„Az antiszemitizmus kulturális termék, független az emberek társadalmi helyzetétől”

Csepeli György és Örkény Antal , az ELTE szociológiai intézetének tanárai új kutatásukban többek között azt vizsgálták, hogy a gázai háború nyomán növekedett-e az antiszemita előítélteket vallók aránya Magyarországon.*

Azt tudjuk, hogy az október 7-i Hamasz-terrortámadás után nagyon megnőtt az antiszemita erőszak a nyugati világban. De tudunk-e arról valamit, hogy mennyit változtak az antiszemita előítéletek október 7 után?

Ö. A.: Bennünket egy fél évvel október 7 előtt megkerestek, hogy fejlesszünk ki egy új módszert az ilyen előítéletek mérésére. Mi ezt a munkát elkezdtük és a kérdezés éppen október elején kezdődött. Ezért persze fölmerült bennünk, hogy meg kéne ismételni az adatfelvételt és rákérdezni arra, hogy mit gondolnak az emberek a gázai háborúról. Ez meg is történt.

Cs. Gy.: A szociológiában egészen ritka, hogy a történelem beleszól egy vizsgálat menetébe. Ami történelmi szempontból szerencsétlenség, az a kutatók számára ritka lehetőség, hogy megismerjék, hogyan változik az emberek véleménye ugyanazokról a kérdésekről a háború hatására. Ez azonban magyarországi vizsgálat volt, nem nemzetközi. Nem tudunk arról, hogy lettek volna ilyen kutatások a nyugati országokban.

Melyek voltak a vizsgált témakörök?

Cs. Gy.: Már az első vizsgálatnak is az volt a konklúziója, hogy – a zsidókkal kapcsolatos attitűdöket tekintve – van két blokk a magyar társadalomban. Az egyiknek a beállítottsága meglehetősen negatív, mondhatjuk, hogy antiszemita; a másik hozzáállása pozitív, barátságos, mondhatjuk, hogy filoszemita. Ezeknek az álláspontja aránya nem változott jelentősen az október 7-én kirobbant Szimchat Tóra-i háború hatására. Van azonban két további blokk: az inkonzisztensek, valamint a habozók csoportja: az ő esetükben kimutatható a változás. A határozott véleménnyel rendelkezők attitűdjei tehát nem változtak, de a bizonytalanok vélekedésébe „belekavart” a háború. Ők meg vannak zavarodva.

Ö. A.: A mi kutatásunk innovációja az volt, hogy – a hagyományos antiszemitizmus kutatásokkal szemben – nem csak a zsidókkal kapcsolatos negatív véleményekre kérdeztünk rá, hanem hangsúlyosan a pozitívokra is. Úgy véltük ugyanis, hogy a jelenség bonyolultabb. Így alakult ki ez a két csoport. A filoszemita csoportba tartozik az a személy, aki messzemenőleg elfogadja a zsidókra vonatkozó pozitív állításokat és ugyanígy elutasítja a negatív állításokat. Ennek fordítottja értelemszerűen az antiszemita. E kettő közötti térben helyezkedik el az inkonzisztens és a habozó. Előbbi, számunkra is meglepő módon, hajlamos arra, hogy a zsidókra vonatkozó pozitív és a negatív állításokkal is egyetértsen.

Ez nem is olyan meglepő.

Ö. A.: A kutató számára azonban fontos újdonság, mert a korábbi, amúgy kiváló kutatások csak a negatív attitűdökre kérdeztek rá. Így találtak erősen antiszemitákat, mérsékelten antiszemitákat és egyebeket. EZ utóbbi két kategóriáról a mi vizsgálatunk során kiderült, hogy kimutatható közöttük egy filoszemita csoport, továbbá a már említett habozó és inkonzisztens csoport is. A habozó óvatos, bizonytalan, igazából nem tud semmilyen állásponttal azonosulni. Az inkonzisztensnek van álláspontja, de ebben a pozitív és a negatív attitűd megfér egymás mellett.

