérten, hogy a városban milyen nagy a lakásínség.” E tekintetben nézeteltérés támadt közöttük, ezért Endre Lászlóhoz fordultak eligazításért. Az államtitkárt nem érték el, Argalás Lajos osztálytanácsos közvetítette Endre álláspontját. „Az osztálytanácsos kijelentette, hogy az államtitkár úr a zsidók elkülönítésének megoldását sürgető feladatnak tekinti.” Puskás ezután ígéretet tett Várnagynak, hogy tisztázza a kérdést Endrével, a tanácsnok hívja fel őt néhány nap múlva.[15] Esztergár Lajos a zsidók zárt területen történő elkülönítése mellett döntött. Nem lényegtelen ugyanakkor, hogy a polgármesternek a gettó, majd a Lakits-laktanyában létesített gyűjtőtábor működésére közvetlen hatása nem volt. A vezetése alatt álló polgármesteri hivatal – mindenekelőtt Várnagy Elemér, és esetenként ő maga – azonban hozott a zárt területen élők életét hol előnyösen, hol hátrányosan befolyásoló intézkedéseket.

A zárt terület kijelölésére több tervezet született, ezek közül hármat tárgyalt a hivatal. A feloszlatott Pécsi Izraelita Hitközség helyett a pécsi zsidók ügyeinek intézésére és a hatóságokkal való kapcsolattartás céljából létrehozott Zsidó Tanács javaslata a Munkácsy Mihály és Perczel Miklós utcák Fürdő utcától a [Felső]Malom utcáig terjedő szakaszait jelölte meg helyszínül, figyelemmel arra, a polgármesteri hivatal által hangoztatott szempontra, hogy „minél kevesebb keresztény családot kelljen lakásából kimozdítani”.[16] A Tanács feltehetően komolyan vette, hogy csupán a lakáskérdés megoldásáról van szó.[17] Május 5-én, a Zsidó Tanács vezetői számára is váratlanul, újabb szempontok szerint történt a zárt terület kijelölése: „a kormányintézkedéseken kívül figyelembe jött az a körülmény is, hogy a gettó céljára kijelölt terepet le lehet zárni, a város szélén van, azon kívül a vasúthoz és a repülőtérhez való közelségét is figyelembe vették”.[18] A döntés meglehetős rémületet váltott ki a pécsi zsidók körében, hiszen az így kijelölt területen nagyobb volt a bombaveszély, és a vasút közelsége lehetővé tette a zsidók feltűnés nélküli, akár éjszakai elszállítását. Talán Pécs vezetői is hittek abban, hogy a szövetségesek nem bombázzák a zsidók lakóhelyeit. A vasút közelsége miatt fokozott bombaveszélynek mindenesetre tudatában voltak, mert a következő hetekben többször felhívták a környéken lakók figyelmét az elköltözés lehetőségére. Május 13-án polgármesteri rendelkezés jelent meg arról, hogy ahol ellenséges légitámadások várhatók, célszerű a lakosságot ritkítani, így a vasútállomás környékét is, kivéve az elkülönített területet.[19]

A gettó határai a polgármesteri rendelet szerint „a báró Bánffy Dezső utcának az Ispitaalja utcától a Vas Gereben utcáig terjedő északi szakasza, a Kassa utcának az Ispitaalja utcától a Vas Gereben utcáig terjedő déli szakasza, az Ispitaalja utcának a báró Bánffy Dezső és a Kassa utca közötti nyugati szakasza és a Vas Gereben utcának a Kassa utca és a báró Bánffy Dezső utca között lévő keleti szakasza. A zárt területbe tartoznak még a fenti utcaszakaszokon kívül a Tompa Mihály utca, Szilágyi Dezső utca és a Hettyey Sámuel utcának a Kassa és a báró Bánffy Dezső utca között lévő szakasza.” A polgármester ezen a területen ötven családi házat, valamint a kilencvenlakásos MÁV-bérházat vette igénybe a zsidók számára. A hivatal 600 keresztény lakos (272 család) helyére 3400 zsidó lakos elhelyezésével számolt.[20] A sárga csillag viselésére kötelezett pécsi lakosok átköltözése a számukra kijelölt kényszerlakhelyre május 8-án kezdődött, és a határidő többszöri módosítását követően, május 20-án, szombaton este fejeződött be. A gettóőrség helyettes parancsnoka, Máthé Ferenc rendőr őrnagy szerint „a gettóban elviselhetetlen zsúfoltság volt, még a szuterénokban és a folyosókon is emberek szállásai voltak”. Erre való tekintettel a Zsidó Tanács kérte a Vas Gereben utca nyugati házsorának a gettó területéhez való csatolását, ehhez azonban a hatóság nem járult hozzá.[21] Nehéz elgondolni, hogy a város vezetői – a magyar közigazgatás tisztviselőihez és közvéleményéhez hasonlóan – ne arra számítottak volna, hogy gettóba kényszerített honfitársaik csak rövid ideig lesznek ebben a helyzetben, s az ország tőlük való „megtisztítását” követően nem térnek vissza.

