Az első ortodox zsidó esküvő az Emírségekben

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Politika

A két ország kapcsolata ígéretes – egyebek közt – az esküvői turizmus szempontjából is.

Fotó Ynetnews

Az öböl-menti államok pandémia elleni laza rendtartása tette lehetővé, hogy a dubaji Park Hyatt Hotel színes esemény helyszíne lehetett a napokban. Az ortodox zsidó esküvő a helyiek érdeklődését is fölkeltette; sokan hagyományos arab öltözékben jelentek meg.

A tíz órán keresztül tartó esküvőn mintegy százötvenen voltak jelen; ezek fele Izraelből és más államokból érkezett, és ugyanennyien voltak a bámész turisták, akiknek semmi közük nem volt az ifjú párhoz.

Az Emírségek kapuja megnyílt az izraeli turisták előtt, a világjárvány körülményei közepette is ígéretes az idegenforgalom, ezen belül is az esküvői turizmus tűnik perspektivikusnak. Másutt szigorú szabályok korlátozzák ezt, az Emírségek hatóságai viszont szívesen adnak helyt hasonló eseményeknek.

Izraelben a nyilvános eseményeken húsz főben korlátozták a résztvevők számát. Emiatt mostanság nehézkes lett a házasságkötés, különösen a vallásosak és ultraortodoxok körében. A zsidó hagyomány szerint ugyanis a menyasszony és a vőlegény népes családja nyilván jelen kíván lenni az eseményen, ezért a vendégsereg számának korlátozása szinte lehetetlen feladat.

Ezért a házasulandók közül sokan tekintenek reménykedve az öböl-menti államokra, ahol a fertőzöttek száma alacsony és az óvintézkedések sokkal lazábbak. Ráadásul az izraeli egészségügyi szabályok szerint az UAE „zöld” országnak minősül, azaz hazatérve a részvevőknek nem kötelező karanténba vonulni.

Ynetnews – Bassa lászló

támogatás
Pop up banner

Címkék:Dubaj, esküvői turizmus, ortodox esküvő

[popup][/popup]