Antwerpen: zsidók, akik nem akarnak botlatókövet látni

„Olyan emlékkövek, amelyeken a járókelők taposnak, amelyeken a kutyák dolgukat végzik, az emberek leköpik – nem, szerintünk ez nem méltó meggyilkolt családtagjaink emlékéhez.”

Már 18 ország több mint ezer településén emlékeztetnek a botlatókövek – Stolpersteine – a holokauszt áldozataira. A több tízezer utcakőből néhány Brüsszelben és Vallóniában is megtalálható, de feltűnő módon hiányzik Antwerpen utcáiról, jóllehet, itt van Nyugat-Európa legnagyobb ortodox zsidó közössége, s a városból a német megszállás alatt sok ezer zsidót deportáltak. Míg például a brüsszeli zsidóknak 35, addig az antwerpenieknek 65 százaléka pusztult el. A háború előtt mintegy 35 ezer zsidó élt a kikötővárosban, 1945-ben számuk 15 ezerre apadt.

Ezt a helyzetet elégelte meg a brüsszeli Agence Diasporique d’Information egyesület és május 9-re tüntetést hirdetett az antwerpeni városháza elé. A kialakult helyzetért Bart De Wever polgármestert teszik felelőssé, bár azt elismerik, hogy alapvetően elődje, az amúgy népszerű, sikeres vállalkozóból lett önkormányzati vezető, Patrick Janssens akadályozta meg a botlatókövek elhelyezését. Bonyolítja a körülményeket, hogy Janssens éppenséggel joggal hivatkozott arra, hogy a város zsidó közössége nem kért a tüntető emlékkövekből.

A flamand De Standaard napilap ismerteti az antwerpeni egyetem 2012-ben végzett felmérését, amelyből az derül ki, hogy az ezer megkérdezett zsidó származású közül, a flamandoknak csupán 13 százaléka, a franciaajkú vallonoknak pedig 29 százaléka támogatja a botlatókő projektet.

A lap idézi a Flamand Zsidó Szervezet alelnökét, Regine Slusznyt: „Olyan emlékkövek, amelyeken a járókelők taposnak, amelyeken a kutyák dolgukat végzik, az emberek leköpik – nem, szerintünk ez nem méltó meggyilkolt családtagjaink emlékéhez. Alkalmasabb volna emléktáblákat kihelyezni, csakhogy azóta már mások laknak a házakban. Ezen kívül a botlatóköveket gyakorta olyan utcákban képzelik el, ahol újonnan jött belgák laknak, akik kevésbé mutatnak érzékenységet a Soá iránt.”

Az elutasításban anyagiak is szerepet játszanak. A német művész, Gunther Demnig által kitalált és megvalósított botlatókő a nácik áldozatai otthona előtt elhelyezett 10×10 centiméteres kő, amelyen egy réztáblácskán olvasható a deportált neve, születési dátuma, elhurcolásának ideje és a deportálásáról ismert egyéb adat. Aki Németországban vásárolja meg, az 120 eurót fizet – a belga árusítónál 300 euró. Ami azt is jelenti, hogy csak a tehetősebbek állíthatnak emléket, ráadásul, mivel a követ csak hozzátartozók kérhetik, rengeteg zsidóról nem tudnának megemlékezni, hiszen gyakorta teljes családok tűntek el.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy már másfél éve folynak egyeztetések az antwerpeni zsidók és a városvezetés között arról, hogy a botlatókövek helyett inkább egy hatalmas emlékfalat húzzanak fel, amelyre felvésnék a város vészkorszak idején meggyilkolt összes áldozatának a nevét. Az év végére talán sikerül megállapodni az emlékmű helyszínéről és formájáról. Sluszny szerint az antwerpeni zsidók többsége ezt a megoldást részesíti előnyben.