A zsidók számára kijelölt kényszerlakhelyet, Borbola Jenő pécsi rendőrkapitány-helyettesnek Esztergár Lajoshoz intézett kérésére, a zsidók összezárását követő napokban körülkerítették. Az oszlopokra font vesszőkerítést először a gettó foglyaival készíttették, azután, a férfiak jelentős részének munkaszolgálatra való behívását követően, a 104/301. kisegítő munkásszázadot vezényelték ki befejezéséhez. A kerítés elkészítéséhez a faanyagot polgármesteri utasításra a város erdőhivatala kitermeltette és leszállította.[22]

A polgármesteri hivatalnak ezekben a hetekben a gettó területéről kiköltözött keresztény lakosok problémái, a lezárt üzletek és üzemek leltározása, és az ingatlanigénylések okozták a legtöbb munkát. A hivatal szerint „azoknak a zsidó lakásoknak a tatarozása, amelyekbe a gettóból kitelepített keresztények helyeztettek el, múlhatatlanul szükségessé vált”[23] és „a felmerülő költségek természetesen a volt zsidó lakókat terhelik”.[24] Ezért kötelezte a Zsidó Tanácsot a fenti költségek megtérítése céljából 50.000 pengő átutalására, ami meg is történt, de miután kevésnek bizonyult, a hivatal megelőlegezte a számlák rendezését.[25] A gettó területén lévő, átengedni kényszerült házak és lakások tulajdonosainak kérését, hogy az épületek „túlterhelésére és fokozott rongálására” tekintettel a zsidók részére magasabb lakbért állapítson meg a hivatal, és a magasabb lakbér ne képezze a házadó alapját, Esztergár hatáskör hiányában, támogatóan terjesztette fel a belügyminisztériumba.[26]  A kérelemnek azt a részét azonban, hogy a zsidók a lakbéren túl „a házhoz tartozó kert megmunkálási költségét, továbbá az elvetett mag értékét, valamint a várható vetemény és gyümölcs forgalmi értékét” is kifizessék saját hatáskörében teljesíthetőnek tartotta.[27]

További gondot okozott, hogy a zsidó kereskedők, mivel gettóba kényszerültek, üzletük, vagyonuk pedig zár alá került, a kereskedelmi alkalmazottak fizetését nem tudták folyósítani. Esztergár a kereskedelmi és közlekedési miniszter sürgős intézkedését kérte az ügyben. A minisztériumból telefonon érkezett a válasz: a gettóban elkülönített zsidóktól elismervényt kell kérni, s a zárolt számlákról kifizethető a havi járandóság. Egyúttal Koller miniszteri titkár felhívta az iránymutatást fogadó Várnagy tanácsnok figyelmét, hogy „a zsidóknál szorgalmazni kell azt, mondjanak fel keresztény alkalmazottaiknak”, a zárolt számlákon lévő, s immár az állam tulajdonának tekintett pénzmennyiség további csökkenése megakadályozása érdekében.[28]

1944. május 15-én kelt levelében Esztergár Lajos polgármester kérelemmel fordult Jaross Andor belügyminiszterhez „a zsidók vagyonából a városok közérdekű céljaira szerzés lehetővé tétele” tárgyában. Az egyetlen lendületes mondatból álló levél jól mutatja a Horthy-korszak hol háttérbe húzódó, hol brutálisan előtérbe kerülő diszkriminatív és újraelosztó szociálpolitikai szellemiségét, amely a „keresztény társadalom” szociális problémáit a társadalom egy csoportja, a zsidók kisemmizésével próbálta megoldani: „A városok fejlesztése érdekében kérem a küszöbön álló rendeleti szabályozás során annak lehetővé tételét, hogy a zsidóknak az 1600/1944. M.E. sz. rendelet alapján bejelentett és zár alá vett vagyonából a városok közintézmények létesítésére és városfejlesztés vagy egyéb fontos közérdekű célok megvalósítására a szükséges ingatlanokat megszerezhessék és ezeket nyomban megkapják, továbbá hogy a zsidók tulajdonában lévő értékpapírokból, részvényekből a helyi közgazdasági élet biztosítása és a városok gazdálkodásának nyilvánvaló érdekében egyes helyi ipari és kereskedelmi vállalatok értékpapírjait, részvényeit megszerezhessék.”[29]

A laktanya épületét azóta lebontották, az emléktábla a Pécsi Hitközség tulajdonában van

Végül Esztergár Lajos egy, a „keresztény érdekek” szolgálatában megvalósítani tervezett ötletét említem. „Pécsett első sorban a zsidók ingóságait használják fel a kibombázottak felszerelésére” – adta hírül július 30-án a Dunántúl, hetekkel a gettó kiürítése, lakóinak Auschwitzba hurcolása után. A frappáns tervről a polgármester sajátjaként nyilatkozott: „… kímélni akarom Pécs polgárságát” – mondta. A város különböző helyein, erre kijelölt családoknál mintegy 2000 szekrényt tervezett elhelyezni, amelyekben „annyi fertőtlenített ágynemű, felsőruházat és edény” lesz (leltár mellett) a zsidók hátrahagyott ingóságaiból, amennyi egy családnak elegendő. A letétre kijelölt családok kötelessége megőrizni a szekrényeket, vigyázni tartalmukra, és kiadni a hatósági igazolással jelentkező bombakárosultaknak. Járulékos haszonként Esztergár megemlítette, hogy így nem egy helyen áll majd a sok-sok értékes zsidó holmi, tehát kevésbé lesz kitéve bombatámadásoknak.[30] A polgármester július 28-án határozatot hozott a belügyminiszter hat nappal korábban kiadott 600/1944. B.M. sz. rendeletére hivatkozva „a légitámadások következtében ellátatlanul maradó lakosság segélyezéséről”, amelyben a zsidók által hátrahagyott ingóságok felhasználásáról döntött, felkérve a pécsi Pénzügyigazgatóságot azok rendelkezésre bocsájtására, a város céljaira. Az említett belügyminiszteri rendelet azonban nem tette lehetővé ruha- és fehérneműek kiszolgáltatását a zsidó vagyonból, így a polgármester ezután már csak „futott a pénze után”: megpróbálta kieszközölni az elzárt területről a MÁV-bérházba összegyűjtött hagyott holmik rendezésével megbízott tisztviselők és napszámosok mintegy 20.000 Pengős bérköltségének kifizetését a Pénzügyigazgatóságtól.[31]

