Az emlékezet őrzője

 „Ami elmúlt, még nem a múlté” 
(Elias Canetti)

Székesfehérváron él és dolgozik a város zsidó múltjának kutatója, az emlékezet egyik őrzője. Történész, művészettörténész, muzeológus, számos társadalmi egyesület alapítója, tagja, önkéntese.

Könyvíró, kiállítás szervező, ismeretterjesztő, történelmi várostúrák vezetője. Megszámlálhatatlan előadásának témáiból: Anne Frank és a holland zsidóság, a Szent István Király Múzeum Kossuth-emlékei, a zsidó tárgyak művészete, a rokokó Hiemer ház, a Fekete Sas Szálloda. Ezt a szállodát egyébként az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején az ifjúság gyűldéjének nevezték. Későbbi zsidó tulajdonosát és családját 1944-ben innen deportálták. Emléküket ma botlatókő őrzi.

A Spielberg Alapítvánnyal karöltve interjúkat készített holokauszt túlélőkkel többek között Budapesten, Pápán, Makón, Pécsen, Tapolcán, Veszprémben, Fehérváron. Interjúi szédítő mélyrepülések az emberi sorsokban.

Kiállítást rendezett a fehérvári tűzoltóság épületében bemutatva a város történetének nagy tűzvészeit, kiállítást tervez a város két kiemelkedő zsidó képzőművészének Lakos Alfrédnak és Tull Ödönnek.

Ma is kutatja annak a mára csaknem feledésbe merült Lakos Alfrédnak az életét és művészetét, akiről 1924-ben így írt az Egyenlőség:” Legérdekesebb vásárlója Kubelik volt, akinek egy hegedű-csendélete egyszer úgy megtetszett, hogy nyomban megvásárolta s csak arra kérte a művészt, hogy a hegedűt fesse át az ő kedvenc hangszere után. Napokig ott volt Lakosnál Kubelik híres mesterhegedűje, melyről a kitűnő muzsikus csak utólag árulta el a festőnek, hogy — akkor — huszonötmilliót ért. Ez a hegedű volt Lakos Alfréd׳׳ legdrágább modellje. Az emberei úgyis az üldözött, koldus zsidók közül kerülnek ki, akik senkinek sem kellenek s akiknek az élete levegőben lóg, mint az örökké bolygó, nyughatlan Ahasvérusé .” És akit egy amerikai gyűjtője a magyar zsidóság Rembrandtjának nevezett.

Beszélgetőtársamat a Veszprémi Akadémiai Bizottság zsidó történeti munkásságért 2000-ben „Az év kutatója” címmel tüntette ki. 2007-ben Székesfehérvár pro Urbe díjasa lett, és 2019-ben a Wallenberg Egyesület Ember Mária díjat adományozott számára. Mint elmondja: „a zsidóságnak adott elismerésnek is tekintem ezen díjaimat és talán ráirányítja a figyelmet a zsidósággal kapcsolatos kutatások fontosságára.”

Akivel beszélgetek: Dr. Gergely Anna.

Beszéljünk „A székesfehérvári és Fejér megyei zsidóság tragédiája (1938–1944)” című holokauszt könyvéről.

A könyvön mintegy tíz évig dolgoztam. Ez egy alapkutatás volt, amely visszanyúlt a dualizmus koráig, majd ezt követte a két háború közötti időszak feldolgozása és végül a Soá analízise.

Úgy tudom erről a korról több előadást is tartott.

Igen, az antiszemita Prohászka Ottokár katolikus megyéspüspökről az ORZSE-n, Hóman Bálint kultúrpolitikusról, Fehérvár országgyűlési képviselőjéről, a nyilas parlament aktív tagjáról, valamint a székesfehérvári zsidóság életéről 1944-ig. Shvoy Lajos megyéspüspök zsidómentő munkájáról a pápa magyarországi látogatásakor tartottam egy előadást Esztergomban, ami nyomtatásban is megjelent az „Egyházak a változó világban” című gyűjteményes kötetben.

