Arcvonal a Közel-Keleten

Sebeket feltépő tévésorozat, a sorozattal a választásokon is dribliző Netanjahu; bojkott és könnyek újra: az Our Boys senkit nem hagyott hidegen. Joseph Cedar, Hagai Levi és Tawfik Abu Wael sorozatát világszinten elemzik, joggal. 2014 júniusában arab militánsok elraboltak három stoppoló izraeli kamasz fiút Ciszjordániában. Egy ország izgult, szorított, imádkozott a tizenévesekért, de csak a holttestüket találták meg. Három nappal később Jeruzsálem külterületén, éjszaka egy tizenöt éves arab fiút gyújtottak fel élve.

A három fiú eltűnése országos ügy volt, több mint két héten át róluk szólt az országban minden. Az eset tömegpszichózishoz vezetett, tömegek imádkoztak értük, követelték „hozzák vissza a fiainkat”. Az IDF nagyszabású akciót indított felkutatásukra, 11 nap alatt 350 a Hamaszhoz köthető palesztint tartóztattak le, a műveletek során öt palesztin életét vesztette. Aztán eltűnésük után 17 nappal, Hebron környékén megtalálták az agyonlőtt fiúk holttesteit. Az izraeliek biztosak benne, hogy a gyilkosok arabok voltak, később kiderült, a Hamasz két tagja ölte meg őket. A gyűlöletspirál a végén egy újabb ötvennapos gázai háborúhoz vezetett.

A holttestek megtalálása országos, sőt világ-felháborodás, egész Izrael erről beszél, a hangnem erősen dühös, egy társadalmat foglalkoztat a válaszcsapás mikéntje. Jesiva bóherek pizzáznak, szörpöznek, egyikük Avishai, még csak 17, kicsit zavaros történettel. Dadogós lett egy jó jesivában, hová nagyapja, a híres rebe küldte, vissza kellett költöznie Hebron mellől a Jeruzsálem-közeli telepre. A telepen gitároznak szomorún, füveznek, merengenek, tervezgetnek. Elindul aztán egy másik cselekményszál: Husszein Abu Khdeir kelet-jeruzsálemi építési vállalkozó, tizenöt éves fia Mohammed. Mohammed zenebolond, fülhallgató a fülén mindig, folyamatos elfoglaltsága a mobilbaszkurálás. Apjának dolgozik, kőműves segéd, Isztambulba készül egy fesztiválra. A zenehallgatás elvonja figyelmét egy kővágó-gép működéséről, a gép megbokrosodik, az anyagi kár jelentős, utóbb kiderül, nem teljesen ő volt a hunyó, de apja megbünteti. A fiú éjszaka kikéredzkedik otthonról, még elmegy a mecsetbe, de aztán az utcán ül kapucnisban, szomorúan dohányzik. Ez végzetes lesz.

Shimon a Shabaknak (hivatalos nevén: a Shin Betnek) dolgozik, „zsidóügyi ügynök”, zsidó szélsőségesek a szakterülete, Kahane rabbi és a Kach követői, szélsőséges telepesek, a Baruch Goldsteinek (vö. mészárlás a hebroni mecsetben 1994-ben), Yigal Amirok (Jichak Rabin gyilkosa) ügyeiben aktív. Ebben a moziban elsősorban Shimonnal megyünk (szerepében: Shlomi  Elkabetz író, az izraeli mozi nemrég elhunyt femme fatale-ja, Ronit Elkabetz bátyja). Shimon klasszikus titkosszolga, informált és titokzatos, zsarol és kényszerhelyzetbe hoz, van egy fiatal militáns ultra-ortodox hippi-vamzere (zárkaügynök), akit olykor kiengedtet a böriből, hogy a harcias radikálisok terveiről ne csak digitális úton értesüljön. A műholdas és térfigyelőkamerás megfigyelés, telefon-, és helységlehallgatás általánosságával már más izraeli sorozatok, mint például a Fauda, is megismertettek; a CCTV-kamerák apoteózisa ez is, pedig nem Kína.