Mártírhalált halt zsidó gyermekek emlékműve Gellér B. István – Rigó-István1999

A gettó megszüntetéséről és a pécsi-baranyai zsidók Pécsett történő bevagonírozásáról a június 22-én Siófokon megtartott értekezlet döntött, Baky László és Endre László belügyminiszteri államtitkárok irányításával, német SS-tisztek részvételével. Ezen az értekezleten hivatalából következően Esztergár Lajos polgármester részt vett, így első kézből értesült – ha addig nem tudta volna – a zsidók tervezett sorsáról.[32] Július első napjaiban Pécsett is megalakult az ún. „hármas bizottság”, a közigazgatás, a rendőrség és a csendőrség helyi vezetőinek részvételével, azzal a céllal, hogy eldöntsék, a jogszabályok szerint esetleg mentesítésre jogosult egyes személyeknek táborba kell-e vonulnia vagy nem. Esztergár tagja volt a bizottságnak, de – az első ülést követően – mindig mást (Dr. Jobbágy Valér főügyészt) küldött maga helyett a megbeszélésekre.[33] Azon mindenesetre eltöprenghetett, ha igazak a hírek, hogy a zsidókat munkavégzésre szállítják a német birodalom területére, akkor miért viszik el az elmebetegeket, a kisgyermekeket, az öregeket és – nem egyszer kórházi ágyukból kiparancsolva – a magatehetetlen betegeket is.

A pécsi gettót 1944. június 28-29-én felszámolták, lakóit a Lakits-laktanyában kijelölt gyűjtőhelyre kísérték. Ezekben, és az ezt követő napokban ide szállították a mohácsi és bonyhádi gettók lakóit is, így a zsidók a laktanya lóistállóiban és egyéb erre kijelölt helyiségeiben elviselhetetlen körülmények közé kerültek. A pécsi zsidókkal július 4-én, a vidékiekkel július 6-án indult el a deportáló vonat Auschwitzba. Az 1945 augusztusában újra megalakult Pécsi Izraelita Hitközség az Új Dunántúl 1945. november 25-ei számában közzé tette a pécsi deportáltak statisztikáját: deportált 14 éven aluli gyermek 297 – visszatért 2, 50 éven felüli férfi 460 – visszatért 4, 50 éven felüli nő 522 – visszatért 3, 14-50 év közötti férfi 404 – visszatért 15, 14-50 év közötti nő 1128 – visszatért [204]. Összesen 2811 deportált közül 228 személy tért vissza (8,1%). A keresztény vallású deportáltakról a hitközségnek nem voltak pontos adatai.[34]

A Pécsi Gettó emléktáblája. Dévényi Sándor1988

Esztergár Lajost a nyilas hatalomátvételt követően 1944. október 17-18-án letartóztatták, november 11-én lemondatták polgármesteri tisztéről, majd számos más pécsi vezető személyiséggel (így Nikolits Mihály főispánnal és Horvát István alispánnal) együtt Nagykanizsára internálták, ahonnan néhány hét múlva hazatért, és december elején visszavette hivatalát.

Az 1944 decemberétől a városba visszatérő zsidók megalakították a Pécsi Zsidók Tanácsát, a hazatérők megsegítése és érdekeik védelme, valamint az izraelita közösség újjászervezése érdekében. A Tanács 1945. április közepén öntudatos hangú levélben kért támogatást a polgármestertől a deportált és munkaszolgálatot teljesített pécsi zsidók hazasegítéséhez: „Polgármester Úr! A Pécsi Zsidók Tanácsa tegnapra közgyűlést hirdetett, melyen beszámolt eddigi működéséről. A deportáltak hazatéréséért folyó küzdelemről való beszámoló kapcsán elhatározta, hogy megfelelő rátermett férfiakat fog kiküldeni elhurcolt testvéreinkért, hogy azok a szükséges lelki és anyagi segítséget megadhassák véreinknek, és mi is megtehessünk minden szükségest fogadásukra. Percek alatt csaknem százezer pengőt ajánlottak fel erre a nemes célra azok, akik ezer veszély között nemrég tértek haza és itthon kifosztott otthont találtak. Vagyis felajánlották mindenüket. Ez természetes is. Amikor ezt a tényt Önnek, mint Pécs szab. kir. város törvényhatósága első tisztviselőjének tudomására hozzuk, szabadjon feltenni egy kérdést: Mit tett Pécs szab. kir. város és annak közönsége több ezer deportált pécsi polgár hazatéréséért? Szabad-e közönnyel elmenni több ezer ártatlan ember sorsa mellett? Nem tagadjuk, szükségünk van anyagi támogatásra, de még nagyobb szükségünk van az erkölcsire. Félreértés ne legyen, mi nem könyöradományt kérünk, hanem egy kötelesség teljesítését.”

Ezt követően, április 20-ai keltezéssel Esztergár Lajos levelekben fordult az Ideiglenes Kormány miniszterelnökéhez, Dálnoki Miklós Bélához és Ocskány ezredeshez, a szövetséges hatalmak ellenőrző bizottsága pécsi megbízottjához, segítséget kérve az elhurcolt pécsi polgárok hazatéréséhez: „Ezek azok a férfiak, a mi polgártársaink, akiket a német [a miniszterelnöknek írt levélben „idegen”] zsarnoki önkény részben demokratikus politikai felfogásuk miatt, részben – a magyar nemzettől teljesen idegen elméletek alapján felállított – faji okokból elhurcoltak és akik most börtönökben, internáló- és munkatáborokban senyvednek és sínylődnek.”[35] Nem tudjuk, válaszoltak-e a címzettek, s ha igen, mikor, mit.

