„Az egyik percben még ölelgettek az utcán, a másikban majdnem meglincseltek”

Jászberényi Sándor újságíró, novellista, számos lap közel-keleti tudósítója. Irodalmi művei jelentős részét is háborús zónákban szerzett élményeiből meríti. Az ördög egy fekete kutya és más történetek című kötete több nyelven megjelent és sikert aratott. Új könyve, A lélek legszebb éjszakája néhány hónapja látott napvilágot.

Alexandriában élsz évek óta. Ezek szerint értesz, beszélsz (netán írsz is) egyiptomi arabul. Novelláidból ítélve még a külvárosok nyelvét is beszéled.

A klasszikus arab, az arabok közös nyelve, a fuszha. Emellett a különböző államokban a nyelv külön fejlődött, ezt nevezik amejának. A művelt rétegek beszélik a sztenderd arabot, az iskolázatlanok általában a helyi dialektust. Én az egyiptomi dialektust tanultam meg, úgy-ahogy az elmúlt 10 év alatt. Ezen jól elboldogulok, csevegek, alkudozom. Hogy érzékeltessem a helyzetet: 2011-ben Líbiába mentünk egy kollégával a polgárháborúról tudósítani. A határon kocsit kerestünk, a helyi beduinokat kérdeztük, azt mondták, menjünk be a város egyetlen éttermébe este, ott találkoznak velünk. Bementünk. Két vakító fehér ruhás, olajos hajú és szakállú beduin várt ránk, akik az irodalmi arabbal kezdtek el beszélni. Amikor én válaszoltam egy-egy kérdésükre, megkérdezték, hol tanultam arabul, valami taxisofőrtől? Én ezt dicséretnek vettem, mert végül is igazuk volt. Hiába jártam fél évet az ELTÉ-re, egyszerűen nem tudtam a munka mellett erre koncentrálni, abba is hagytam az arabtanulást. Szóval nyögvenyelősen, betűzve olvasok, de a dialektus, a külvárosok nyelve megy, mert ilyen emberektől tanultam. Nyilván egy komolyabb politikai interjút eszem ágában sem lenne arabul végigbeszélni, de a szappanoperák miatt annyi előnye van annak, hogy egyiptomiul tanultam meg, hogy az arab világban mindenhol megértik, amit mondok. Ez visszafelé nem feltétlenül működik.

Van az arab világban (vagy Egyiptomban) valami jelentősége annak, hogy magyar vagy? Másképp néznek rád, mint egy amerikai, francia, vagy más nagyhatalom tudósítójára?

Alapvetően az egész egyiptomi társadalom xenofób. Ha külföldi vagy, gyanakodva néznek rád. Van is erre egy szavuk: khoéga, amit kifejezetten a hitetlen, de gazdag külföldiekre használnak. Persze az amerikaiakat mindenki gyűlöli a Közel-Keleten a külpolitikájuk miatt, a magyar ilyen szempontból semleges nép. A menekültválságra adott magyar válaszok persze nem feltétlenül kedveznek az ember megítélésének.

Bokszoló fiúkról szóló novelládból (A kutya kölyke) a kairói külvárosok hajléktalan népének részvétlen kegyetlensége rajzolódik ki. Ez a közeg az arab tavasz idején is érdektelen és részvételen maradt?

Tévedés ne essen, az arab tavaszt a művelt, (szekuláris) liberálisok robbantották ki, nem a szegény néptömegek. Utóbbiak a forradalom mellé álltak, de védtelenek voltak bármilyen fajta hecceléssel szemben. Így fordulhatott elő, hogy először a Muzulmán Testvériség térítette el a forradalmat, majd a hadsereg, és mindkettőt megéljenezték a szegények. Az érdektelenség és a részvétlenség mind nézőpont kérdése, de a szegényeket, akiknek a szavazata egy tál rizzsel megvehető (és akik az abszolút többség például Egyiptomban) a szélsőségesség jellemzi a megnyilvánulásaikban. Egyszerre képesek meghalni egy absztrakt eszméért (pl. szabadság) és különösen kegyetlennek lenni.
Ez roppantul veszélyes lehet a külföldi tudósító számára, olyan gyorsan tud változni a közhangulat. 2011 februárjában az egyik percben még ölelgettek az utcán, a másikban majdnem meglincseltek, mert a tévé bemondta, hogy minden külföldi kém. Védtelenek a heccelésre, mindemellett egyszerre roppantul érzelgősek és kegyetlenek. Ezek ellentétnek hangzanak, de aki Kairóban él hosszabb ideig, tisztában lesz vele, hogy ezek párhuzamosan működnek. A képmutatás persze virágzik. Nem találsz olyan egyiptomit, aki ne mondaná neked meghatottan, hogy a muszlimok meg a kopt keresztények testvérek, együtt élnek, nincs köztük semmi probléma. De azért valakik mégis robbantanak, és gyújtogatják a templomokat! Én bizony láttam keresztényvérre szomjazó felheccelt tömeget a Szent Márk Katedrálisnál.