2004-ben egy nagyszabású kiállítást rendezett „Zsidó kultúrtörténeti emlékek Fejér megyében” címmel.

A kiállítás a már említett alapkutatásomon és a megjelent kötetemen alapult. Készült egy magyar-angol nyelvű kiállítás-katalógus is, melyben több, mint hetven zsidó közéleti személyiségről, tudósról, művészről, teológusról, jogtudósról írtam, akik fehérváriak, vagy Fejér megyeiek.

Kiemelne most a hetvenből néhány személyiséget?

Talán első helyen Goldziher Ignácot. A világhírű orientalista tizenhat éves koráig Székesfehérváron nevelkedett, az ő és a fiai bár micvá-ja is itt zajlott.

A tudósok között röviden szólnék Lánczos Kornél matematikus, fizikus, egyetemi tanárról, Einstein egyik munkatársáról. Unokaöccsével készítettem egy interjút, mely megjelenik majd most készülő ,új kötetemben.

Kevésbé ismert, hogy a Baumgarten család a Fejér megyei Lovasberényből származik. A két háború közötti kor legrangosabb magyar irodalmi elismerése, a Baumgarten díj alapítását Baumgarten Ferenc Ferdinánd – családi örökségéből – irodalmi és tudományos alapítványként hozta létre és az általa becsült Babits Mihályt bízta meg annak irányításával 1923 őszén. Maga az alapító Németországban alkotott, művészi tevékenysége egész Európában ismert, elismert volt.

Fehérvárott élt György Oszkár költő, aki a Nyugat másod- harmad nemzedékéhez tartozott. Baudelaire Les Fleurs du Mal című, irodalomtörténeti jelentőségű kötete verseit elsőként György Oszkár fordításában, 1917-ben adták ki. Erről írta a Szegedi Naplóban Móra Ferenc :„Örömmel köszöntjük az első magyar Baudelaire kötetet, mint a modern líra szent könyvét, és teljes elismeréssel vagyunk a fordító iránt, aki ilyen drága ajándékot adott a magyar irodalomnak.” György Oszkárt Auschwitzban gyilkolták meg. Egy leánya megmenekült. Amerikában élő leszármazottja – mint irodalomtörténész is – kutatja a költő életét.

Az én kutatásaim inkább a kultúra területére vonatkoztak, de megemlítem a Székesfehérváron, 1861-ben született Farkasházy Jenő művészettörténeti írót, aki alapvetően keramikus volt. A herendi porcelángyárat alapító farkasházi Fischer Mór unokájaként nyolc évig Franciaországban tanulta a porcelángyártást. Az 1900. évi párizsi világkiállításon nagy sikere volt az általa tervezett, és festett porcelánoknak. Mint a herendi porcelángyár részvénytársaság vezérigazgatója halt meg Herenden ,1926-ban.

Voltak Fehérvárnak kiemelkedő rabbijai is?

Többet is említhetek. Natonek József (1813-1892), aki az első politikai cionista volt, aki megelőzte és megalapozta Herzl Tivadar és Max Nordau munkásságát. Tíz nyelven beszélt Kohut Sándor, aki az egyik alapítója volt New Yorkban a város legjobb zsidó teológiai egyetemének. Steinherz Jakab irodalmi működéséről előadást tartottam az ORZSE-n. Ő az 1877-ben megnyíló rabbiképző első évfolyamának hallgatója volt. Akkor a mestereik azzal bocsátották útra a hallgatókat, hogy ahova kerülnek, mindenütt kutassák meg az adott hely zsidó hitközségének történetét. Talán ennek is köszönhető, hogy a magyarországi zsidó hitközség-történetek jelentős hányada a 19-20. század fordulója körüli években jött létre. Steinherz 1895-ben adta ki „A székesfehérvári zsidók története visszaköltözésöktől a jelenig. (1840–1892.)” című könyvét.

Úgy tudom Ön közreműködött Randolph L. Braham amerikai professzor könyve – „A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája” – megalkotásában.

Igen. Az egykori , történelmi Magyarország területén lévő összes település szerepel benne, és én Veszprém megyét dolgoztam fel.