Esztergár tovább is ment, segélyakciót szervezett, frissen feltámadt lelkiismeretéből fakadó tenni akarással. „Tegyük félre a közönyt, ne sajnálkozzunk, hanem igaz magyar segíteni akarással, áldozatvállalással mutassuk meg, hogy a bajbajutottakon segíteni akarunk” – hangzott felhívása. Az akció országos méretű kiterjesztését tervezete. Azt, hogy kezdeményezésének eredménye „a várakozáson jóval alul maradt”,[36] már nem kísérhette figyelemmel polgármesterként: 1945. június végén letartóztatta a pécsi népügyészség.[37]

Esztergár Lajos népbírósági tárgyalásának iratai sajnos nem találhatók a Baranya Megyei Levéltárban, két kivétellel. Pécs Megyei Jogú Város Végrehajtó Bizottságának Tanácsa V. B. Titkársága 1950-ben az országgyűlési választásra jogosultak vizsgálatakor kigyűjtötte a népbíróságok, törvényszékek, ítélőtábla stb. által elmarasztalt 10-20 személy ítéleteit. Így Esztergár ügyében a Népbíróság pécsi tanácsa 1946. november 27-én hozott ítélete és a Népbíróságok Országos Tanácsa által a népügyész semmisségi indítványát 1949. február 8-án kelt elutasító határozata elolvasható.[38] Ezek alapján meglehetősen nyilvánvaló, hogy a bíróság döntően tanúvallomásokra támaszkodott, és a tanúk zöme Esztergár mellett szólalt meg.

Zsidó mártírok emlékműve. Illa Gábor 2010

Az Esztergárral kapcsolatos népbírósági eljárás részleteivel kapcsolatban az Új Dunántúl meglehetősen elfogult információira támaszkodhatunk. Az újság szerint a Kiss László csendőr főhadnagy, Szabó Károly csendőr hadnagy[39], Esztergár Lajos polgármester és Dr. Lajos József közellátási tanácsnak perében a harmadrendű vádlott, Esztergár Lajos ellen a főbb vádpontok a következők voltak: részt vett az 1944. június 22-ei siófoki értekezleten; nem gondoskodott a gettó kiürítésekor a deportálásra szánt zsidók megfelelő élelmezéséről; a zsidó üzletekben hagyott, romlandó élelmiszereket ugyan jegyzékbe vetette, értékesítésükről azonban nem gondoskodott, s ezzel nem csak a zsidó üzlettulajdonosoknak, hanem a „köznek” is jelentős kárt okozott; a zsidó orvosok rendelőinek berendezési és felszerelési tárgyait átadta a Légó Kórháznak; hozzájárult ahhoz, hogy a Steinberger Aladár-féle féregirtó vállalat ciánkészletét egy magánvállalkozó kapja meg, potom pénzen. A pécsi népbíróság Dr. Kocsis Mihály által vezetett tanácsa Szabó Károlyt egy évi börtönre ítélte, Esztergár Lajost és Lajos Józsefet felmentette „a vádkövetkezmények terhe alól”.[40] Az ítélet ellen Dr. Huszár István népügyész fellebbezett. A Népbíróságok Országos Tanácsa 1946 májusában megsemmisítette a pécsi ítéletet és új tárgyalást rendelt el. Az újabb per ismét Dr. Kocsis Mihály tanácsa előtt történt, a betegsége miatt távollévő Szabó Károly ügyéről leválasztva, Kiss László és Esztergár Lajos háborús és népellenes tevékenységgel vádoltak ügyében. (Lajos József ellen a vádat az ügyészség ejtette.) A tárgyalás során a vádhatóság Esztergár ellen újabb vádat emelt ki, amely szerint a polgármestert a mentesítő bizottság (az ún.”hármas bizottság”) első ülését követően nem vett részt a bizottság működésében, pedig ott volt lehetőség a deportálásra szántak közül többek megmentésére. A népbíróság az ismeretlen helyen távol lévő Kiss Lászlót bűnösnek mondta ki, a büntetés mértékét azonban nem határozta meg, Esztergár Lajost másodszor is felmentette az ellene hozott vádak alól. [41] A bíróság „A háborús bűntett keretében esőként megvádolt magatartása” [sic] kapcsán megjegyezte: „Nem rejti azonban a véka alá a népbíróság azt a nézetét, hogy emberileg szebb és a közélet szereplőihez imponálóbb lett volna, ha a polgármester a bajbajutott városi népének egy részének, a zsidóságnak, akinek szintén polgármestere volt, legalább egy határozott fellépéssel, még a realitás legkisebb reménye nélkül is, érdekében kiáll. De ennek, az inkább hősies gesztusnak, elmaradása, korántsem büncselekmény.” [sic][42]

Egy lap a mártírok neveit megörökítő Könnyek Könyvéből

Esztergár Lajos személyét és kiemelten 1944-es városvezetői tevékenységét az utóbbi években heves támadások is érték. 2018. január 27-én Berkecz Balázs, az Együtt – a Korszakváltók Pártja alelnöke és helyi képviselője két társával együtt fekete szalaggal leragasztották az Esztergár Lajosról elnevezett utca névtábláját. Az eseményről szóló blog-bejegyzésében Berkecz – meglehetősen ízléstelen fordulattal – „náci-samesz”-nek nevezi a polgármestert. Az említett akcióban is részt vett blogger, Bognár László kitartóan kritizálja a pécsi „Esztergár-kultuszt”, mértéktartóan „ellentmondásos személyiség”-ként értékelve Esztergár Lajost. Értetlenkedve tapasztalom, hogy az írásom elején említett alpolgármesteri felhívás, miközben felszólít a felvetett problémáról való gondolkodásra, erőteljes állásfoglalással máris a polgármester „rémtettei” kifejezést használja, és véleményem szerint az „esztergártalanítás” kifejezés is rossz konnotációt hordoz.