Cs. Gy.: A vizsgálat során rákérdeztünk pl. arra is, hogy ha a kérdezett egy antiszemita incidenst lát azt utcán, beavatkozna-e. Feltettünk kérdéseket a Holokauszttal és Izrael állam politikájával kapcsolatban is. Ezek nyomán azt észleltük, hogy a habozók csoportjában van egyfajta rejtett antiszemitizmus. A habozást tehát inkább színlelik, valójában nem akarnak színt vallani. Az inkonzisztensek esetében azonban valódi a zavarodottság, ami arra utal, hogy ők könnyebben befolyásolhatóak, így egy határozott filoszemita fellépés pozitív irányba lendítheti őket. Míg a habozók a tudatlanságot inkább csak színlelik.
Volt még egy fontos dolog, amivel hitelesítettük az eredményeinket: nagyon egyszerű, alapismeretekre vonatkozó kérdéseket tettünk fel a zsidóság kapcsán. Azt találtuk, hogy rendkívül nagy a korreláció az antiszemitizmus és az ismerethiány között. Ugyancsak nagy a korreláció az antiszemitizmus és a között, hogy a kérdezettnek vannak-e zsidó ismerősei. Azt találtuk, hogy akinek vannak zsidó ismerősei, azok körében az antiszemitizmus szinte jelentéktelen. A filoszemiták körében az átlagnál sokkal magasabb a zsidóságról szóló ismeretek szintje és a zsidó ismerősök aránya is. A habozók körében nem lehetett valóságos tudást felfedezni a zsidóságról és zsidó ismeretségi körük sem igen volt. Az inkonzisztensek körében viszont ezek kimutathatók voltak – ha kisebb mértékben is, mint a filoszemitáknál. Így tehát a tudást és kapcsolatokat nagyon fontos tényezőnek tartjuk, amikor a zsidókkal kapcsolatos attitűdöket vizsgáljuk.
Az is érdekes kérdés ebben a tudásszociológiai labirintusban, hogy ki a zsidó. A filoszemita csoportba soroltak úgy nyilatkoztak, hogy ezt mindenki maga dönti el. Az antiszemiták viszont úgy nyilatkoztak, hogy „ezt lehet látni”, „a zsidók másképp viselkednek” – vagyis az antiszemitától elvárt klasszikus sémák szerint viselkedtek. Ez a kérdés tehát alkalmas volt arra, hogy megerősítse az általunk felállított csoportok létezését.

Szerepeltek a kérdőívben hagyományos antiszemita és „korszerű” anticionista (Izrael-ellenes) állítások is?

Cs. Gy.: Igen, szerepeltek olyan állítások, mint hogy „a zsidók vándoroljanak ki”, hogy „korlátozni kell a részarányukat különböző foglalkozásokban” – és vannak, akik ezeket elfogadják, bármily szomorú is…

Ö. A. De ezek aránya 10 százalék körül van – mindenképpen kisebbségben vannak tehát.

Cs. Gy.: Ami viszont Izraelt illeti, rákérdeztünk a kétállami megoldásra, és azt találtuk, hogy ez mind a négy fent említett csoportban elfogadott volt, tehát úgy tűnik, ez a felfogás a magyar közvéleményt egységesíti. Viszont nyílt anticionizmussal nem nagyon találkoztunk – még az antiszemiták körében sem.

Ö. A.: Az első adatfelvételünk során – amikor a válaszadókat még nem befolyásolták a háború eseményei – általánosan elfogadott nézet volt, még az antiszemiták körében is, hogy a zsidóknak joguk van egy saját országhoz. És ugyanilyen magas volt azok aránya, akik a palesztin állam létjogosultságát elismerték.
Arra is rákérdeztünk azonban, hogy vajon mennyire elfogult a magyar zsidóság Izrael iránt illetve mennyire nem tűri az Izraelt ért kritikákat. És itt már nagy különbségek voltak a csoportjaink között. A filoszemiták persze azt mondták, hogy a zsidók nem elfogultak, nem kifogásolják az Izraelt ért kritikákat. Az antiszemiták viszont jóval magasabb arányban fogadták el ezeket az állításokat. Ami viszont Izrael létezéshez való jogát illeti, ezt a magyar társadalom túlnyomó többsége elismeri – ezt találtuk mind a két adatfelvétel időpontjában. Abban is általános volt a konszenzus, hogy a magyarországi zsidóság – szemben Nyugat-Európával – biztonságban tudhatja magát.