Novelláidban fontos szerep jut a prostitúció, a bordélyházak témájának. Mekkora ezek jelentősége ma az arab világban (vagy abban a szegmensében, amelyre rálátásod van)?

Nem gondolom, hogy ez sajátosan arab dolog lenne. Ezek mindig is voltak, és nagy valószínűséggel mindig is lesznek. A szegénység szerintem nem rassz-specifikus és az ebből fakadó bűnözés sem. Ebből a szempontból nem sok különbség van egy kairói és egy nigériai kupleráj között.

Ismerik az egyiptomi nagyvárosokban a szexuális felvilágosítás kultúráját? Létezik ilyen irodalom arab nyelven? Foglalkozik ezzel a televízió?

Azt kell mondanom, hogy nem szalonképes, ha valaki előáll a fogamzásgátlással, vagy a szexuális felvilágosítással. Még a katolikus egyház sem hajlandó belemenni ezekbe a kérdésekbe az arab világ vallásos közegében. Szembemenni a kegyes Korán tanításával mindenképpen öngyilkosság. Előbb-utóbb azonban szükséges lesz szembenézni a túlnépesedés problémájával mindenütt.

Gázai tudósítóként mekkora volt a mozgástered? A Hamasz sajtóosztálya mennyire kíséri figyelemmel, hogy egy újságíró hol jár, kivel beszél és mit ír a tudósításában?

A mozgástér minimális. A Hamász ellenőrzi, mit, hogyan, mikor csinálsz. Ha pedig valami nem tetszik nekik, nem téged vesznek elő, hanem azt a palesztint, aki veled volt és segített megírni az anyagodat. Tehát nem (csak) a saját bőrödet viszed a vásárra, hanem azokét is, akik segítenek neked. A Hamász pontosan tisztában van azzal, hogy propaganda-háborút is vív Izraellel, éppen ezért mindent elkövet annak érdekében, hogy ne jelenjen meg semmi olyasmi, amiből az derülne ki, hogy a Hamász is agresszor. Nem látnak szívesen senkit, aki nem az ő narratívájukat közvetíti, és szankcionálják azokat, akik esetleg ártanak az imázsuknak. A Hamász egyébként nyerésre áll ebben a propagandaháborúban, elég, ha a nemzetközi közvélemény alakulását nézzük az elmúlt néhány évben.

Más hadszíntér: a kurd hadviselés sajátsága, hogy a nők is részt vesznek a fegyveres harcokban. Ez általában is azt jelenti, hogy a nők egyenjogúsága előbbre haladt, mint a környező arab vagy perzsa kultúrában?

Szubjektíven azt tudom mondani, hogy igen. Kifejezetten érzékeny lettem az elmúlt években arra, ha propagandát akarnak eladni nekem. Lehet, hogy tévedek néhány írásomban, de az akkor is az én tévedésem, és nem szolgálok ki egy politikai szándékot. Szíriában konkrétan olyan harcoló alakulatnál voltam, melynek a tagjai mind nők voltak – nem gyufásdobozból előhúzott csajok, akik beálltak kalasnyikovval pózolni. Konkrétan könyörögnöm kellett, hogy megengedjék, hogy fényképezzek. Magas rangú női tiszteket is láttam, akik parancsokat osztogattak – férfiaknak is. Azt gondolom, hogy a kurdok körében a nők megítélése messzemenően más, mint az araboknál vagy a perzsáknál – inkább az izraeli modellre hajaz.

Vajon ezek a női harcosok hogyan tudják megvédeni magukat saját parancsnokaik szexuális érdeklődésétől? Hogyan szabályozza ezt a kurd katonai hagyomány?

Nem tudom, hogyan szabályozza ezt a kurd katonai hagyomány, de azt sem akarom mondani, hogy ilyen visszaélés nem fordulhat elő. Viszont azt el tudom mondani, hogy elképesztő látni fegyveres nőket harcolni az Iszlám Állam nevű halálszekta ellen. Nemhogy autót vezettek, de fegyveresen szálltak harcba azzal a képződménnyel, mely a saját területén azt sem engedte a nőknek, hogy egyedül a házból kilépjenek. Azt gondolom, hogy a kurd nők, mind Irakban, mind Szíriában többet tettek a női egyenjogúság ügyéért, mint az elmúlt húsz évben bárki Európában. És itt nem egy-egy nőről van szó – az YPG-hez, a pesmergákhoz tömegek csatlakoztak.

YPG: A Szíriában harcoló kurd fegyveres erők neve. (A szerk.)

Pesmerga: kurd fegyveres (A szerk.)