Az Esztergár Lajos politikai, közéleti szerepéről apologetikusan szólók közül a legárnyaltabb elemzést Rozs András adja[43]. A témára vonatkozó alapvető kérdést pontosan fogalmazza meg: „A kérdés a mai kor embere […] számára is az, hogy vajon a két világháború közti korszak, s különösen annak az 1944-es, a német megszállást követő szakasza politikájáért ki, kik tehetők felelőssé a korabeli politikai elitet alkotó személyek közül? Vajon milyen mértékben határozta meg a politikai erőviszonyok ismerete, a hivatali fegyelem a politika és a közélet előterében mozgó személyek cselekedeteit, s vajon hogyan ütköztek bennük a keresztény neveltetésükből származó erkölcsi parancsok a kor uralkodó eszméihez igazodó politikai tettekhez? [sic]”[44]

A pécsi zsinagóga egy háború előtti képeslapon

 

A jeles levéltáros, történész Esztergár Lajos közéleti-politikai szerepéről alkotott ítéletével nem tudok egyetérteni. Rozs Andrást idézem: „Esztergár Lajos tisztességgel teljesítette az általa átérzett kötelességet a rábízott közösség, Pécs város lakóinak szolgálatában. A társadalmi helyzetéből fakadó neveltetésének, szocializációjának megfelelően és a kor gondolkodása, erkölcsi rendje szerint cselekedett a nagypolitika kihívásaira válaszolva. A középosztály azon jelentős személyiségei közé tartozott, aki a társadalmi helyzetükből eredő gondolkodással, a hazafiságot, a keresztény erkölcsöt szem előtt tartva akartak változtatni, jobbítani koruk társadalmán, de akik e kor, társadalom és gondolkodás határai között maradtak cselekedeteikkel: kötelességteljesítésük közben kényszerűséggel meghajoltak a mindenkori hatalom diktálta parancsok, követelmények előtt, igyekeztek keresni és megtalálni az emberi, erkölcsi parancsnak megfelelő kompromisszumot. Ez utóbbi nem mindig sikerült nekik. Így Esztergár Lajosnak is néhány döntése megkérdőjelezhető, különösen az 1944 nyarán történtekkel kapcsolatban. De az utókor embere könnyen ítél, a kiélezett kor kiélezett kihívásaival szembe néző döntéshozónak, illetve a végrehajtók felelősségének súlyával cselekvőknek sokkal nehezebb helyzet jutott. A józan, mérsékelt, mindig a humánum szempontjait figyelembe vevő Esztergár Lajos a 20. századi történelem viharaiban összességében jól megállta a próbát, megvetette és elkerülte a szélsőséges politikát, bármilyen színben is jelentkezett az, s mértéktartásáért a sorstól nemhogy jutalmat nem kapott, hanem csak sok szenvedést és megaláztatást, melyeket ő mindig keresztény alázattal viselt.”[45]

A pécsi zsinagóga ma

 sorokat olvasva kérdések sora fogalmazódik meg az olvasóban: Vajon a szerző Pécs város akkori közösségébe tartozóknak tartja a zsidókat, ill. azokat, akiket az antiszemita törvények annak tekintettek? Pécs város zsidó lakóit vajon hogyan szolgálta a polgármester? Vajon a humánum szempontjai hogyan érvényesültek a város vezetőjének a zsidók megbélyegzését, kifosztását, nyomorúságos elkülönítését szolgáló cselekedeteiben, döntéseiben? Való igaz: Esztergár Lajosnak 1944 tavaszán és nyarán nem sikerült megtalálnia az „emberi, erkölcsi parancsnak megfelelő kompromisszumot”. Lehet, hogy megvetette a szélsőséges politikát, de elkerülni nem sikerült neki: kiszolgálta azt, elősegítette érvényesülését a „gondjaira bízott” városban. Úgy vélem, Esztergár esetében (ahogyan a korszak oly sok közéleti szereplőjének esetében) a „hivatali fegyelem”, „a kor uralkodó eszméihez igazodó politikai tettek” felülírták „a keresztény neveltetéséből fakadó erkölcsi parancsokat”. Ne feledjük, a kor uralkodó eszméi az emberi jogokat semmibe vevő, azokat a társadalom egy kiszemelt csoportja vonatkozásában durván lábbal tipró, gyilkos eszmék voltak. Mindemellett vizsgálnunk és értékelnünk kell Esztergár Lajos cselekvési lehetőségeinek határait is, a megszálló német birodalmat képviselő, a polgármesterrel szemben ellenséges Josef Auringer SS alezredes, a Gestapo pécsi vezetője, és Hajnácskőy László csendőr ezredes, a IV. (pécsi) csendőrkerület egyre növekvő hatáskörrel és befolyással rendelkező (utóbb a nyilas hatalmat is aktívan kiszolgáló), a „zsidótlanítási” műveleteket a csendőrkerület területén, így Pécsett is közvetlenül irányító parancsnoka jelenlétében. Horvát István alispán 7409/alisp. 1944. számú rendeletével Baranya vármegye közigazgatási apparátusát a zsidó lakosság országból való eltávolításának szolgálatába állította.[46]