Beszéljünk a Spielberg vizuális történelmi alapítvány munkatársaként készített interjúiról.

Mintegy negyven interjút készítettem a vidéki zsidóságról. Személyesen is nagyon érdekelt, hogy az 1990-es évek végére mi maradt meg a vidéki zsidó emlékezetben, de nagyobb városokban is készítettem beszélgetéseket. Hálával és szeretettel gondolok interjúalanyaimra. Ekkor szerettem bele az oral history műfajába. Ezeket az interjúkat a forgatókönyv szerint a „van-e valami üzenete az utókor számára” kérdéssel kellett befejezni. Szerintem maga a tény, hogy életben maradtak, hogy el akarták és el merték mondani a történetüket, ez önmaga volt az üzenet a jövőnek.

Kutatásai során fotókat is sikerült találnia?

Igen. Mintegy 450-500 képet gyűjtöttem össze. Szegeden tartottam is egy előadást a szegedi néprajzi tanszék és az ORZSE szervezésében a családi képek szerepéről a holokauszt előtti zsidó családtörténeti kutatásokban.

Most a művészettörténészt kérdezem: összefér az emberábrázolás és zsidó hagyomány? Holokauszt a képzőművészetben?

A zsidó emberábrázolásnak a művészettörténetben nagy hagyományai vannak. Dura-Európoszban a szíriai sivatag ókori romvárosában, és Alfa Bethben találtak az ószövetségi jelenetek közül Izsák feláldozását ábrázoló falképeket. A képábrázolási tilalmat már az ókorban egészen ambivalens módon kezelték. A holokauszt ábrázolása terén kiemelem Ámos Imre művészetét. Róla is tartottam előadást többek között a Rippl Rónai Egyetemen Kaposváron. Véleményem szerint lehet ábrázolni a holokausztot, festőileg meg lehet ragadni a traumát, az emberek szellemi és lelki megtörését, a személyiség atomizálását aminek a végén már csak a fizikai megsemmisítés marad.

Székesfehérváron vannak zsidó képzőművészeti hagyományok?

A késő dualizmus korában, illetve a két világháború között négy képzőművész származott el innen, akik az 1860-70-es években itt születtek. Tull Ödön, az impresszionizmushoz sorolható remek festő, az általam kutatott Lakos Alfréd, valamint Barta Ernő és a Lovasberényben született szobrászművész Róna József . Róna reprezentatív lovas szobra Savoyai Jenőt ábrázolja, és ma is a Magyar Nemzeti Galéria bejáratánál áll. Ők valamennyien a kor hagyományai szerint külföldön tanultak és különböző utakat választottak a valóság ábrázolásához. Én Lakos Alfréd munkásságát kutattam, levéltári és gyűjteményi szinten, sajnos leszármazottjait nem találtuk eddig.

Úgy tudom szeretne egy kettős, gyűjteményes kiállítást szervezni Lakos Alfrédnak és Tull Ödönnek.

Tervben van, folyik a kutatás, de a gazdasági nehézségek miatt valószínűleg 2025-re tolódik mindez. A Szombat Online oldalán közzétettünk egy felhívást gyűjtők, és esetleges rokonok számára kapcsolatfelvétel céljából. Tull életét, művészetét egy kollégám kutatja és dolgozza fel.

Tudható, hogy Lakos családjából valaki túlélte-e a Soát?

A felesége túlélte, de maga a festő is átvészelte a borzalmakat. Egy képe szignójából kiderült, hogy valószínűleg egy gettóházban volt Budapesten. Két fia a Don kanyar poklában, fegyvertelen munkaszolgálatosként tűnt el örökre, a felesége pedig a hatvanas évek végén halt meg. Ennyit tudunk. Megkutattam a családfát, de további családtagokat eddig nem találtam.

Vannak Lakos művek nagy múzeumokban? Ha igen , az is egy kutatási irány lehet, hogy kik voltak az esetleges adományozók?