Cs. Gy.: Arra is rákérdeztünk – második adatfelvételünk során – , hogy miként vélekednek az emberek a Hamasz október 7-i támadásáról. Válaszlehetőség volt az, hogy „elítéli”, illetve „elítéli, de megérti a Hamasz indokait”. Az antiszemiták 38%-a az utóbbi alternatívát választotta, de a habozók 51%-a válaszolt így – ami világosan utal arra, hogy ennél a csoportnál valami probléma van. Még a filoszemiták 15%-a is emellett voksolt.
Megkérdeztük azt is, hogy ki a felelős a háborúért. „Inkább Izrael”, „inkább a Hamasz”, „mindkettő” és a „nagyhatalmak” voltak a válaszalternatívák. A „mindkettő” volt a legnépszerűbb válasz, amelyet az inkonzisztens csoport 47%-a, az antiszemiták 40%-a, a habozók 39%-a és a filoszemiták 36%-a választott. A nagyhatalmakat vádolta az antiszemiták 22%-a, a filoszemiták 10%-a, a habozók 17%-a és az inkonzisztensek 12%-a. Izraelt egyedül a kérdezettek 7-8%-a hibáztatja. A Hamaszt hibáztatta a filoszemiták 52%-a, és a többiek 30-33%-a.
Észleltük ugyanakkor, hogy a zsidóellenességben fokozott súllyal kezd megjelenni Izrael. Egyik kérdésünk ugyanis arra vonatkozott, hogy mi jellemző a zsidóellenességre ma. „A holokauszt megkérdőjelezése”, „Izrael elítélése” „mindkettő” voltak a válaszlehetőségek. Az antiszemiták esetében hangsúlyosan jelenik meg Izrael elítélése. Ez a háború e téren katalizátorként működött.
Fontos lenne egyébként ezeknek az adatoknak az összehasonlítása a nyugat-európai számokkal – aminek megvalósítását tervezzük.

Ö. A.: Ez az eredeti kutatás céljai között is szerepelt: egy olyan árnyaltabb eszköz kidolgozása az antiszemitizmus mérésére, amit aztán európai kutatások során is lehet hasznosítani.

Hogyan befolyásolta az emberek gondolkodását a társadalmi háttér?

Cs. Gy.: Ezek magyarázó ereje nagyon gyengének bizonyult az antiszemita előítéletek terén. Az antiszemiták ugyan inkább alacsony végzettségűek, inkább vidékiek, inkább idősek, inkább reformátusok – de e tényezők magyarázó ereje csekély.

Ö. A.: Arra kell tehát gondolnunk, hogy az antiszemitizmus alapjában egy kulturális produktum, amely függetlenül az emberek társadalmi helyzetétől és az ebből következő érdekektől, a társadalom egészére jellemző.

Cs. Gy.: Kutatásunk elméleti bázisa a híres Adorno-Horkheimer páros tekintélyelvű személyiség kutatása volt, ami csaknem száz év után szinte tökéletesen visszaigazolódott: a nacionalizmus, a xenofóbia, a tekintélyelvűség azok a tényezők, amelyek hajlamosítanak antiszemitizmusra – ma itt Magyarországon éppen úgy, mint annak idején Kaliforniában.

Ö. A.: Itt belép a képbe a mai világunkra annyira jellemző, migráns/menekült probléma. Ma ezek az emberek azok, akik helyzetüknél fogva elutasító magatartást tudnak kiváltani. Az embereknek lehetnek olyan tapasztalataik, amelyek kiválthatnak félelmet. A zsidók esetében ilyen félelemkeltő tényező nem nagyon van. Inkább ellenkezőleg, az irigység – különösen a magyar holokauszt idején – játszott döntő szerepet. Ma viszont, úgy vélem, a zsidók már nem igen különböztethetőek meg a magyar társadalmat megosztó törések mentén – és az előítélet mégis működik. Ez pedig – Adorno elmélete szerint – a mássággal, a különbségekkel szembeni elutasítás logikája.

Igen, de ez a mostani, amerikai egyetemi kampuszokon kirobbant antiszemita erőszak éppen a másság nevében, a különbözés jegyében, a kisebbségvédelem és a tekintély elleni lázadás jelszavával indult el.

Ö. A.: Az, hogy léteznek ilyen radikális mozgalmak nyugaton, nem azt jelenti, hogy, mondjuk, a francia társadalom ilyen mértékben megváltozott volna. Vagy az amerikai, amelyben a másságot letagadni nem is lehet, mert ott mindenki más, az etnikai, kulturális sokféleség elképesztő. Azt gondolom – noha ezt még bizonyítani kell –, hogy ez a változás generációs kérdés. A fiatalok szeretnek radikálisak lenni. A környezetvédelem is innen indult – aminek élharcosa egy kamaszlány, Greta Thunberg, aki a maga 16 évével aligha van tisztában az összetett környezetvédelmi problémákkal. De ráérzett az itt sűrűsödő problémákra, a modern jóléti állam hiátusaira, amiben a fiatalok témát keresnek.