Bibó István idézem: „Arról, hogy a magyar közigazgatásban mindezeknek [a zsidóellenes] intézkedéseknek valami összefüggő és hatásos bojkottálása történt volna, ami az egy egyénre eső kockázatot lényegesen csökkentette volna, ugyanakkor, amikor a deportálást véghezvinni akaró tényezőknek alig leküzdhető s a háborús összevisszaság növekedésével mind kevésbé leküzdhető nehézséget okozott volna, nem volt szó. De nemcsak egységes szembefordulás, de a tisztviselői engedelmesség és lojalitás egyéni, alkalmi beszüntetése is aránylag kismértékben következett be; a tisztviselők nagyobb része továbbra is megőrizte mindenféle csalással, hamisítással szemben való húzódozását, nem nézett szembe azzal a ténnyel, hogy egy gyilkos és rabló állam becsapásáról volna szó, hanem úgy érezte, hogy erkölcsileg tisztább marad, ha jó okokkal bebizonyítja magának, hogy konkrét esetben a csalásnak, hamisításnak nincs értelme és nincs haszna. Odáig csak nagyon kevesen jutottak el, hogy az államhatalmat gengszterbandának, rendeleteit papírcafatoknak s a velük szemben való engedetlenséget, kijátszást és hamisítást erkölcsi kötelességnek tekintsék.”[47]

Igen, az utókor emberének könnyebb a kiélezett helyzetben döntéshozókat megítélni, mint az adott helyzetben a döntéseket meghozni. A „közélet előterében mozgó” személyek cselekedeteinek, döntéseinek megítélése azonban mégiscsak a feladatunk. Igyekezzünk ezt körültekintően, elemző józansággal megtenni!

Jegyzetek

[1] Pécsi levelek 1944-ből. Dokumentumok a „zsidókérdés” pécsi megoldásáról, vál. és szerk. Hábel János, Pécs, Kronosz Kiadó – Pécs Története Alapítvány, 2016

[2] Az 1930-as és ’40-es évek szociálpolitikájának értékeléséhez lásd: Szikra Dorottya, A szociálpolitika másik arca. Fajvédelem és produktív szociálpolitika az 1940-es évek Magyarországán, Századvég, 2008. 2. szám, 35-75. A tanulmány rövidebb változata az Élet és Irodalom 2008. április 18-ai számában Esztergár szerepét hangsúlyozottabban kiemeli – lásd:  https://www.es.hu/cikk/2008-04-20/szikra-dorottya/a-szocialpolitika-masik-arca.html Letöltés: 2020. február 19. A Horthy-korszak társadalompolitikájának átfogó elemzéséhez lásd: Ungváry Krisztián, A Horthy-rendszer és antiszemitizmusának mérlege. Diszkrimináció és társadalompolitika Magyarországon 1919-1944, Jelenkor, 2016. (Harmadik, javított és bővített kiadás.)

[3] Esztergár Lajos antiszemita, fajvédő társaságokban vitt szerepére a Dr. Huszár István népfőügyész által Esztergár 1946. november 5-ei népbírósági tárgyalásán felolvasott, 1944. június 17-ei, a polgármester által aláírt jegyzőkönyv világít rá, többek között Esztergár saját szavaival: „… az esetek egész sorát hozhatnám fel antiszemita magatartásom bizonyítására …” Új Dunántúl, 1946. november 6. 3. A Horthy-korszak antiszemita szervezeteinek működéséhez lásd: Ungváry Krisztián i.m. 123-127.

[4] Vörös István Károly: „… házam imádság házának hivatik minden népek számára!” A Pécsi Izraelita Hitközség dokumentumok tükrében (1837-1950). Pécs, Kronosz Kiadó – Pécsi Zsidó Hitközség – Pécs Története Alapítvány, 2016. passim. A hitközségi irattárban az 1940-1944 közötti időszakra vonatkozó dokumentumok rendkívül hiányosak.

[5] Schweitzer József, A Pécsi Izraelita Hitközség története, Budapest, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1966 (Utánnyomás 1994.)

[6] Molnár Judit, „Hazafias tisztelettel”. Zsidók és nem zsidók Pécsett a holokauszt idején, in: Tanulmányok a holokausztról II. szerk. Randolph L. Braham, Budapest, Balassi Kiadó, 2002, 257-272. és uő. Két város, két politika, egy végeredmény. Pécs és Szeged zsidótlanítása 1944-ben, in: A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére, szerk. Baráth Magdolna és Molnár Antal, Budapest – Győr, Magyar Nemzeti Levéltár, 2012, 465-484. A tanulmány eredeti változata a Yad Vashem Studies gondozásában, Jeruzsálemben, 2004-ben jelent meg. A pécsi eseményeket az V. deportálási zóna (Baranya-, Somogy- és Tolna vármegye) történéseibe illesztve mutatja be Randolph L. Braham robusztus monográfiája: A népirtás politikája. A holokauszt Magyarországon, Budapest, Park Könyvkiadó, 2015. (Harmadik, bővített és átdolgozott kiadás.) 864-884. Lásd még: Vörös István Károly, Baranya vármegye, in: A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, főszerk. Randolph L. Braham, Budapest, Park Kiadó, 2007, 153-189. és Vörös István Károly, A pécsi zsidók tragédiája 1944-ben (Bevezető tanulmány), in: Pécsi levelek 1944-ből … 17-41.

[7] A teljesség igénye nélkül: Emlékezz! Emlékkönyv a pécsi-baranyai zsidóság deportálásának 50. évfordulójára, szerk.: Stark András – Vargha Dezső, Pécs, Izraelita Hitközség – Jelenkor, 1994. László Károly, Az út Auschwitz felé. Ifjúságom Magyarországon, Budapest, PANDERMA, 1997. 5-239. Garai András Júda, Az ördög vigyorgott a lángokból, Pécs, Jelenkor Kiadó, 2008. (Második kiadás.) Krassó Sándor, Kötéltánc. Adalékok a pécsi zsidóság és Pécs 20. századi történetéhez, Pécs, Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, 2016. (Második, bővített kiadás.)