Élt-e még, mikor felgyújtották? Tesz-e ilyet zsidó ember? Mohammed mobilján „I love Toto” felirat, bizonyos jelek arra mutatnak, meleg volt a fiú, ami Tel-Avivban több mint okés, de Jeruzsálemben, pláne az arab zónában nem; más világ. Nyomozás. A rendőrség civilizált, de előítéletes. A hír futótűz, a radikális arab tömeg elrabolja a mentőkocsiból Mohammed hulláját, hogy az Al-Akszába vigye. Shimon tartalékos katona-fedésben beépül az ultraortodoxok közé, a jeruzsálemi jesivák zárt világába, hogy leleplezze a gyilkosokat, akik az izraeli társadalom margóján élve nem a szokásos elkövetők, és senki nem gyanakodna rájuk. A szoros családi kötelékben élő Avishai lelkiismeret-furdalásában és a veszélyt is érzékelve némasági fogadalmat tesz, ismét csak érzékeltetve a felvilágosodott szemlélet és az idola tribus (törzsi személet) különbségét. A sorozatból sokat tanulunk a vallásvezérelt társadalmak hátulütőiről a 21. században, mikor igen fejlett technika segíti a középkort. Megmutatja, hogy a vallásos matematikusok mennyire veszélyes társadalmi csoport, hogy e csoport orosz emigráns képviselője, a Slava Bibergal által megszemélyesített „kemény ruszki” hogyan húz ívet a KGB és a Shabak között, totalitarianizmus és nemzeti/vallási demokrácia között. Mert ne legyen kétség: ez a sorozat arról szól, hogy Izrael a felvilágosodás értékei szerinti alkotmányos demokráciának tekinthető-e, ha igen, lakói mennyire és mennyiben fogadják ezt el. (Valamikor az év első felében megnéztem egy húszperces videót a New York Times oldalán. Egy tel-avivi liberális harmincas nő beszélgetett egy ciszjordániai ultraortodox telepes harmincas nővel. Két világ, kétféle útkeresés az életben. A tel-avivi nőnél a modus vivendi következetes, olykor kétségbeesett keresése a palesztinokkal kapcsolatban, a telepes nőnél meg a „szeresse őtet az ő édesanyja”-, illetve az „ott rohadjon meg a saját szarában”-attitüd.) A meggyilkolt Rabin Izraelje, vagy Netanjahu populizmusa és a Mea Searim teokráciája?)

Az elkövetés Honda Civic-je a híres rabbi nevén volt, akinek nincs jogsija. Avishai szorong buszra szálláskor, Avishait ortodox dilidokija próbálja kihúzni a gödörből, nemigen sikerül. Avishai unokabátyja, Yosef  Haim a beleőrülés jegyeit mutatja, később kiderül, ő lett a parancsnok. Éjszakai letartóztatás, Yosef Haimot, Yinont és Avishait elviszik. Avishaiék letartóztatása után erőszakhullám arabok, buszsofőrök, pincérek, segédmunkások ellen. És véreres tekintetekből áradó dzsihád. Yosef Haim bekattan, a bíróságon azt ismételgeti, hogy ő a Messiás, olyan üvegkalitkában vannak, mint majd hatvan éve Eichmann, de az apa, Husszein Abu Khdeir szerint ez is csak egy kenguru-bíróság (formailag tiszta, ítéletében elfogult és előítéletes), bár próbál mérsékelt maradni és nem kiált dzsihadért. Uri Korb ügyész a hatodik vagy hetedik részben válik kulcsszereplővé: az államot képviseli. Ahogy képviselte akkor is, mikor elítélt terroristák házait dózeroltatta le a hadsereggel, vagy mikor a korrupt Ehud Olmert volt miniszterelnök ellen képviselte a vádat. Az ítélet súlyos.

A sorozat narratív technikája klasszikus Hidegvérrel-technika, megkapjuk előbb az eredményt, aztán jön a nyomozás, az adagolt suspense, a rekonstrukció és a reenactment. Egy kis ország meghatározó, nagy sorozatai kevés színésszel forognak, az arab és a zsidó színészek között is vannak a Faudából ismerős arcok.

A szériát keményen támadták, mondván sokkal több az arab támadás izraeliekkel szemben, mint fordítva, és ez igaz. A Magyarországon is kínos ismertséget szerzett Yair Netanjahu (Bibi fia) azzal vádolta a kreátorokat, hogy az „izraelieket, zsidókat kegyetlen, vérszomjas gyilkosoknak állítja be”, a sorozat alkotóit megfenyegették, a „zsidó terrorizmus” toposzának  előkaparásával vádolták. Ők azzal védekeztek, hogy a „gyűlöletbűntények természetét” akarták megérteni, a palesztin alkotó számára, akinek részvételéhez a zsidó izraeliek ragaszkodtak, a „megszállás maga terrorizmus”; egy orvul meggyilkolt katona apja viszont azt mondja, hogy a sorozat úgy viselkedik, mintha a (palesztin) terrorizmus sorsszerű lenne, mint a közlekedési balesetek. Pedig az eszképizmus, a történelmi megúszástan szöges ellentéte, bátor és veszélyes, az alkotóknak tartani kellett az intifádaszerű tüntetésképek naturalisztikus forgatásán, hogy ne valódi ütközet legyen belőlük és ez több mint statisztaválogatási kérdés.

Nem tehetek róla, szakmai ártalom, az Our Boys c. izraeli sorozatról a 2008-09-es magyarországi romagyilkosságok hazai megítélése jutott eszembe. És nem csak azért, mert a valós jeruzsálemi ítélet 2016. január 13-án mondatott ki, míg a magyar esetben a jogerős a Kúrián 2016. január 12-én. Egy társadalom felnőttségi tesztje egy ilyen sorozat, az elkészítése, a megtekintése és a megítélése is. Utóbbi Magyarországon hibádzott, de Izraelben is bicegett. Mert készültek filmek (Csak a szél; Ítélet Magyarországon) és készült verbatim dráma (Szóról szóra), de olyan mozgókép, amely nem az áldozati oldalt, vagy az igazságszolgáltatás anomáliáit, de az elkövetői oldalt és a nyomozást is ábrázolná, nem készült. És ez fájó hiány. A társadalom érettségének tekintetében is, Izrael, dacára mindennek, ebben előttünk jár.