Cs. Gy.: Tegyük hozzá, hogy Magyarország sosem volt gyarmattartó hatalom – ez a nyugati országok problémája. Így a fiatal nyugati értelmiségiek körében él egy rossz érzés, amikor, mondjuk, ránéznek egy feketére vagy Kolumbusz szobráról az jut az eszükbe, hogy ennek a rasszistának a szobrát le kell dönteni. Így akarják rossz lelkiismeretüket ellensúlyozni, amit a gyarmatosító elődeik miatt éreznek. Ilyenfajta radikalizmus nálunk nincsen.

De miért van az, hogy a nyugati fiatalok sokfajta radikalizmusa, elégedetlensége és szorongása abban összegződik, hogy „Izrael kiirtja a palesztinokat” ezért Izraelt el kell ítélni?

Cs. Gy.: Ebben a narratívában, perverz módon, Izraelt, mint gyarmattartót ábrázolják.

Ö. A.: Ez nem közvetlenül a zsidókról szól – úgy gondolják, hogy Izrael kolonizálni akar egy másik népcsoportot, a palesztinokat. És ha elítélik Izraelt, akkor úgy gondolják, hogy ők a maguk gyarmattartó múltjával végleg szakítanak.

De miért éppen Izraelt találják meg ilyen célra, amikor száz másik elnyomott népnek foghatnák pártját? Miért nem, mondjuk, a kurdokat pártolják és a törököket ítélik el ilyen látványosan?

Ö. I. A kurdok jelenleg nem háborúznak. Európában, amiről beszélünk, jelenleg két háborús konfliktus zajlik: az orosz-ukrán háború és a gázai háború. Mert egy háborúban mindig az állam a felelős – és most tételezzük fel, hogy a palesztinoknak is lehetne államuk – és akkor itt az államokkal szemben lehetne fellázadni.

Cs. Gy.: És hát az előzményeket sem szabad elfelejteni. A kurdok esetében nem tudunk visszamenni 5-600 éves mintákra. Az antiszemitizmus viszont a leghosszabban tartó gyűlölet: itt volt mire építeni. Az antikolonialista ideológia teljesen új, de az alap az régi.

Ö. I.: Ebben a mostani kutatásunkban azt akartuk bemutatni, hogy a hagyományos antiszemitizmus a maga tiszta formájában nem létezik – illetve van egy csoport a társadalomban, amely ezt képviseli, de a többség sokkal bonyolultabban gondolkodik. A vizsgálatunkban egyértelmű antiszemitaként azonosított csoport gondolkodásában benne van a Holokauszt tagadása is. A filoszemiták körében ez hiányzik, viszont a másik két említett csoportban – sokkal gyengébben – jelen van.
Ha megkérdezzük a fiatalokat, hogy mi a véleményük a Holokausztról, azt fogják mondani, hogy az a 20. század bűne. De nagyon komoly kérdést vet föl – és erről egyelőre még keveset beszélünk – hogy Izrael, amikor ezt a háborút kirobbantotta (amire megvoltak az alapjai, mert borzalmas dolgok történtek előtte) gondolt-e arra, hogy van egy Izraelen kívüli zsidóság és mi lesz azokkal. Szerintem nem gondolt erre. Izrael Állam azt gondolta, hogy azokat a zsidókat kell megvédenie, akik ott vannak. És senki nem kalkulált a következményekkel, hogy ez kiváltotta Nyugat-Európában már eltűnt vagy szunnyadó antiszemitizmus feltámadását – esetleg az egész társadalomban. E nagyon nagy dilemma, noha nem állítom, hogy Izraelnek nagyon sok lehetősége volt mást csinálni. Esetleg volt, nem tudom, ezt a kérdést nyitva hagyom. De fontos probléma, hogy mi van a világ zsidóságával, mi van Izrael állammal és ez kinek a háborúja.

Cs. Gy.: De ez már meghaladja a mi vizsgálatunknak a kereteit. A mi vizsgálatunk azt mutatja, hogy a hagyományos antiszemitizmus visszaszorulóban van. És van egyfajta tudat, hogy a magyarországi zsidóság biztonságban van és van egy olyan vélekedés, hogy a kétállami megoldás hozhatná el a békét.