[8] Ehhez a folyamathoz és politikához lásd: R. L. Braham monográfiája, Karsai László, Holokauszt, Budapest, Pannonica Kiadó, 2001, különösen: 209-280. Kádár Gábor – Vági Zoltán, Hullarablás. A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése, Budapest, Hannah Arendt Egyesület – Jaffa Kiadó, 2005, és Ungváry Krisztián i.m.

[9] A belügyminisztériumban lezajlott tanácskozásról készült feljegyzést közreadja: Vádirat a nácizmus ellen, Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözések történetéhez, I. kötet. Szerk. Beneschofsky Ilona – Karsai Elek, Budapest, Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 1958, 123-124. (Továbbiakban: Vádirat I.)

[10] Vádirat I. 244–250. és Kormányrendelet a zsidó lakások igénybevételéről, valamint a falvakban és városokban élő zsidók át-, illetve összeköltöztetéséről. Dunántúl, 1944. április 28. 3.

[11] Pécs rendőrparancsnoka Borbola Jenő rendőrfőkapitány-helyettes Németh László rendőrfogalmazót bízta meg a gettó rendőrségi felügyeletével. Borbola Jenőt a Pécsi Megyei Bíróság 1950 decemberében 1 év börtönbüntetésre és politikai jogai gyakorlásának 10 évre való felfüggesztésére ítélte. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára V-33211. sz. Németh Lászlót a pécsi népbíróság Dr. Kocsis Mihály által vezetett tanácsa 20 havi börtönbüntetésre ítélte. Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára (továbbiakban: MNL BaML), Népbírósági iratok (továbbiakban: Nb.) Németh László népbírósági pere, 325/1947. sz. és Új Dunántúl, 1948. április 8. 2.

[12] Hajnácskőy László csendőr ezredes, a IV. (pécsi) csendőrkerület parancsnoka kezdeményezésére a kormány a déli határsávot hadműveleti területté nyilvánította. A déli határzónához Baranya, Somogy és Zala déli járásai – a baranyai háromszöggel és Muraközzel –, valamint a Bácskának a Ferenc-csatornáig terjedő déli, és Tisza-menti keleti része tartozott. Baranyában az akció a Dárdai, a Villányi, és a Siklósi járás egészét, valamint a Szentlőrinci járás településeinek nagyobb részét érintette. Április 26-tól néhány nap alatt a Dárdán, Siklóson kialakított gyűjtőtáborokba szállították a zsidó lakosságot, ahonnan néhány nap múlva Barcsra, majd május 27-én Auschwitzba vitték őket. Az akció történetét mindhárom érintett – a III. (szombathelyi), IV. (pécsi) és V. (szegedi) – csendőrkerület vonatkozásában Molnár Judit dolgozta fel: Zsidótlanítás a déli határsávban 1944-ben. In: Tanulmányok a holokausztról VIII. Szerk. Randolph L. Braham, Budapest, Múlt és Jövő, 2017, 31–64.

[13] Dunántúl, 1944. május 6. 3. A polgármester 40.280/1944-D-12. sz. rendelete nem található a levéltárban, a rendeletre hivatkozó felszólítások a kijelölt területen háztulajdonnal bíró keresztény lakosok részére ingatlanuk átengedésére azonban igen.

[14] „a törvényhatóság első tisztviselője … városokra vonatkozóan akként rendelkezhetik [!], hogy a zsidók a városoknak … csak meghatározott részeiben, illetőleg meghatározott utcákban, esetleg kijelölt házakban lakhatnak.” Vádirat I. 244-250.

[15] MNL BaML, IV. 1407, Pécs polgármesterének iratai (továbbiakban: Pécs pm.) 47.578/1944-E-16. sz.

[16] Dunántúl, 1944. május 5. 5.

[17] MNL BaML, Nb. 325/1947. 107.

[18] Dunántúl, 1944. május 6. 3. Wéber Aladár, Josef Auringernek, a Gestapo pécsi vezetőjének tolmácsa Esztergár Lajos népbírósági perében, 1945 decemberében tett vallomásában azt állította, hogy Auringer jelölte ki a vasútállomás melletti MÁV-bérházat és „attól északra még hét épületet” a gettó céljára. Dunántúl, 1945. december 22. 3.

[19] Dunántúl, 1944. május 13. 3.

[20] Dunántúl, 1944. május 7. 7.

[21] MNL BaML, Nb. 325/1947. 108. Gottesmann Lajos tanúvallomása szerint Németh László kijelentette, a zsidók ne panaszkodjanak, a kijelölt gettó most még kényelmes, mi lesz, ha ide hozzák a baranyaiakat …

[22] MNL BaML, Pécs pm. 35.025/1944-C-34

[23] Uo. 33.048/1944-C-21.

[24] Uo. 40.750/1944-D-12.

[25] Uo. 33.102/1944-C-21, 33.260/1944-C-19, 52.399/1944-F-V.

[26] Uo. 17.204/1944-B-4.

[27] Uo. 17.448/1944-B-5.

[28] Uo. 39.657/1944-D-12.

[29] Uo. 16.484/1944-B-46.

[30] Dunántúl, 1944. július 30. 3. Ugyanennek a számnak a 6. oldalán olvasható hír, hogy „Esztergár Lajos polgármester továbbra is tanácsadója az Országos Szociális Felügyelőségnek”. Jaross Andor levélben kérte fel erre a polgármestert, megemlítve, hogy Esztergár ezután is „ott lesz az élvonalban mindenütt, ahol az ország életét szociális tartalommal kell kitölteni”. „Szociális tartalmon” a korszakban a zsidók kifosztását kell értenünk, így értette Jaross, és úgy tűnik, Esztergár is.

