Arab holokauszt megemlékezés – az Ábrahám-egyezmények hozadéka

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Holokauszt, Külpolitika, Politika

Egy Zoom-on tartott Holokauszt megemlékezés során az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Marokkó és Szaúd-Arábia képviselői nyilvánították együttérzésüket, akikhez Észak-Amerikából, Európából és Izraelből számosan csatlakoztak a kibertérben.

Forrás: Screenshot

Egy újonnan létrejött Sharaka (arabul Partnerség) nevű szervezet a zsidó államot akarja jobban – és kiegyensúlyozottabban – megismertetni az arab világban – az arab országok és Izrael ifjúsága közötti kapcsolatok létrehozásával. 2020 decemberében arab fiatalok egy csoportja izraeli történelmi és kulturális emlékhelyeket keresett föl és izraeli aktivistákkal és vezetőkkel találkozott. A Sharaka csoport tagjai január 27-én a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmával tartottak online konferenciát, hogy megemlékezzenek az áldozatokról, és közös akciótervet alakítsanak ki az antiszemitizmus elleni harcban. Hozzájuk csatlakoztak amerikai, európai és izraeli részvevők.

Amit Deri, a csoport alapítója nyilatkozta: „Miközben a nyugati világban élő zsidók és más vallásúak az iskolapadban tanulnak a Holokausztról, az arab országokban a Holokauszt tagadás az elfogadott norma – Iránban vagy Szaúd-Arábiában élő barátaim sohasem hallottak a zsidóüldözésekről.”

 

„A Holokauszt ismeretlen történet a Közel-Keleten”

Reuven Rivlin izraeli elnök is felszólalt az online eseményen. Elmondta, hogy megindító volt tapasztalni a különböző vallási felekezetekhez tartozó fiatalok eszmecseréjét. A decemberi izraeli körutazás során a Sharaka 50 vezetője látogatott el a Jad Vasembe. „Ezúttal Holokauszt túlélők és Izrael, az öböl-menti államok ifjúsági vezetői – zsidók, moszlimok, keresztények, drúzok – virtuális találkozójának lehettünk tanúi, akik egységesen nyilvánították ki: soha többé!” – tette hozzá. „A világjárvány lezárta a határokat, és elszakított bennünket egymástól, de egyben emlékeztetett bennünket arra, hogy mindnyájan az emberiség része vagyunk, és együtt kel megküzdenünk ezzel a kihívással. Sajnos a pandémia nyomán több összeesküvés-elmélet is lábra kapott, és sokasodnak a zsinagógák és zsidó intézmények elleni merényletek.” Rivlin arra hívott fel: az országok azon legyenek, hogy a „Soha többé!” fogadalmat mindegyikük tegye magáévá. „Ez elérhető az IHRA antiszemitizmus definíciójának alkalmazásával, az antiszemitizmus és a radikális gyűlölet vírusának kiirtásával, és zéró tolerancia meghirdetésével az antiszemitizmus, rasszizmus és szélsőségességek ellenében.”

 

„Már nem vagytok egyedül”

Vera Kriegel, Auschwitz túlélője megrendítő történetet mondott el arról, hogy ikertestvérével Olgával hogyan lettek doktor Mengele kísérleti alanyai. Beszédét Salaam Alaikum köszöntéssel kezdte, majd így folytatta: „Kínoztak, szenvedtem, úgy bántak velem, mint egy majommal. Oda lett büszkeségem, öntudatom – a A26946 számú fogoly lettem, ezt tetoválták a karomra.” Vera és Olga hatévesek voltak, amikor 1942 pészah idején a nácik elhurcolták őket csehszlovákiai otthonukból. A család negyven tagja végezte a gázkamrákban.

Amjad Taha, a Sharaka társalapítója azt válaszolta Vera Kriegelnek, hogy „Bahreinben és minden békét szerető ember szívében otthonra talált”, és sürgette, hogy az arab világban az iskolai tananyag részeként szerepeljen a náci zsidóüldözés. Hozzá csatlakozott a szaúd-arábiai Majid Al-Sarrah: „Békét és szeretetet hirdetünk; egymás testvérei vagyunk, együttesen rasszizmustól és gyűlölettől mentes világot építhetünk föl.” A bahreini Mashael Al-Shemeri azt üzente Izraelnek és a zsidóknak: „Már nem vagytok egyedül”.

Kriegel örömét fejezte ki azt hallván, hogy arab vezetők gazdagítani kívánják tudásukat a múltról, és azt mondta: „Boldog és meghatott vagyok, mindnyájatokat ölellek.”

Az eseményen a Sharaka meghirdette öt pontból álló cselekvési tervét az antiszemitizmus visszaszorítására: a Holokauszt tudatosítása az oktatásban, vallások közötti párbeszéd, az IHRA antiszemitizmus definíciójának elfogadása, az online antiszemitizmus elleni küzdelem, és a BDS mozgalom Izrael delegitimálására irányuló törekvésének megakadályozása.

Deri kijelentette: „Ezt a lehetőséget az Ábrahám-egyezmény kínálta föl nekünk, és nagyon reméljük, hogy további hasonló eseményekre a jövőben is adódik alkalom”. Bejelentette, hogy a Sharaka arab ifjúsági vezetőknek látogatást szervez Auschwitz-Birkenauba az izraeli Soá megemlékezések keretében április 8–9-én.

 

JNS – Bassa László

Címkék:Ábrahám-egyezmények

[popup][/popup]