Ö. A: Kutatásunk szerint Magyarországon az emberek úgy gondolják, hogy az ő életüket nem veszélyezteti ez a háború, a magyarországi zsidók helyzetét sem veszélyezteti, és a kifejezetten antiszemiták is azt mondják, hogy a zsidóknak joguk van saját államhoz és ez a mostani harcuk is jogos. Ugyanakkor a – ma már inkább kulturálisnak nevezhető – antiszemitizmus mellett van egy másfajta zsidó reláció, ami Izrael államiságához és ennek veszélyeztetettségéhez köthető. Még a nagyon antiszemiták is azt mondják, hogy Izrael léte és önvédelme jogos.

Cs. Gy.: Ezért várom izgatottan a lehetséges összehasonlító vizsgálatokat, mert akkor tudjuk igazán validálni ezeket a megállapításokat.

Kovács András európai antiszemitizmus vizsgálata azt mutatta, hogy Magyarországon összességében 63 százalék az erősen vagy mérsékelten antiszemita nézeteket vallók aránya az összlakosságon belül.

Ö. A.: Erre a vizsgálatra alapul a mi felmérésünk is. Ami abban a vizsgálatban a mérsékelt antiszemita kategória volt, azt mi a habozók és inkonzisztensek kategóriába soroltuk. A filoszemiták, vagyis azok aránya, akik teljesen védettek az előítéletekkel szemben, nem több, mint 35 százalék. Vagyis 65 százalék valamilyen mértékben „fertőzött” az antiszemitizmustól.

Ugyanakkor, például Angliában ennek a két kategóriának az aránya összesen 19 százalék.

Cs. Gy.: Véleményem szerint ez azért van, mert a nyugati politikai korrektség messzemenőn kihat a szociológiai vizsgálatokra is. Amikor a kérdőívet szerkesztettük, bizonyos szégyent éreztünk, amiért az embereket durva antiszemita állításokkal szembesítjük – de a vizsgálat érdekében ez elkerülhetetlen volt. Nyugat Európában ez nem így van. Ott ilyen szélsőséges állításokat nem is tesznek be egy kérdőívbe. Ha mégis, akkor az emberek elutasítják ezeket, mert nem merik bevallani, hogy így gondolkoznak. Ami hipokrízis. Ha viszont a ténylegesen elkövetett antiszemita atrocitásokat nézzük, ezek száma Nyugat-Európában sokkal magasabb, mint Magyarországon. A különbség szinte szakadéknyi.

Éppen ennek az okára szerettem volna rákérdezni.

Ö. A.: Az egyik nyilván az, hogy Magyarországon a  muszlim bevándorlók száma elenyésző, míg Angliában, Franciaországban, Hollandiában ez egy jelentős réteg. Nem akarom a  muszlim  kisebbséget felelőssé tenni a szélsőséges megnyilvánulásokért, de a szélsőséges  muszlim ok jelenléte komoly tényező és ez más szélsőségeket is magához tud vonzani.

Cs. Gy.: Mi a kérdőívünkben rákérdeztünk arra, hogy mit tenne a kérdezett, ha pl. a villamoson antiszemita incidenst tapasztalna. Ez azonban hipotetikus, mert ilyen az utóbbi években Magyarországon nem fordult elő. Mégpedig azért nem, mert nálunk nincs olyan bevándorló csoport, amelynek az új antiszemitizmus/anticionizmus a mindennapi kenyere. És ez jó, hogy így van. Amivel nem akarom a magyar kormány politikáját igazolni, de kétségkívül racionális dolog szembehelyezkedni egy olyan bevándorlás-politikával, amely boldog-boldogtalan előtt megnyitja a kapukat.

Ö. A.: Az említett ellentmondás egyik magyarázata az, hogy a nyugati társadalmak nagy része befogadó, ám a bevándorló  muszlim  kisebbségek második nemzedéke integrációs  problémákkal, gyökértelenséggel küzd, ami kiválthatja a radikalizálódást. Ami aztán találkozik a szélsőséges iszlámista, terrorista törekvésekkel.

Cs. Gy.: A világ bonyolult, kétségkívül. Egy xenofób, intoleráns országban, mint Magyarország, nincsenek xenofób erőszakcselekmények.

Ö. A.: Egy kivétel azért volt: a romákkal szemben elkövetett erőszakcselekmények sorozata. Ekkor megmutatkozott, hogy mi sem vagyunk teljesen védve ettől. És –nyugat-európai mértékkel mérve – a magyar társadalom és a magyar állam sem reagálta le ezt a történtet úgy, ahogy kellett volna. Ebből a szempontból Nyugat-Európa megint csak előttünk jár.

