Az Amnesty International szerint Izrael “népirtást” folytat a gázai palesztinok ellen
Az Amnesty International legújabb, csütörtökön közzétett jelentésében arra az előre borítékolható következtetésre jutott, hogy Izrael népirtást követett el és folytat a palesztinok ellen a „megszállt Gázai övezetben”.
A jelentés ezzel az elképesztő mondattal kezdődik:
„2023. október 7-én Izrael példátlan nagyságú, kiterjedésű és időtartamú katonai támadást indított a megszállt Gázai övezet ellen.”
Mint azt tudjuk, október 7-én Izrael semmiféle hadműveletet nem folytatott Gáza ellen – ezen a napon az izraeli fegyveres erők teljes egészében a Dél-Izraelbe betört gyilkos palesztin bandák felszámolásával volt elfoglalva.
Az Amnesty International Israel elutasította az Amnesty International által közzétett jelentést, amely azzal vádolja Izraelt, hogy népirtást követ el a Gázai övezetben.
A nemzetközi jogvédő csoport izraeli szervezetének közleménye kijelenti, hogy nem vett részt a ma nyilvánosságra hozott jelentés kutatásában, finanszírozásában vagy megírásában, és „nem fogadja el azt az állítást, hogy bizonyítottan népirtás történt a Gázai övezetben, és nem fogadja el a jelentés operatív megállapításait.”
A Times of Israel szerint:
A Haaretz napilap birtokába jutott külön nyilatkozatban az Amnesty Israel több tagja és az Amnesty International zsidó tagjai egy lépéssel tovább mennek, és azzal vádolják a jelentést, hogy “mesterséges elemzést” készített a Gázai övezetben kialakult helyzetről.
“A jelentést a kezdetektől fogva “népirtási jelentésként” (Genocide report) emlegették a nemzetközi levelezésben, még akkor is, amikor a kutatás még csak a kezdeti stádiumban volt” – idézi a Haaretz az Amnesty tagjait.
“Ez az elfogultság erős jele, és egyben olyan tényező, amely további elfogultságot okozhat: képzeljük el, milyen nehéz lehet egy kutatónak hónapokig dolgozni egy ‘népirtási jelentés’ címet viselő jelentésen, majd arra a következtetésre jutni, hogy az ‘csak’ az emberiesség elleni bűncselekményekről szól” – teszik hozzá. “Az ilyen jellegű előre meghozott következtetések nem jellemzőek az Amnesty International más vizsgálataira”.
A közös nyilatkozat azzal vádolja a jelentést, hogy “az Amnesty International célközönsége körében népszerű narratíva támogatásának vágya motiválta”, és felszólítja a szervezetet, hogy “kritikusan vizsgálja felül azokat a munkafolyamatokat és módszertanokat, amelyek ennek a hibás jelentésnek a közzétételéhez vezettek”.
*
Az Amnesty International szélsőséges Izrael-ellenes beállítottsága nem újkeletű. Ezelőtt két évvel a szervezet egyik főtisztviselője úgy nyilatkozott, hogy „…ellenezzük azt az elgondolást, hogy Izrael zsidó államként maradjon fenn.”
Abraham Cooper rabbi, a Simon Wiesenthal Center igazgató-helyettese akkor azt nyilatkozta: „Az Amnesty Internationalt gyűlöletkeltő csoportként kell elkönyvelni.