A Nemzeti Galériában és a Zsidó Múzeumban is vannak Lakos képek. Művei számát csak becsülni tudnám. Grafikái, vázlatai is fennmaradtak, nagyon sok alkotása ismert és ismeretlen gyűjtők birtokában van.

A holokauszt is foglalkoztatta őt?

Mélyen megrázta, gettórajzai, jelentős számú alkotásai erre élesen rávilágítanak. Természetesen két fia elvesztése is feldolgozhatatlan volt számára.

Láttam Lakos csendéleteket is.

Kedvenc témája volt, elsősorban könyvcsendéleteket festett. Ez a műfaj a 17. századi , németalföldi festészet hagyományaira vezethető vissza. Lakos a témának új tartalmat adott. Régi fóliánsok jelennek meg ezeken képein egy-egy gyertyatartóval, mindig újra és újra gondolva. Szinte nem tudta kifesteni magából ezt a zsidó érzelmekkel telt miliőt, a tudás és a hagyományok szeretetét.

Úgy tudom, hogy a másik, korabeli, fehérvári zsidó képzőművész, Barta Ernő is jelentős alkotó volt, akit nemzetközi díjakkal is elismertek Európában.

Barta modernebb irányzatot képviselt. Én Lakos művészetét azért választottam kutatásom témájává, mert megkérdőjelezhetetlenül megjelenik benne a zsidó identitás, annak fontossága és prioritása, nem utolsó sorban a gyönyörűséges rabbi portréin. A magyar-zsidó portré festészetből még Horowitz Lipótot emelem ki , az európai festők közül pedig az osztrák Max Oppenheimer volt az, aki a zsidóságot a festészetben emancipálta. Lakos kapcsolódott az európai irányzatokhoz, de a modernitást abszolút elvetette és tette mindezt a zsidó asszimiláció korában. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a hivatalos művészeti fórumok őt visszautasították. Megszállott ember volt, egy magányos utas.

A zsidó képzőművészek kiállításait megtiltó korszakban Lakos kiállított az OMIKE-szervezésében.

Igen, évenként állított ki. Lakos művészete a század lenyomata, hiszen a dualizmustól kezdve végig élte, alkotta a Horthy- Szálasi- Rákosi és még Kádár éveit is, egészen 1961-es haláláig. Szerintem Lakos művészete ma ismét fontossá válik a magyar zsidóság számára, amikor is van egyfajta visszatérés a zsidó tradíciókhoz, életvitelhez, azonosság tudathoz.

A terveiről kérdezném.

Erről csak nagyon röviden. Készül egy új könyvem oral history történetekből. A történeti bemutatáson kívül mintegy tizenkilenc interjú került be. Annyit elmondok ezekről, hogy öt ikerpárral is beszélgettem, akik Mengele kísérleti alanyai voltak, de szerencsére túlélték. A könyv a holokauszt utáni fehérvári zsidó hitélet újraindulásával zárul majd. Művem előszavát Komoróczy Géza írta. 2023 januárjában szeretném lezárni a kéziratot, és igazából kiadót keresek hozzá. És hát tervezem a már említett Lakos Alfréd festő életmű kiállításának megvalósítását.

Arra gondoltam, hogy megkérdezem a zsidó emlékezetpolitika, hagyományápolás helyi lehetőségeiről, feladatairól, de így, a beszélgetés végére rádöbbentem, hogy Ön lényegében végig erről beszélt.

Engedjen meg befejezésül egy személyes élményt, ami a római Capitoliumhoz kötődik. Részese lehettem egy hatalmas antifasiszta tüntetésnek – egyben népünnepélynek. Evangélikusok csodálatosan énekeltek zsoltárokat és közben a tömegben elém került egy kis tacskó kutya. Fel volt öltöztetve és ruhájára az volt írva :”Non mai piu” (Soha többet). Aztán elvonultunk a Tiberis partján a zsinagógához és belekeveredtem egy baloldali csoportba , akik szívhez szólóan, szívszaggatóan énekelték a „Bella Ciao” című dalt .

Én pedig boldog voltam, hogy nem vagyok egyedül, hogy él még az emberi szolidaritás a gonosz ellen.