Cs. Gy.: Ezért szükségesek az összehasonlító kutatások. Hiába az antiszemita erőszak hiánya, mégsem vagyok nyugodt, mert a magyar társadalomban meglévő hatalmas tekintélyelvűség és xenofóbia bármilyen erős inger hatására kisülhet.

***

A kutatás céljai:

1. Az antiszemitizmus szociológiai vizsgálatának egy új módszerét kipróbálni;
2. Jobban megérteni az antiszemitizmus jelenségének társadalmi beágyazottságát Magyarországon;
3. Felmérni a gázai tragédia esetleges következményeit a honi közgondolkodásban

 

Eredmények

Érzületi szinten jelentős szimpátia észlelhető, a válaszadók több mint kétharmada szimpatizál a zsidókkal, a gondolkozási sémákban viszont már jelentősebb a negatív attitűdök aránya.

A személyes kapcsolatok terén inkább elfogadó a magyar társadalom: több mint 70 százalék úgy véli, a zsidók ugyanúgy magyarok, mint bárki más. A többség szerint a zsidó kultúra a magyar kultúra szerves része.

Jelentős a zsidókhoz kapcsolható pozitív értékek (a tudás és tanulás megbecsülése, a szorgalmas munka) elismerése, értékelik a zsidók szerepét a magyar társadalom fejlődésében, a tudomány, a gazdaság és a kultúra terén.

Ugyanakkor élnek a közkeletű antiszemita előítéletek, miszerint a zsidók pénzéhesek, haszonlesők, hajlamosak becstelenségre a céljaik elérésében, nagy a politikai befolyásuk, benne vannak egyfajta háttérhatalomban.

A válaszadók háromnegyede részben vagy teljesen egyetért a holokauszttal kapcsolatos negatív állításokkal: a zsidók is tehetnek róla, túl sokat beszélnek róla, túlbecsülik a jelentőségét, előnyöket kovácsolnak belőle, le kéne venni a napirendről.
Ugyanakkor a pozitív állításokat is elfogadja a válaszadók 80 százaléka: a magyar társadalom is felelős azért, ami a zsidókkal történt, ennek tagadását tiltani kéne, és az emlékezést az iskolákban jobban tanítani.

Jóval 20% alatt van a szélsőséges nézeteket vallók aránya, akiknél már a konatív (felhívó, buzdító) szint is megjelenik: „Jobb lenne ha kivándorolnának”, „Korlátozni kéne arányukat bizonyos foglalkozásokban”.

 

A fenti ismérvek alapján négy csoport körvonalazódott:

Az erősen antiszemiták az elméleti várakozásoknak megfelelően erősen tekintélyelvűek, hajlanak a jobboldali és a gazdasági populizmus tételeinek elfogadására, s ha csekélyebb mértékben is, de nem idegen tőlük az etnocentrizmus sem. A filoszemitáknál viszont ezek az attitűdök teljes mértékben hiányoznak.

Antiszemita erőszak észlelése esetén az erősen antiszemiták többsége (56%) nem akarna beavatkozni, míg a filoszemiták körében a legmagasabb a beavatkozási szándék, bár a többség inkább csak helyteleníti, de nem csinálna semmit.

 

Izraellel kapcsolatos álláspontok

A háború előtt a válaszolók kétharmada elismerte Izraelt a zsidók anyaországának, elismerte a zsidók önvédelemhez való jogát, de hasonlóképpen nyilatkozott a palesztinok önálló államisághoz való jogáról is. A háborúért a kérdezettek 39%-a szerint a Hamasz felelős, 6% szerint Izrael, 40% szerint mindketten.

A két kutatás összehasonlítása:

 

• Egyértelmű a zavarodottság a közvéleményben: miközben a konzisztensen gondolkodók aránya nem változott, növekszik a habozók aránya – amiben tetten érhető a közösségi média szerepe.
• Növekvő szimpátia és együttérzés mellett, mintha a távolságtartás is növekedne a zsidóság felé: csökken azok aránya, aki egyetértenek a közös kulturális gyökerekről szóló állítással, csökken a „mindannyian magyarok vagyunk” érzése és a holokauszt miatti bűntudat is.

Figyelemre méltó még, hogy a négy csoportba sorolt emberek kit tettek felelőssé a Gázában zajló háborúért:

 

 

* A kutatásokat Csepeli György, Grajczjár István és Örkény Antal végezte a Závecz Research segítségével, a Tett és Védelem Alapítvány támogatásával.