[31] Az ügyre vonatkozó határozatot és iratokat lásd: Hábel, Pécsi levelek … 278-281

[32] Fontos megjegyezni, hogy Nikolits Mihály, Baranya vármegye és Pécs főispánja június elején megtagadta a deportálást előkészítő értekezlet összehívását Pécsre, és másnap ismételten kérte (először március 23-án, a Sztójay-kormány megalakulását követő napon) megbízása alóli felmentését. Ez nem történt meg, az értekezletet június 22-én Siófokon megtartották, oda Nikolits nem ment el; június 21-én ismét, majd július 31-én negyedszer is lemondott. Nikolits Mihály 1944. évi szerepéhez lásd: Molnár Judit, Két város, két politika … különösen 470-471.

[33] A mentesítési bizottságokhoz lásd: Molnár Judit, Zsidósors 1944-ben az V. (szegedi) csendőrkerületben, Budapest, Cserépfalvi Kiadó, 1995. 154-173, ill. Pécs vonatkozásában Vörös István Károly, A pécsi zsidók tragédiája 1944-ben, in: Pécsi levelek 1944-ből … 32. Német László népbírósági perében tett tanúvallomások szerint július első napjaiban mintegy 80 főt mentesítettek a deportálás alól. Nb. 325/1947. Németh László népbírósági pere, 66.

[34] Új Dunántúl, 1945. november 25. 2. A lap a 14-50 éves kor közötti visszatért nők számát nem közölte.

[35] MNL BaML, Pécs pm. 39.335/1945-D-12. A Zsidó Tanács levele dátum nélküli, a hivatal április 17-én érkeztette. A polgármesteri levelek antedatáltak. Fogalmazványukat már 18-án megírta a polgármester, április 23-án véglegesítette, kiadásuk 25-én történt meg. A Zsidó Tanács levelét, és Esztergár Lajosnak Dálnoki Miklós Bélához írt levelét közli Hábel, Pécsi levelek … 388-390.

[36] MNL BaML, Pécs pm. 39.714/1945-D-12. sz.

[37] Új Dunántúl 1945. június 28. 2. A polgármesteri hivatal 1945. május 19-én iktatta a „Dr. Esztergár Lajos kérelme esetleges végelbánás alá vonása tárgyában” című ügyiratot, amely sajnos nem maradt fenn. Május 30-án Esztergár felvételét kérte a Pécsi Ügyvédi Kamarába. Június 8-án az Erzsébet Tudományegyetem állományába került egyetemi tanárként. Ezzel megszűnt polgármesteri tisztsége. (Köszönöm Nagy Imre Gábor szíves szóbeli segítségét!)

[38] MNL BaML XXIII. 104. a. Pécs Megyei Jogú Város Tanács V. B. Igazgatási Osztály iratai III – 0013-2. (Nb. 732/1945-33. sz. és NOT II. 1554/1946. sz.) (Köszönöm Nagy Imre Gábornak a dokumentum rendelkezésemre bocsátásához nyújtott segítségét!) A népbíróságok működését meghatározó jogszabályi környezethez és a pécsi népbíróság működéséhez lásd:  A magyar Quisling-kormány. Sztójay Döme és társai a népbíróság előtt. Szerk. a bevezető tanulmányt írta, sajtó alá rendezte és a mutatókat készítette Karsai László és Molnár Judit, Budapest, 1956-os KHT. 2004. 13-22. és 853-876., illetve Niklai Patrícia Dominika és Horváth Máté, A népbíróságok és a népi ügyészségek magyarországi felállításának nemzetközi jogi alapjai és a népbíróság tevékenysége Pécsett 1945-ben, in: Díké, 2018. február 1. 94-109. https://journals.lib.pte.hu/index.php/dike/article/view/110 Letöltés: 2020.02.19.

[39] Kiss László a Lakits-laktanyában kialakított bevagonírozási gyűjtőtábor csendőrségi vezetője, Szabó Károly a helyettese volt.

[40] Új Dunántúl, 1945. június 28. 2., november 17. 3., december 18. 2., december 19. 1., december 20. 3., december 21. 2., december 22. 3., december 23. 2.

[41] Új Dunántúl, 1946. május 7. 1., november 6. 3., november 7. 2., november 28. 3. A lap november 7-ei számában az ún. mentesítő bizottságba Esztergár által maga helyett küldött Dr. Jobbágy Valért tévesen nevezi az újságíró tiszti főorvosnak.

[42] MNL BaML XXIII. 104. a. III – 0013-2. (Nb. 732/1945-33.) 17.

[43] Rozs András, Esztergár Lajos politikai-közéleti szerepe a 40-es években és ’56-ban, in: Pécsi Szemle, 2004. tél, 83-92. Ugyanebben a lapszámban további két írás jelent meg Esztergár Lajosról: Vargha Dezső, Esztergár Lajos életútja, 64-70. Molnár Margit, Esztergár Lajos szociálpolitikája főbb műveinek tükrében, 71-82.

[44] Rozs András, Esztergár Lajos politikai-közéleti szerepe … 84.

[45] Uo. 92.

[46] MNL BaML V. 109.a Bezedeki körjegyzőség iratai 1062/1944. sz.

[47] Bibó István, Zsidókérdés Magyarországon 1944 után, in: Bibó István válogatott tanulmányok 1945-1949, vál. és az utószót írta: Huszár Tibor, szerk.: Vida István, Budapest, Magvető Kiadó, 1986, 621-797.

támogatás

Címkék:deportálás, Esztergár Lajos, gettó, kifosztás, kiutalás, pécsi zsidóság, szociálpolitika

[popup][/popup]