Az atomfegyverek betiltásáért küzdő civil szervezet, az ICAN kapta a Nobel-békedíj

Írta: info rádió/Szombat - Rovat: Politika

A kitüntetés érezhetően Donald Trump politikájának címzett bírálat is.

Az ICAN koorrdinátora, Daniel Hogstan, ügyvezető igazgatója, Beatrice Fihn és férje Will Fihn Ramsay pose with az ICAN logójával.  (AFP PHOTO / Fabrice COFFRINI)

Berit Reiss-Andersen szerint a genfi székhelyű civilszervezet ráirányította a figyelmet arra, milyen katasztrofális következményekkel járhat atomfegyver bevetése a Földön. Hozzátette: kiemelkedő erőfeszítéseket tett az atomfegyverek globális és teljes betiltásáról szóló nemzetközi szerződés megkötéséért. A bizottság elnöke külön kiemelte az észak-koreai helyzetet.

Az ICAN kitörő örömmel fogadta az elismerést. “Képzelheti, hogy repesünk a boldogságtól. Ez remek hír” – mondta a Reuters hírügynökségnek Daniela Varano, aki szerint a díj az atomfegyverek betiltásáért küzdők sokéves munkájának elismerése, különös tekintettel a Japánt ért atomtámadások túlélőire, a hibakusákra.

Beatrice Fihn, a szervezet igazgatója elmondta: pár perccel a bejelentés előtt felhívták, de a hivatalos bejelentésig azt hitte, csak tréfa, hogy ők kapják a Nobel-békedíjat, amit óriási megtiszteltetésnek nevezett. Mint fogalmazott:

ez üzenet az atomhatalmaknak,

az ICAN pedig az elismerést arra fogja használni, hogy minél több országot rávegyen, hogy csatlakozzanak az atomfegyvertilalmi egyezményhez.

Az ICAN 2007-ben Bécsben alakult, egy nukleáris fegyverek terjedését akadályozni kívánó konferencia nyomán. A szervezet vezetői fontos szerepet játszottak egy nukleáris fegyvertilalmi egyezmény kidolgozásában. Az egyezményt 122 ország vezetői írták alá – a gond csupán az , hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező kilenc ország ebből kimaradt.

A kitüntetés érezhetően az amerikai elnök politikáját is célba veszi, aki többször fenyegetett az Iránnal kötött nukleáris alku felmondásával, mondván: Irán nem veszi komolyan az egyezményt, hiszen ballisztikus hordozórakétákat épít.

Trump ugyancsak támadással fenyegette meg Észak-Koreát, amely nemrég újabb atomkísérlett hajtott végre és ballisztikus rakétakísérletet is végez.

Európai felfogás szerint – melyet persze a norvég Nobel békedíj bizottság is oszt – Trump ezzel a politikájával veszélyesebb hellyé teszi a világot.

Nem mindenki osztja ezt a nézetet: szerintük, ha a nyugati világ értékeinek fittyet hányó rezsimeket hagyunk megerősödni, azzal a világ ugyancsak veszélyesebb hellyé válik.

*

 

Címkék:Donald Trump, ICAN, Nobel békedíj

[popup][/popup]